home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A magyar közösség otthona
Zséli Ágnes
2020.07.05.
LXXV. évf. 27. szám
A magyar közösség otthona

Rendezvény az aracsi pusztatemplomnál az összetartozás jegyében

Hagyományőrzőkkel népesült be a bánsági rónaságból kimagasló aracsi pusztatemplom és környéke. A történelmi jellegű rendezvényt az óbecsei Sólyom Hagyományőrző Egyesület a törökbecsei Aracs 95 Polgárok Társulásának támogatásával szervezte meg.


A szerző felvételei

A magyarság egyik legkultikusabb emlékhelyén első alkalommal mutatkozott be a nemrégiben alapított, több vajdasági település hagyományőrzőit felölelő Délvidéki Lovasszínház.

Jurták, íjászat, ősi magyar viseletbe öltözött, letűnt történelmi korokat megjelenítő hagyományőrzők, társalgás. Ez jellemezte a kétnapos rendezvényt, melynek szerves része volt a tavaly novemberben alapított Délvidéki Lovasszínház bemutatója. Az összetartozás jegyében zajló eseményre számos vajdasági településről, valamint Magyarországról is érkeztek hagyományőrzők azzal a céllal, hogy az ősi magyarok egyik jeles napját, a nyári napfordulót közösen ünnepeljék meg.

A nyári napforduló az év leghosszabb napjának ünnepe. A csillagászati szakterminus szerint az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a nap sugaraitól. A kereszténység felvétele előtti magyarság egyik legfontosabb ünnepe volt a téli napfordulóval egyetemben.

Az eseményre látogatóknak a Délvidéki Lovasszínház hagyományőrzői nem véletlenül kedveskedtek a Tiszagyöngye című történelmi előadással, mellyel a Törökbecse múltját jelentősen meghatározó Rohonczy nemesi családot idézték meg. Becsei Árpád, az óbecsei Sólyom Hagyományőrző Egyesület elnöke, a Délvidéki Lovasszínház alapítója kiemelte: úgy, mint a gyönyörű Tisza, a közös történelmi múlt is határokat nem ismerve köti össze az embereket.

— Tény, hogy ezen a részen annak idején sok jeles történelmi személyiség élt, aki a vidék fejlődéséért tevékenykedett. Az ő tetteikre a jelenben is emlékeznünk kell. Közéjük tartozik a Rohonczy család is, melynek nevéhez számos említésre méltó esemény fűződik — hallottuk Becsei Árpádtól.

Az első délvidéki lovas színház megalakulását az anyaországiak is üdvözlik, hiszen az ilyen jellegű nemes tevékenység a határtalan művészet megtestesítője.

Szabó Tünde, a Győri Lovas Színház tagja megjegyezte, az anyaországban ők is a művészetért dolgoznak, csakúgy mint társaik az elcsatolt területeken. 

— Az összetartozás évét írjuk, és külön öröm számomra, hogy részese lehetek ennek az eseménynek, segítve az itteni munkát. Felemelő érzés itt lenni, ezen a kultikus helyen. Minden alkalommal szívesen jövök, hiszen az aracsi pusztatemplom a közösségünk otthona.

A rendezvényre a II. Bánáti Hazajáró Túra résztvevői is megérkeztek. A csoport Törökbecséről indult, hogy a környék történelmi és természeti értékeit megtekintve érkezzen meg az aracsi romtemplomhoz.

— Ennek a vidéknek felbecsülhetetlen a múltja. Megmozdulásunkra a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet műsora is rákapcsolódott, bizonyítva azt, hogy összetartozunk — emelte ki Link Lajos, a törökbecsei Aracs 95 Polgárok Társulásának elnöke. — A túra résztvevői Törökbecséről zarándokoltak ki az ezeréves múltunkat jelképező aracsi pusztatemplomhoz, ahol száz levendulát ültettek el, azzal az üzenettel, hogy az Árpád-korban épült emlékhely felvirágozzon.

A történelmi jellegű rendezvényre mintegy hetven hagyományőrző érkezett, aki szombat este a régi dallamokat játszó Szelindek együttes hangvilágában gyönyörködhetett.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..