Magyarországon az elmúlt években igen pozitív irányba billent a filmművészet, a fiatal, kreatív rendezők lehetőséget, pénzt, paripát, fegyvert kapnak, és bizony születnek olyan alkotások, amelyek végre nem a kelet-közép-európai esetlenséget, a humortalan és sótlan poénokat, illetve a végtelen reklámdömpinget nyomják a nézők arcába, megfejelve mindezt, mondjuk, Korda Gyuri bácsival. Nos, a Pesti balhé olyan, mintha megint a rossz filmek linóleumos, falvédős várótermében kellene üldögélnünk.

Képek: imdb.com

Egy olyan formulát próbál meghonosítani a magyar miliőben, amely akár még működőképes is lehetne — hiszen az Ocean’s Eleven jópofa rablósztoriját és a hallatlanul népszerű spanyol széria, A nagy pénzrablás szappanoperává duzzadó történetfolyamát világszerte zabálják a nézők. Van itt még egy csipetnyi Másnaposok is, csakhogy teljes legyen a kép. Kár, hogy mindez egy jókora kapufa lett. Van egy szedett-vedett, minden szempontból irracionális, a logikát teljes mértékben nélkülöző rablóbanda, mely belevág egy nagyon furcsa képrablási akcióba. A csapat tagjai gyerekkorukban elválaszthatatlanok voltak. Persze már akkor is balhéztak, és felnőttkorukban sem lettek díszpolgárok. Marcell az ész (Mészáros Béla), aki mérnökként igen sikeres és gazdag, ámde boldogtalan lett, a többiek pedig nem igazán jutottak oda, ahová szerettek volna. Felnőttként végre akarják hajtani a tuti balhét: becsempészni barátjuk festményét egy milliárdos műkincsárverésre. Ekkor következnek a bonyodalmak, a gáncsoskodó ellenlábasok, az igazi rosszfiúk, no meg persze a közhelyek, a magyar filmekből eltűnni sohasem akaró sztereotípiák: a vékony hangon beszélő melegek, a gazdag pesti hülyegyerekek és a velük bulizó, nagy, fedetlen keblek.

A sztori megvalósítása akár jó is lehetne, csakhogy a Pesti balhé szereplői az amerikai Ocean’s-filmek karaktereire nyomokban sem emlékeztetnek. Nélkülözik a humort, a sármot és szinte bármi olyasmit, amiről esetleg emlékeznénk rájuk, mondjuk, tíz perccel az után, hogy kijövünk a moziból. A baj pedig nem meglepő módon korántsem a színészekkel, inkább a forgatókönyvvel és a rendezéssel van. Elek Ferenc, Petrik Andrea, Jászberényi Gábor, Szabó Simon, Inotay Ákos, Reviczky Gábor és Hegedűs D. Géza nagyszerű színészek, akik ezúttal valami oltári nagy katyvaszba zuttyantak. Hőseinkről egy kicsit sem tudnánk elképzelni, hogy valaha, bármilyen körülmények között is képesek lennének végrehajtani egy ekkora akciót. A humorról és a viccesnek szánt párbeszédekről az a tökéletes angolszász kifejezés juthat eszünkbe, amely úgy hangzik, hogy cringe: ez valami olyasmire utal, aminek viccesnek kellene lennie, mégis inkább kényelmetlenül, sőt rettentően kínosan érezzük magunkat tőle. Nos, ilyen a Pesti balhé.

De korántsem lehet a legrosszabb magyar film meghatározással illetni (ezt a koronát még mindig a Pappa pia, az Álom.net és az S.O.S szerelem! birtokolják), viszont elég kellemetlen, hogy ez lett a magyar mozik újranyitásának egyik első filmje. A legbosszantóbb, hogy maga a balhé célja, vagyis az alapprobléma nagyon is ígéretes, ám csakhamar szembesülünk az összecsapott forgatókönyvvel és a gyenge rendezéssel. Lóth Balázsnak egyébként ez az első nagyjátékfilmje, a 200 első randi, a Drága örökösök és A mi kis falunk című tv-sorozatok sok-sok epizódját rendezte eddig. Ajánlott várni néhány hónapot, hiszen minden bizonnyal felbukkan majd valamelyik magyar kereskedelmi csatornán, mondjuk, vasárnap este. Szódával elmegy.