home 2026. április 13., Ida napja
Online előfizetés
A magkakasok balszerencséje
Bacsik Lőrinc Natália
2025.05.21.
LXXX. évf. 21. szám
A magkakasok balszerencséje

Nemrégiben a magyarcsernyei vadászcsárda környékét belengte a finom illat. 11 óra körül érkeztem a helyszínre, akkor már javában rotyogtak a bográcsokban a kakaspörköltek.

— Az idén nehézkesen szerveztük meg a XIII. Kakaspörköltfőző Versenyt, mert későn kezdtek el jelentkezni a csapatok. Az is felmerült, hogy esetleg elmarad a fesztivál, de végül tizenhárom csapat nevezett be, melyeknek köszönőlevelet és egy-egy kötényt ajándékoztunk. Reggel zsíros kenyérrel, kávéval kedveskedtünk a megjelenteknek. Szervezetünk harminc tagja van jelen, s mindenki kiveszi a részét a tennivalókból. A tagokon kívül a közös ebédre a falu civil szervezeteinek elnökeit és más vendégeket is várunk, összesen mintegy ötven személyt. Csoportunk tagjai, mint minden évben, az idén is aktív résztvevői a falu eseményeinek. Néhányan A Szakkör foglalkozásain ügyeskedtünk, valamint közösen megünnepeltük az anyák napját. Június elején lesz a Kalácsfesztivál, azon is szeretnénk jeleskedni, valamint a szomszédos települések rendezvényeire is szívesen eljutnánk. Az ősszel pedig vár ránk a tökös és almás bélessel egybekötött táncdélután megszervezése — mondta Sári Piroska, a Magyarcsernyei Nőszervezet és Kézimunka Szakkör elnök asszonya, a rendezvény fő szervezője.


Balról Sári Piroska, a díjazottak és a zsűri tagjai

A szervezőcsoport tagjai főztek is. A kinti bográcsnál Ördög Irén szorgoskodott néhány segítővel, bent a konyhában pedig Keresztúri Rozália főzte a nagy üstben az ebédre szánt pörköltet. 

— Én az ilyen eseményeken töltődök fel, mert otthon egyedül vagyok, és jó ilyenkor kikapcsolódni, társaságban lenni. Három tavalyi kakasból készül a pörkölt. A taraját és a tökét (heréket) később tettem bele, mert annak nem kell annyi főlési idő. Egy kevés Vegetával, babérlevéllel, törött borssal, pirospaprikával ízesítettem az ételt, de otthonról hoztam új fokhagymát, valamint paradicsomlé és vörösbor is került bele — mesélte Ördög Irén.


Keresztúri Rozália és segítői

A rendezvényen már három éve Keresztúri Rozália készíti az ebédet.

— Van két-három segítségem is, mert összefogással jó és könnyű dolgozni. Évekig jártam Lele Piroska nénihez, Piros ángyóhoz segédkezni a főzésben. Ő lakodalmakban is főzött. Én is az ő receptjei alapján főzök: egyszerűen, régimódian. A mai pörköltnél egyszerre tettem fel a hagymát és a húst, majd következett az összekockázott zöldpaprika, paradicsom. Került még bele bors, babérlevél, pirospaprika, só. Tizenkét kakast hoztunk össze, ebből készült az étel. A legtöbb magkakas volt, ezekből lehet igazán jó pörköltet főzni, mert izmosak, erősek. Az a lényeg, hogy szép lassan főjön, ne rotyogjon. Mindig az étel mellett kell lenni, odafigyelni rá, ha ilyen nagy mennyiségben készül. A pörkölt mellé makarónit és káposztasalátát fogunk tálalni.

Örülök, hogy éppen Rozika néni pörköltjéből ehettem, mert a zsűri döntése alapján ez lett a bronzérmes. A háromtagú zsűri — dr. Szilágyi Gyöngyi, Nagy Angéla és Csányi Angéla — szerint a legfinomabb pörköltet a tóbai nőszervezet főzte, második lett a helyi közösség csapata.


A legfinomabb pörkölt készítői, a tóbai nőszervezet tagjai

A zsűri elnöke, dr. Szilágyi Gyöngyi a következőket nyilatkozta a véleményezésről.

— Először az étel színét és a tálalást figyeltük, utána az állagát, majd az ízét osztályoztuk. Nehéz több ételt kóstolni egymás után, de mindig van olyan, ami kiemelkedik a többi közül. Mindhárman ugyanúgy pontoztunk. Sokan azt hiszik, könnyű pörköltet készíteni, de szerintem nagyon kell figyelni a hagyma megfelelő pörkölésére, mennyiségére. Az én véleményem szerint nem mindig az a finom étel, amely túl van fűszerezve. A zsűri az ételmintánál azt várta el, hogy a jószág erényei kerüljenek a tányérra, a kakas esetében a taraja, a herék, valamint egy kis hús is, hogy lássuk, meg van-e főve.

A helyi közösség részéről Megyeri Tibor főztje ezüstérmes lett. Tibi nem mellesleg vadász is, illetve nagyon szeret főzni.

— Két csernyei házi kakast főztünk. Egy kiló húshoz egy nagy fej vöröshagyma kell, a húst és a hagymát együtt pirítjuk, pörköljük, s ezt engedjük fel vízzel. Ezenkívül só, Vegeta, édes pirospaprika megy az ételbe. Apukám is nagy kulináris szakember, tőle tanultam, mit mikor és hogyan teszünk az ételbe, illetve az ízesítést is tőle lestem el.


A helyi közösség csapata ezüstérmes lett

A tóbai nőszervezet négy tagja főzte a legfinomabb pörköltet, erről Német Valéria számolt be.

— A kakas minden része belekerült a bográcsba a lábától a tarajáig. Az ízesítés hagyományos, tettünk bele vöröshagymát, piros törött paprikát, friss paprikát és paradicsomot. Galuskát készítünk mellé, és savanyú uborkával tálaljuk. Mivel tavalyi a kakasunk, négy óra kell ahhoz, hogy szépen megfőjön. A húsának a ragadóssága adja meg az ízét a pörköltnek. Csirkéből inkább paprikást szoktak főzni.     

A Magyarcsernyei Ifjúsági Klub második éve főz ezen a fesztiválon. Gyermán Martin elmondta, családi receptet használ, mely titkos. Hozzátette, ő a kakas combját szereti a legjobban.

A hagyományápolók csoportjából Kónya Cecíliától megtudtam, mindenki kóstolgatja az ételt, és közösen döntenek az ízesítésről. Tarhonyát terveztek mellé tálalni, de végül makaróni (tészta) lett a köret.

Csíkos Csilla Magyarországról, Szentendréről látogatott haza, a családdal főztek.

— Először lepirítottunk 2 kg hagymát, majd belekerült a 3,5 kg-os kakas is. Csak sóval és paprikával ízesítettünk, és egy pici fokhagymával. A pörkölt mellé nokedlit eszünk.

Bóbán Edit is külföldön, Szlovéniában él. Örült, hogy éppen akkor jött haza, amikor a fesztivált tartották. Mivel régebben tagja volt az önkéntes tűzoltó egyesületnek, ebbe a csapatba állt be főzni.

— Két fiatal kakast főzünk meg, melyet az egyesület egyik tagja adományozott a csapatnak. Krumplit is tettünk az ételbe. Sajnálom, hogy az idén nincsenek kirakodók, régebben lehetett venni cukorkát, kürtőskalácsot is.

A helyi vadászegyesület két bográcsban főzött. Az egyik fiatal szakács Nagy Nándor volt.

— Az egyik bográcsba három, a másikba két kakas került. Saját recept szerint főzök. A vöröshagymát jól eldinsztelem, fokhagymával, sóval, borssal ízesítek. Az őrölt piros paprikát már három éve Bezdánból hozatjuk. Az idősebb vadászoktól próbáltam megtanulni a bográcsos ételek elkészítését, meg önszorgalomból is szoktam otthon főzőcskézni. Szeretem a vadas ételeket is, ahhoz kicsit több ízesítés kell, mert a vadhús édesebb. Ma szívesen vállaltam a főzést, úgy gondoltam, az idősebbek hadd pihenjenek, beszélgessenek.

A nagykikindai Egység Művelődési Egyesület csapata először jött el pörköltet főzni Magyarcsernyére. Négyen érkeztek, a kakast Tamásfalváról szerezték be.

— Szeretek főzni és gasztronómiai fesztiválokra járni, mert mindenhol tanulunk valamit, emellett nagyon jó kikapcsolódási alkalom is — hangsúlyozta Kiss Irén.

A magyarittabei nyugdíjas-egyesületet Dávid Julianna képviselte három társával. Elmondta, otthon inkább paprikást szokott főzni, pörköltet ritkábban.

Kovács Zoltán néhány éve költözött haza Németországból.

— Itt élem nyugdíjasként a napjaimat, és nagyon szeretek részt venni bármilyen eseményen. Otthon is sokat bográcsozunk az udvaron, de nem gázzal, hanem fával tüzelünk, mert attól az étel más ízű lesz. Nagykikindai barátaink is eljöttek ma, úgyhogy tízen ülünk az asztalunk körül.

Természetesen a nyugdíjas-egyesület csapata is főzött, méghozzá hat kakast. A nők sürögtek-forogtak a bogrács körül, a férfiak pedig beszélgettek, viccelődtek egymással.

Az élő zenéről Vidács Attila (hegedű) és Kiss Zoltán (szintetizátor) gondoskodott.

A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..