home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A lehetőségek gimnáziuma
Tóth Lívia
2017.05.17.
LXXII. évf. 19. szám
A lehetőségek gimnáziuma

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulói ebben az iskolaévben kimagasló eredményeket értek el matematikából, informatikából és történelemből a különféle hazai és nemzetközi versenyeken.

Sőt, az itt felsoroltakkal a sikertörténet még nem vált teljessé, hiszen a jól megérdemelt nyári pihenő előtt további megmérettetések várnak a diákokra.

Csikós Pajor Gizella, az intézmény igazgatója elmondta, ahhoz, hogy a fiatalok díjakkal térjenek haza, nem elegendő egy-két hónapot dolgozni. Az elismerés megszerzésére sokszor több tanévet is rá kell szánniuk, és a kitartás sem hiányozhat.

— Mi az iskolában lehetőséget kínálunk fel a gyermekeknek a tehetségük kibontakoztatására. Egyik-másik tanulónál hosszabb időre van szükség ahhoz, hogy megtalálja azt a szakterületet, amelyen belül igazán szárnyalhat. Én örülök annak, hogy a gimnáziumunkban — legyen szó akár az anyanyelvről, az idegen nyelvekről, a művészetekről vagy a szaktantárgyakról — a diákok szorgalmasan dolgoznak, élvezik azt, amit csinálnak. Ezekre a foglalkozásokra ugyanis nem a tanítási idő alatt kerül sor, hanem délutánonként. Igazi sikereket ugyanis csak akkor lehet elérni, ha a megmérettetéseket nem kényszerből vállalják.  

Az iskolának minden tantárgyból elsősorban a saját programját kell megvalósítania. A hazai minisztériumi versenyek terv szerint folynak, ezeken — kisebb-nagyobb eredménnyel — szintén részt veszünk. A magyarországi, illetve a nemzetközi magyar versenyek szervezői mindig megtalálják a Bolyait, számos meghívást kapunk. Ezek közül sokat elfogadunk, de néhányat vissza is utasítunk. A tanárok felmérik, melyik eseményen érdemes indulni, melyikre lehet felkészülni, esetleg melyik nem fér be a terveikbe, hiszen a gyerekeknek időt kell hagyni a tanulásra is — hallottuk a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium vezetőjétől.


Szögi Roland és Szabó Imre

Szögi Roland másodikos matematika szakos tanuló három kiváló eredményt mondhat a magáénak. Tavaly novemberben Komáromban megkapta a felvidéki Oláh György matematikatanárról elnevezett Magyar Matematikai Tehetség Díjat. Az idei év márciusában, ugyanazon a napon két jelentős eseményre várták. Budapesten a Felfedezettjeink 2017 fődíját kellett volna átvennie, de nem ment el, inkább a nemzetközi magyar matematikaverseny négyórás feladatsorának kidolgozását választotta. A második helyen végzett, ami igen szép eredmény, hiszen erre a megmérettetésre öt ország magyarlakta területeiről mintegy 250 kiváló matematikai tudással felvértezett diák érkezett. 

— Már az általános iskolában nagyon megszerettem és érdekesnek találtam a matematikát — mondta Roland. — Számos versenyen indultam, melyekből sokat a Bolyai szervezett, ezért a nyolcadik osztály végén nem volt kérdéses számomra, hogy ebbe a gimnáziumba szeretnék járni. A többi természettudomány iránt is nyitott vagyok, de a legtöbbet azon dolgozom, hogy matematikából legyek minél jobb. 

Szabó Imre már az általános iskolában is a történelem és a matematika között ingadozott, jelenleg másodikos a Bolyaiban. 

— Jól döntöttem azzal, hogy a Bolyait választottam, itt ugyanis nem csak a természettudományokban segítik a tanulók előrejutást. A történelem egyre inkább része az életemnek, több témával foglalkozom, családfakutatást is végzek. Basa György tanár úr nagyon sokat segít nekem, heti négyszer tartunk délutáni szakkört, versenyekre készülünk. Szeretem a római kort, rengeteget olvasok ebből a témakörből, a legnagyobb kutatási területem azonban a magyar középkor, ezenkívül a XX. század történelme is nagyon leköt. Tavaly decemberben a Fidelitas ifjúsági szervezet 1956-ról szóló megmérettetésén az egész Kárpát-medencéből százhatvanan indultunk, a budapesti döntőbe a legjobb tízet válogatták be. Ott már egyedüli külhoni diákként sikerült nyernem. A Mathias Corvinus Collegium versenyén Magyarország történelme a török hódoltság idején volt a téma. Kétszáznegyvenketten jelentkeztünk a Kárpát-medencéből, szintén tízen voltunk döntősök, és ismét egyedüli külhoniként diadalmaskodtam. A legnagyobb nyereménynek azt tekintem, hogy felvettek a Corvinus kollégiumba, valamint képzéseken vehetek részt, melyek a továbbtanulás szempontjából lényegesek, ha ezt a szakot választom. Én ezt a kérdést a jövőre bízom, hiszen még van időm dönteni.


Bencsik Blanka és Ali Arszen

Bencsik Blanka sokáig kereste a helyét: előbb a kémia terén kezdett kutatni, aztán belekóstolt az informatika világába is. Jelenleg negyedikes, és a budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára készül. Tavaly a Felfedezettjeink 2016 fődíját nyerte el, az idén Ígéretes Tehetség Díjat kapott a Vajdasági Tehetségsegítő Tanácstól.

— A Bolyai-gimnázium nemcsak lehetőségeket nyújt, hanem biztatja is azokat a visszahúzódóbb diákokat, akik elsőben egy kissé el vannak veszve, hogy próbálják ki magukat. Nekem elsősorban az osztályfőnököm, Szórád Endre tanár úr segített. Elsőben és másodikban kisebb kémiai munkákat vittem versenyekre, majd később nagyobbakat is, melyekkel már szép eredményeket értem el. Úgy gondoltam, ha már ennyi lehetőséget kínál az iskola, próbáljak ki minél többet, hogy később el tudjam dönteni, milyen pályát válasszak. A negyedik osztályban kezdtem el informatikával foglalkozni Kőrösi Gábor tanár úr mentorálásával. Elkészítettem egy munkát, mellyel eddig három versenyen értem el első helyezést: a Neumann informatikai versenynek a vajdasági fordulóján és a szekszárdi döntőjén, valamint a szegedi innovatív informatikaversenyen.

Ali Arszen is végzőskorára találta meg önmagát, és szintén az informatikában sikerült kibontakoznia. Legutóbb egy nemzetközi informatikai termékbemutató versenyen szerzett első helyezést, mellyel igen tekintélyes ösztöndíj is jár. Ő már pontosan tudja, hogy Szegeden szeretne továbbtanulni programtervezői informatikus szakon.

— Már az első osztályban is az informatika érdekelt, de csak harmadikban kezdtem el versenyekre járni, mert addig inkább arra törekedtem, hogy minél jobban beleássam magam a terület tudnivalóiba. Negyedikben több díjat is nyertem. Ezek közül a legjelentősebb az Invitel Invitech InnoMax InnoApps pályázat Ne szórakozz kategóriájában elért első helyezés. Alkalmazásokkal lehetett nevezni, melyek a mindennapi életet könnyítik meg. Az enyémnek az a lényege, hogy jelez a szülőnek, ha gyermeke olyan helyen tartózkodik, amely nem biztonságos vagy megfelelő. Az alkalmazásom béta verziója már elérhető a Google-áruházban, a továbbfejlesztéséhez pedig minél több tesztelőt szeretnék szerezni.

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium vezetője, illetve tanárai remélik, ezek az eredmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több fiatal jelentkezzen a június elején várható felvételi vizsgára.


A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..