A legjobb húsz között

A legjobb húsz között

Fennállásának egyik legeredményesebb évét zárta a magyarkanizsai Partizan Atlétikai Klub.

Az egyesület két válogatott atlétával büszkélkedhet, egyikük a Balkán-bajnokságról ezüstéremmel tért haza. A több mint száz, Szerbiában működő atlétikai klub közül a magyarkanizsai az első húsz között foglal helyet, ami hatalmas sikerként könyvelhető el. Mészáros Kornéllal, a Partizan Atlétikai Klub elnökével a 2018-as idényt értékeltük.

Marina Živković a Balkán-bajnokságon szerzett ezüstéremmel (a Partizan Atlétikai Klub felvétele)

— Marina Živković és Nikola Berić személyében két válogatottunk van, Marina a 20 éven aluliak Balkán-bajnokságán hétpróbában ezüstérmet szerzett, Nikola pedig gerelyhajításban a 8. helyen végzett. Marina még két évig ebben a korcsoportban szerepel, így minden esélye megvan arra, hogy az érem akár fényesebbé váljon, Nikola pedig utolsó éves ebben a korosztályban, tőle az idén várjuk a legjobb eredményeket. Mindketten megnyerték az országos bajnokságot is, ami rajtuk kívül még Pavle Sorajlićnak sikerült távolugrásban a 16 éven aluliak mezőnyében, valamint Ognjen Miladinovnak többpróbában a 14 éven aluliak között. Pavle 6 méter körüli távolugró, és még az idén is az U16-os csoportban versenyezhet, Ognjen pedig a szabadtéri országos bajnokság mellett fedett pályán is a legjobbnak bizonyult. A többpróbán kívül távolugrásban is szerzett egy első helyet, de sprinttávokon is sikeres, mind a saját, mind az idősebb korosztály között. Marina a hétpróba mellett magas- és távolugrásban, valamint gátfutásban is a tartomány és az ország élvonalában van.

A felsoroltakon kívül Horváth Bertalan ezüstérmet nyert a 18 éven aluliak között gerelyhajításban, Magyari Ákos pedig ugyanebben a korosztályban az ország harmadik legjobbja kalapácsvetésben. Anja Živković hármasugrásban a saját korosztályában és az idősebbek között is a legjobb három között helyezkedik el Vajdaságban, Apró Zsófia egy hónap edzés után már jó eredményeket ér el magasugrásban, Árok Anna és Réka szintén tehetséges magasugrók és gátfutók, a 11-12 évesek között pedig Nemanja Hinić, Jakus Márk és Aleks Bošković hívta fel magára a figyelmet. A klub versenyzői harminc megmérettetésen vettek részt 2018-ban, az országos bajnoki érmeken kívül számtalan tartományi bajnokságon szereztek érmet, illetve sikeresen szerepeltek a különféle tornákon is.

A legkisebbekkel együtt mintegy 50-60-an látogatják az edzéseket, nemcsak hétköznap, hanem hétvégén is, hiszen több magyarkanizsai atléta más városban tanul tovább, így ők csak szombaton állhatnak az edzők rendelkezésére.

— Tavasszal és iskolakezdéskor hirtelen megnő a létszámunk, ekkor a 7-8 évesek nagyobb számban látogatják az edzéseket, viszont versenyre rendszeresen mintegy húsz versenyzőnk jár. Az elmúlt idényt eggyel kevesebb edzővel fejeztük be, mivel egyikük családi kötelezettségek miatt egy időre felfüggesztette a munkáját, így három edzővel zártuk a 2018. évet. Az elért eredmények főleg Dušan Mandarićnak köszönhetőek, aki csaknem negyven éve benne van az atlétikában, sok versenyszámhoz jó a szeme, ezért tudunk többpróbában ilyen kitűnő eredményeket elérni. Nincs tartánborítású pályánk, a salakpályánk sem szabvány szerinti, de ezen vagyunk kénytelenek edzeni. Télen Újvidéken és Belgrádban fedett tartánpályán vagy a magyarkanizsai gyógyfürdő parkettjén készülünk a versenyekre. Megkeressük azokat a gyerekeket, akik több számban nyújtanak jó teljesítményt, így húsz évre visszamenőleg erősek vagyunk többpróbában és dobószámokban. Sprintszámokban nehezebben tudunk érvényesülni, hiszen ott tizedek, századok döntenek, a mi pályánkon pedig nehezen tudjuk elsajátítani a megfelelő technikát — emelte ki a klubelnök.

A nehéz körülmények ellenére néhány fejlesztésre mégis sor került a klubban: a távolugrás nekifutóját felújították, a betonra új tartánborítás került, Nikolának pedig egy csúcsminőségű gerelyt szereztek be, mellyel nemzetközi viszonylatban is jobb eredményeket érhet el.

A Partizan Atlétikai Klub tavaly is megszervezte az Úszó- és Futófesztivált, mely rendkívül sikeresnek bizonyult.

— Az eddigi Úszó- és Futómaraton új elnevezést kapott. A rendezvényt megpróbáltuk minél közelebb hozni az emberekhez, egy kis szórakoztató jelleget vittünk bele, és széles körben — a fiataloktól az idősebbekig, az amatőröktől a profikig — mindenkit megmozgattunk. A verseny harminchét éves fennállása óta futásban tavaly neveztek be legtöbben, úszásban pedig még mindig mi rendezzük a legtömegesebb szerbiai versenyt. Második alkalommal szerveztünk megmérettetést félmaratoni távon, a résztvevők száma itt is növekszik. Az utcai futóversenyek és a stadionban lebonyolított atlétika két különálló ága a sportágnak, két külön világ. Annak ellenére, hogy klubunkban nincsenek maratonfutók és hosszútávfutók, nagyon szeretjük és szívesen szervezzük meg ezt a versenyt, hiszen hozzátartozik Magyarkanizsához, egy szép hagyomány a városban.


A magyarkanizsai atléták a Balkán-bajnokság után Fejsztámer Róbert polgármesternél, balról jobbra: Mészáros Kornél, Dušan Mandarić, Marina Živković (Puskás Károly felvétele)

Habár még csak január végén járunk, a magyarkanizsai atléták már több érmet nyertek a különféle terematlétikai versenyeken. A nyílt vajdasági terematlétikai bajnokságon Apró Zsófia magasugrásban, Nemanja Hinić távolugrásban a 2., Jakus Márk pedig 60 méteres síkfutásban a 3. helyen végzett a 13 éven aluliak mezőnyében. Az U18-as korosztályban Marina Živković magasugrásban aranyérmet nyert, Magyari Ákos súlylökésben ezüstöt, Pavle Sorajlić pedig távolugrásban bronzot szerzett. A 20 éven aluliak között Marina Živković súlylökésben és távolugrásban is a dobogó legfelső fokára állhatott, Anja Živković pedig hármasugrásban nyert egy bronzérmet.

Tehát az idei év jól kezdődött a magyarkanizsai atléták számára, a vezetőség abban bízik, hogy a folytatás hasonlóan sikeres lesz.

— Álmunk egy aranyérem megszerzése a Balkán-bajnokságon. Ha még egy érem sikerülne, akkor a klub történetének legjobb eredményeit érnénk el. Ami a felszerelést illeti, az idén a körből való dobásokhoz szeretnénk egy ketrecet építeni. Az elmúlt harminchét évben nem következett be baleset, de hogy ez a jövőben is biztosan így legyen, ahhoz a dobókör köré egy ketrecet kell felhúzni. A legkisebbek számára több apró eszközt, például kis gátakat, ugrólabdát, rakétát, ugrókötelet, létrát szereznénk be, mert ezzel érdekesebbé, izgalmasabbá tennénk számukra az edzéseket.

A klub főtámogatója Magyarkanizsa Önkormányzata, mely minden évben egy bizonyos összeggel segíti az ország legjobb húsz klubja között helyet foglaló egyesületet.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink