A korszak nem volt ugyan annyira látványos, de a kémsztori műfajának megszületése — és maga James Bond karaktere is — valójában ezen az árnyékos, a hétköznapi emberek számára legtöbbször ismeretlen csatatéren történt. Ez volt a hidegháború, melynek a korszaka egészen a berlini fal leomlásáig számos olyan eseményt hozott, amely megragadta a filmesek fantáziáját.

Kubrick legendás mozija, a Dr. Strangelove, a Vadászat a Vörös Októberre vagy a Tizenhárom nap megfogható közelségbe hozták a XX. század második felének kritikus pillanatait. Vagy legalábbis érthetőbbé, értelmezhetőbbé igyekeztek tenni őket. Több olyan művész is akadt, aki küldetésének tekintette a diplomáciai kapcsolatok enyhítését. Kubrick 1964-ben bemutatott filmje, teljes nevén a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni, olyan szatirikus képet mutat, egyúttal olyan pengeéles, abszurd elemekben bővelkedő alkotás, amely viták garmadáját robbantotta ki a közemberek és a politikusok között egyaránt. Talán ez minden idők legjobb hideg- és atomháborús mozija. Méltán tartozik immár Hollywood örök klasszikusai közé.

Az ukrán válság és a krími események hatására ismét az érdeklődés fókuszába került Oroszország és a Nyugat viszonya. Ennek kapcsán mind a szakértők, mind a politikusok gyakran felidézték a hidegháború éveit. Két évvel korábban mutatták be A mandzsúriai jelölt című filmet, mely egyszerre thriller és keserű szatíra. A kritikusok és a filmes szaklapok joggal sorolják minden idők két-három legjobb hidegháborús filmje közé. Hollywood 2004-ben sajnos megpróbálkozott egy új változattal, ám az Denzel Washington és Meryl Streep szereplése ellenére sem ért az eredeti nyomába. Bennett Marco (Frank Sinatra) gyanús események láncolatába keveredik. Titokzatos, az emberi agy manipulálására irányuló kísérletek, illetve bűntények nyomaira bukkan, melyek a titkosszolgálatok és a nagypolitika világába vezetnek.
Már a berlini fal leomlása után, 1990-ben Tom Clancy regényéből készült el az izgalmas Vadászat a Vörös Októberre, mely kétségtelenül az egyik legemlékezetesebb hidegháborús akciófilm. Rendkívül sikeres volt a maga idejében, több mint 200 millió dollárt termelt. Egy új orosz atom-tengeralattjáró kapitánya, az amerikaiak legnagyobb rémületére, magyarázat nélkül az USA partjai felé veszi az irányt, szándékaira pedig csak jóval később derül fény.
Kevin Costnernek általában olyan jól állnak a nagylélegzetű politikai drámákban játszott főszerepek, mint a hibátlan szabású öltönyök, melyeket ezekben a filmekben visel. A kubai rakétaválságról szóló Tizenhárom nap — Az idegháború című, mintegy 145 perces politikai drámában Kennedy elnök legközelebbi tanácsadóját formálja meg. A történetbe a Kubába telepített orosz rakéták felfedezésekor kapcsolódunk be, a végkifejlet pedig idegőrlő iramban billeg egyszer a teljes pusztulás lehetősége, máskor a békés diplomáciai megoldás felé.

Viszonylag korábbi, mindössze tízéves film a Jó estét, jó szerencsét!, melynek direktori székében nem más, mint George Clooney foglalt helyet. Bátor, izgalmas filmjének középpontjában a XX. századi amerikai történelem egyik sötét fejezete, a minden bokorban kommunistákat sejtő, emberi jogokra fittyet hányó Joseph McCarthy szenátor dominálta korszak visszaélései állnak. A téma politikai érzékenysége nehezen volt emészthető a filmakadémia tagjai számára, ezért a mozit nem jelölték nagy díjakra. Ha az elismerések tekintetében nem is, de a kasszáknál mindenképpen aratott: 7 millió dollárból készült, a bevétele viszont a költségek nyolcszorosát tette ki.