A legidősebbek és legveszélyeztettebbek segítése most a legfontosabb

A legidősebbek és legveszélyeztettebbek segítése most a legfontosabb

Jasmina Stevanović, a szabadkai Társadalmi Tevékenységek Titkárságának titkára nyilatkozott a médiának

— A polgármester által elrendelt elsődleges feladatunk az időseknek és a legveszélyeztetettebb polgárainknak nyújtott maximális segítségnyújtás, hogy ezáltal megőrízzük az egészségüket és az életüket. Az összes szabadkai vállalat és intézmény a munkáját a válságkezelő városi törzskar rendelkezésére bocsátotta, a Városi Közigazgatási Hivatal pedig követi mindezt, és a polgármestertől napi szinten kapott munkafeladatokat látjuk el a helyzettel összhangban. Segítünk a veszélyeztetett kategóriába tartozó idősebb polgároknak, valamint a szociálisan veszélyeztetett családoknak. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, napi szinten követjük a helyzetet — nyilatkozta Jasmina Stevanović.

Megítélése szerint jól működik a legidősebb polgárok részére megalakult segítségnyújtó ügyfélszolgálati központ.

— A segítségnyújtó ügyfélszolgálati központ jelentősége a 65 és a 65 évnél idősebb polgárok nyilvántartásba vétele. A segélykérő személyről az alapinformációk, illetve a szükséges segítségre vonatkozó információ nyilvántartásba vételét követően, a Vöröskereszt önkéntesei segítségével, illetve saját erőforrásaink által biztosítjuk a segíséget, élelmiszerellátás, gyógyszerbeszerzés, illetve tisztálkodási és tisztítószerek eljuttatása által az idősebb polgárok lakcímére — mondta Jasmina Stevanović. — Az önkéntesekhez a mai napig 1500 kérelem érkezett, a Vöröskeresztnek 490 kérelmet továbbítottunk. A segítségnyújtó ügyfélszolgálati központban két váltásban dolgoznak, leggyakoribb, és szinte az egyedüli kérések az alapélelmiszerek, gyógyszerek, illetve tisztálkodási és tisztítószerek beszerzésére vonatkoznak.

— A telefonhívások 60 százaléka tájékozódó jellegű, azaz az önkéntesek alkalmazásának szükségessége nélkül. Hétvégén a kérelmek száma csökkent, ami azt bizonyítja, hogy az ügyfélszolgálati központhoz a legveszélyeztetettebbek fordulnak, azaz azok a személyek, akiknek nincs senkijük, akik segítene nekik. Állandó kapcsolatban vagyunk a Vöröskereszttel és az egészszégügyi intézményekkel, megegyezés alapján, a rendkívüli helyzet bevezetése óta a Vöröskereszt minden erőforrása a a válságkezelő városi törzskar rendelkezésére áll. A mai napig az önkéntesek 320 idős polgár háztartását járták körbe, jelenleg az összes többi kérelem megvalósítása folyamatban van — emelte ki Jasmina Stevanović.

Mint elmondta, a népkonyha 1200 felhasználója családi élelmiszercsomagot kapott , folyamatban van 300 élelmiszercsomag kiosztása a Szociális Központ névsora alapján azoknak a szociálisan veszélyeztetett polgároknak, akik nem tartoznak a népkonyha felhasználói közé. A csomagokat az említett polgárok lakcímére viszik ki.

Felkérte a szabadkaiakat, akiknek vannak idősebb szomszédai, családtagjai, annak érdekében, hogy ezek a személyek ne hagyják el otthonaikat, segítsenek nekik a szükséges dolgok beszerzésében.

— Felkérjük polgártársainkat, hogy legyenek maximálisan fegyelmezettek, felelőségteljesek, és szigorúan tartsák be az egészségvédelemre vonatkozó összes ajánlást. Kérem önöket, tartsák tiszteletben és értsék meg ezeket a rendelkezéseket, ne tegyék ki magukat szükségtelen kockázatoknak.

— Mindannyiunk élete megőrzése érdekében maradjanak otthon. Minél fegyelmezettebbek leszünk, annál gyorsabban lábalunk ki ebből a helyzetből — mondta Jasmina Stevanović.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A legidősebbek és legveszélyeztettebbek segítése most a legfontosabb
Szabadkai Napló
  • Hét Nap Online
  • 2020.04.07.
  • LXXV. évfolyam 14. szám
A legidősebbek és legveszélyeztettebbek segítése most a legfontosabb
Szabadkai Napló
  • Hét Nap Online
  • 2020.04.06.
  • LXXV. évfolyam 14. szám
Facebook

Támogatóink