home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A kultúránk, ami felemel
2007.04.04.
LXII. évf. 14. szám
A kultúránk, ami felemel

Többéves távollét után látogatott el ismét hozzánk Csoóri Sándor Kossuth- és Herder-díjas költő, szociográfus, esszé- és filmforgatókönyv-író, politikus, a Magyarok Világszövetségének egykori elnöke, a határon túli magyarság régi barátja és pártolója, a hatalmas illyési életmű első számú fo...

Többéves távollét után látogatott el ismét hozzánk Csoóri Sándor Kossuth- és Herder-díjas költő, szociográfus, esszé- és filmforgatókönyv-író, politikus, a Magyarok Világszövetségének egykori elnöke, a határon túli magyarság régi barátja és pártolója, a hatalmas illyési életmű első számú folytatója, ,,a nemzet mindenese'.
Csoóri Sándor abból az alkalomból érkezett Szabadkára és Zentára, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség még a Magyar Kultúra Napján neki ítélte oda legrangosabb kitüntetését, az Aranyplakettet, amelyet most a Tisza-parti városban át is nyújtottak neki.
Szabadkán, a Városi Könyvtárban szépszámú közönség előtt Dudás Károly, lapunk főszerkesztője beszélgetett Csoóri Sándorral.
* Egy körkérdésre válaszolva a következőket mondtad: ,,Írhat-e az író magyarul bűntudat és kétségbeesés nélkül, miközben tudja, hogy azért a nyelvért, amelyen ír, embereket megaláznak és csöndes lelki halálra ítélnek. Európa sokáig nem hitte el a gázkamrákról szóló történeteket. A mai Európa ugyanúgy nem hiszi el, hogy a kisebbségi lélekgyilkolás világos nappal, mosolygó arcok és nemesnek ítélt politikai magatartás árnyékában folyik. Írásra tehát minden etikai és esztétikai fölhajtóerőn túl az a közvetlen kétségbeesés is ösztönöz: hátha tudok anyanyelvemen - magyarul - olyan mondatokat írni, amelyek a megbénítottak helyett is beszélnek.' Kérlek, hogy ezt a gondolatot folytasd, és fejtsd ki nekünk most itt Szabadkán, Kosztolányi és Csáth Géza városában.
- Azt hiszem, ilyenkor az ember szívesebben elmenekülne az íróasztala mögé, hogy ott, a mai viszonyoknak megfelelően, újrafogalmazza a mondanivalóját. Sokszor elmeséltem már, hogy Erdélyben, 1954-ben volt az első megrázó élményem arról, hogy mit jelent kisebbséginek lenni. A kötényébe szilvát szedő szilágysági asszony, amikor megtudta, hogy Magyarországról érkeztünk, hirtelen elengedve a köténye szélét - miközben a szilva szétgurult - kezébe temette az arcát, és zokogni kezdett... Így ismerkedtem meg a kisebbségi sorssal.
Aztán a hetvenes, nyolcvanas években szinte mindegyik határon túli települést végigjártam, ahol magyarok élnek, a kilencvenesekben a Világszövetség elnökeként a világot is bejártam, s mondhatom, sokkal jobb állapotban voltak akkor a magyarok mindenféle szempontból, mint most vannak bárhol Európában, az anyaországot is beleértve. A történelmünk különös furcsasága az, hogy az 1000 évből, amelyet itt töltöttünk, az első ötszáz év egy igazán sikeres történelmi korszak volt, Mohács után azonban egyfolytában sikertelen a történelmünk. Akkor három részre szakadt az ország: a nyugati részre, amely a Habsburgokhoz tartozott, az Erdélyi Fejedelemségre és a török által megszállt részre. Hiába mondták azt, hogy három ország, de egy haza, ez csak szép szólam volt. A másik, ami tovább darabolta, megosztotta a magyarságot, az új vallási felekezetek voltak, gondoljunk csak a protestáns, kálvinista és más mozgalmakra. Hogy meg tudjanak lélekben maradni a hódoltság területén rekedt nemzetrészek, különbözniük kellett a magyarországiaktól, és ez nem került sohasem helyére: megszületett a kuruc és a labanc ellentét, ami a végtelenségig végigvezethető a történelmünkön, csak most más néven nevezzük a szembenállókat. Amikor az ember ezt megérti, csakugyan kétségbeesik, és arra gondol, hogyan tudnánk valahogy mégis egységesen cselekedni. Szegény Sütő András a halála előtt kiadott négy könyvében azzal foglalkozik, hogyan lehetne az autonómiát megteremteni, mert hát Európában vannak olyan autonómiák, amelyek kitűnően működnek. Hogy milyen mulasztások történtek a 90 óta eltelt időben, arra példa lehet a Csehszlovákia szétesése után kialakult helyzet, az ottani magyarok kérdése. Kilencvenkettő után, ugye, két részre szakadt az ország, és senkinek sem jutott eszébe megkérdezni, hogy akkor annak a területnek a magyarságával mi lesz, amit a párizsi békeszerződéssel odacsatoltak, az hova tartozik majd: a csehekhez-e vagy a szlovákokhoz? Vagy lehetne esetleg a magyarság autonóm? Igenis fel kellett volna tenni Brüsszelben ezt a kérdést, még akkor is, ha nincs rá válasz.
* És nekünk is fel kellene tenni ezt a kérdést?: hiszen a délvidéki magyarság annak idején a SzerbHorvátSzlovén Királysághoz került, ami szintén régen nem létezik már, sőt Jugoszlávia sem, a jogutód.
- Igazából ezt is végig kellene gondolni úgy, mint az előbbit. És megnézni diplomáciai, nemzetközi jogi szempontból, hogy mit lehet kérdezni. Mert kérdezni néha ugyanolyan fontos, mint cselekedni. A kérdés is cselekvés!
Amikor 81-ben Mitterand Magyarországon járt, ezt mondta Illyés Gyulának: ,,Trianon, az egy mocskos dolog volt. Eleven húsba vágtunk bele. A trianoni kérdést kezelni kell! Mert ez európai ügy. Csakhogy most már nagyon nehéz, mert megint eleven húsba vágnánk bele... Mindent felül kellene vizsgálnunk, ami 90 óta történt. Mi voltunk az ún. rendszerváltó nemzedék - ebben magam is szerepet vállaltam -, de nagyon naivak, nagyon együgyűek voltunk, abban hittünk, hogy ha 1990-ben Magyarországon a nemzeti oldal győz, azzal megoldódik minden, hiszen demokrácia lesz, és mi leszünk azok, akik az ország sorsát önzetlenül irányítjuk. Igen ám, de az a különös dolog történt, hogy azok, akik előtte, a Kádár- s a Rákosi-rendszerben ügynökök, besúgók, ávósok voltak, azok ugyanúgy szavazhattak, mint akiknek az apját fölakasztották. Lehet ezen az alapon demokráciát építeni? Mit kellett volna csinálni? Nem kellett volna utánozni a demokráciát ünneplő országokat, hanem egész másféle parlamenti rendszert kialakítani. Szellemi tőkével rendelkező, erkölcsös emberekből egy olyan felsőházat teremteni, amelyik felül tudja vizsgálni a dolgokat. Ha nincs szellemi elit egy országban, akkor attól nem lehet semmit sem várni. Ezek az emberek fölhalmoznak olyan értékeket, amelyek a szellemi vagyont gyarapítják. Valójában a politikának is ugyanúgy nemzeti vagyonnak kellene lennie, mint a földnek. Azok kaphatnának csak belőle, akik megérdemlik. Nem reformokat kell csinálni, magát a politikát kell megreformálni. Ugyanúgy, mint ahogy Luther Márton megreformálta az egyházat. Akkor egész biztosan hihetetlen erők szabadulnának föl...
* A nemzet: közös ihlet - idézted többször József Attilát. Ez a közös ihlet, eszme, vállalkozás tűnt el a magyarság horizontjáról. Hogyan lehetne ezt oda visszavarázsolni a költészet, a jó értelemben vett politika, a közéleti vállalások eszközeivel?
- Megint nehéz kérdés. A politika az előző rendszerben senkitől sem félt úgy, mint az íróktól, a leírt szótól. A cenzúra mindig nagy kérdése volt egy-egy korszaknak. Ez azt jelzi, hogy az íróknak milyen fontos feladatuk lenne
tisztázni a fogalmakat. Kilencvenben nem lett volna szabad elfogadniuk azt a buta esztétikai feladatot, hogy ne foglalkozzanak most már politikával, hanem legyenek teljesen ,,esztéták', mindent lírai vagy epikai értelemben vizsgáljanak, a szépség szempontjából. A többit majd elintézik a politikusok. Az írók legnagyobb része elhitte ezt, illetve sokuknak kapóra jött, mert aki utána is politikával foglalkozott, azt bántották érte, kigúnyolták. Egy írásomra pl. nem kevesebb mint 286 ellentámadás érkezett. Tudjuk azt is - gondoljunk csak nagy nemzeti költőinkre -, hogy nálunk az irodalom mindig megelőzte a politikai történéseket.
* A magyarokat vissza kell magyarosítani ahhoz, hogy megváltsák magukat - idézted Széchenyit egy szerénységemhez nemrég írt leveledben. Rendkívül fontos lehet ez a megállapítás mind a mi számunkra, mind az anyaország számára. Hogyan látod ezt megvalósíthatónak a 21. század elején az egyetemes magyarság esetében?
- A reformkorban Széchenyi egyszerűen megérezte, hogy ha Magyarország nem mozdul, borzasztó dolgok történnek a magyarsággal. Állandó vívódásban élt. A forradalmárokkal szemben azt vallotta, hogy előbb legyünk gazdagok, utána legyünk szabadok... Lehet, hogy nekünk is így kellett volna gondolkodnunk... Bartók és Kodály is jó példát adott arra, hogyan kell magunkat visszamagyarosítani. Azt mondták, hogy a népzene, a néptánc a népnek egy nagy képessége...
A visszamagyarosításnak az egyik eszköze éppen a műveltség lenne. Az 1000 év alatt felhalmozódott kultúra egy lángelméjű nép kultúrája, nem lehet csak úgy félresodorni, mondjuk, aközben, hogy a parasztságot fel akarjuk emelni. Ha nincs más, vegye át az értelmiség annak az ápolását. Ezért jöttek létre például a táncházmozgalmak Magyarországon és a határokon túl is...
Tudni kell - ezt amerikai utamon is hangsúlyoztam -, hogy a középkorban ugyanannyi szentet adtunk az európai kultúrának, ahány Nobel-díjast a 20. században. Gondoljuk végig, mennyi ez! Nem dicsekvésként mondom. Nehogy valaki félreértse. Ez adottság és természetesség. Ebben lehet, hogy a szenvedéseink is benne vannak, de bizonyos értelemben ez mellékes most. Magunkra kell ismerni, felfedezni, hogy mi az, ami megújíthat bennünket. Nyilvánvaló, hogy minél műveltebbek vagyunk itt a Kárpát-medencében, annál jobban becsülnek bennünket. A műveltség naggyá tehet egy kis népet is. Egyelőre azonban csak a süllyedést látom. Butulunk... Mi is, akárcsak az egész emberiség. Az amerikai filmek nézéséből nem lesz kultúra. Abból feledékenység lesz. Az eredetiség az, ami mindent megelőz. Egy kis népnek az egyetlen fölszárnyalási lehetősége a maga kultúrája.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..