A kulturális tér értékei

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

A kulturális tér értékei

Beszédes István zentai íróról, költőről, drámaíróról, a zEtna elektronikus folyóirat és kiadó alapító-szerkesztőjéről az utóbbi időben inkább irodalom- és fesztiválszervezői tevékenysége kapcsán olvashattunk. A vele készült interjúnak a nemrégiben átvett József Attila-díj az apropója, de az...

Beszédes István zentai íróról, költőről, drámaíróról, a zEtna elektronikus folyóirat és kiadó alapító-szerkesztőjéről az utóbbi időben inkább irodalom- és fesztiválszervezői tevékenysége kapcsán olvashattunk. A vele készült interjúnak a nemrégiben átvett József Attila-díj az apropója, de az én kérdéseim, vagy inkább megállapításaim sem a költészetére, a megjelent köteteire (Kívánja-e a pirosat?, Égvízi séta, déli tükör, Messziről Andromeda, Napkitörés, Rozsdaszín) vonatkoztak. Beszélgetőtársam ezt a tényt nagy megértéssel fogadta, mert - mint mondta - kevés az az író, aki mással nem foglalkozik.
- Bátor és vakmerő vállalkozók vagyunk, ez vajdasági magyar sajátosság, de az igazi írói, költői teljesítmények mégiscsak az íróasztalnál dőlnek el, komoly vállalások eredményeként. Olyan kettősség ez, amelyben én is élek. Irodalomszervezőként és költőként. Esetleg fordítóként vagy drámaíróként. Az irodalomszervezés nyilvános tevékenység, a költő világa viszont meglehetősen zárt. Költőként belső világokat járok be, irodalomszervezőként a külső csatlakozási pontokat kell keresnem. Ezek teljesen más irányok. Egyértelmű, hogy sokkal jobban ismernek a zEtna működtetőjeként, kiadóként, a fesztiválok szervezőjeként. A költészetem nehezen kommunikálható érték, nem tudok és nem is szeretek róla sokat beszélni. Az irodalmi rendezvényeinkkel, a könyvkiadásunkkal azt a fajta beszédmódot szeretném megteremteni, amely ezeknek az értékeknek szerepet ad.
* Korábban a könyves szakma együttműködésének a kialakításáról, fontosságáról beszéltél. Hogyan haladsz ennek az ötletnek a megvalósításával?
- Tavaly elkezdtük a könyves céh alapítását, de a folyamat egy bizonyos szinten megállt, ezért erről nem tudok új információkkal szolgálni. Számomra azért szűnt meg a motiváció, mert az együttműködés létrejött: sikerült a könyveinket közösen kiszállítani a könyvhétre és a terjesztés is megoldódott. Ezzel szemben a könyveink itthoni forgalmazása, itthoni életterének a megteremtése még várat magára. Ez a művelődési tér tele van - számítógépes szóhasználattal élve - ''spamm”-el. Vannak olyan kulturálisnak látszó tárgyak, témák, amelyek betömik azokat a finom szűrőket, amelyeken az értékek közlekedhetnének. Ez azt eredményezi, hogy bizonyos értelemben láthatatlanná, elérhetetlenné válnak a hagyományos és fontos kulturális értékek, közöttük a szépirodalom is.
* A zEtna tizenegy évvel a megalakulása után is megmaradt egyszemélyes vállalkozásnak. Feltételezem, hogy nem tudatosan alakítottad így, hanem ez inkább afféle kényszermegoldás.
- Évente 20-30 pályázatot írok, mert a zEtnának semmilyen fix működési költsége sincs. Ez valóban eszméletlen munka. Tizenegy évet eltölteni a nonprofit szférában elég húzós, ami addig működik, amíg akad egy ember, akinek van erre fordítható szabad energiája, de hosszú távon ráférne az intézményteremtés. Mindamellett is, hogy a függetlenség megőrzésének ez a legjobb formája. Nincs komoly anyagi háttere, és gazdasági lobbi sem áll mögötte, az irodalmi élet önerőből teremtette meg, az írók is fontosnak érzik a kiadó létezését, mert sikerült neki rangot adni. Az irodalmi fesztiváljainkkal, ha csak pár napra is, nagyvárosias szellemi életet teremtünk Zentán. Az itt élő írók is jó viszonyban vannak egymással, ezen a Tisza-parti településen jó regények, versek születnek. Számomra a József Attila-díj is annak a bizonyítéka, hogy ezek az értékek a magyar kulturális térben elég messzire eljutnak. 1999-ben ültünk a kockás abrosz körül, és nem tudtuk, meddig hallatszik a hangunk. Akkor még nemcsak külső, hanem belső embargó is volt, de most elmondhatjuk, hogy 2011-re sikerült légiesíteni a határokat, a körülöttünk lévő zárlat kerítéseit. Az értékrendem szerint a vajdasági magyar irodalom ma is a Vajdasághoz kötődő magyar íróké, akik élhetnek bárhol. Az én irodalmi Vajdaságom teljesen elvesztette a területi elvét, ott vannak a határai, ahol az aktív írói.
* Március 29-én volt a vajdasági magyar könyv és olvasás napja. Arra kérlek, fogalmazz meg egy idevonatkozó üzenetet.
- Néha azon gondolkozom, hogy radikálisnak kellene lennünk, de nem abban az értelemben, ahogyan az most Szerbiában érvényes. Egy filmes jelenet jut eszembe, amelyben az író bemegy a szupermarketbe vagy a könyvnagyáruházba, széttárja a kabátját, a derekára vannak kötve a saját kötetei, kezében pedig ott a gyújtózsinór. Mert mit lehet tenni, hogy a könyv eljusson az olvasóhoz? Vajon elegendő-e az, ha finom kis üzeneteket küldünk, amelyek, érzésem szerint, sehova sem érkeznek meg? Sajnos, a helyzet már sokkal elfajultabb, radikálisabb dolgok kellenek. A másik, ami bevillan, hogy az olvasókat védenünk kellene. Hozzunk létre egy katasztert az olvasókról, és minden író viselje gondját közülük legalább négynek-ötnek. Ha én nem nonprofit kiadó volnék, és akadna egy-két fizetett ember a szerkesztőségben, akkor arra biztatnám őket, hogy szervezzék meg az olvasói klubunkat. Tudjunk róluk, legyünk velük kapcsolatban, hallgassuk meg őket. Az olvasást vissza kellene vinni az ipari, nagykereskedelmi szférából a megszemélyesített olvasóhoz. Voltak jó időszakok, amikor sok könyvet el lehetett adni vagy ajándékozni, de ez soha nem volt arányos az olvasók számával. Nekem például van egy kedves könyvem, amely nem mindennapi módon jutott hozzám. A felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolába jártam, hatodikos vagy hetedikes lehettem, amikor az iskola szemétdombján, ami az udvar sarkában volt, találtam egy letépett borítójú könyvet. Hazavittem, beköttettem, és számomra a mai napig nagyon fontos. A szerzője Susan Sontag, címe A pusztulás képei. Vajon miért éppen ez jutott az eszembe?

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink