A külső szemlélőnek minden sokkal egyszerűbbnek tűnik

A külső szemlélőnek minden sokkal egyszerűbbnek tűnik

Bármennyire közhelynek számít is, a falusi helyi közösségek gondjairól szóló interjúkból és jegyzetekből semmiképpen sem maradhat ki az a megállapítás, hogy faluelnöknek lenni nem éppen leányálom. Nem érdemes feszegetni, hogy miért, hiszen aki falun él, az látja, tapasztalja az okokat. A városban élők viszont a polgármestert emlegetik előszeretettel, mondván, ha már fizetést kap, ráadásul nem is keveset, akkor tegyen is valamit az adófizető polgárokért. Nos, ez a „felemlegetés” faluhelyen sem ismeretlen. Balogi Andrást, a torontálvásárhelyi helyi közösség elnökét többek között erről is megkérdeztük.

— Hivatalosan 2003. december 3-a óta vagyok a helyi közösség elnöke. Ez a harmadik mandátumom, amely — ha nem jön közbe valami kényszerítő körülmény — három év múlva ér véget. Akkor leteszem a lantot. Megtapasztalhattam, mekkora erőfeszítést, idegeskedést, türelmet követel ez a tisztség és a vele járó kötelezettségek teljesítése. Ráadásul a tévhitekkel ellentétben térítésmentesen, mivelhogy a helyi közösség elnökének lenni csupán tiszteletbeli pozíció, mely nem jár többletjövedelemmel, csak többletkihívásokkal, és ezt nemritkán a család is megsínyli. Noha nagy a pénztelenség, nemcsak a meglevő infrastrukturális elemek karbantartására van szükség, hanem a korszerűsítésükre is. Persze a külső szemlélőnek mindig minden sokkal egyszerűbbnek tűnik. Mindaddig, amíg az ember nem szembesül a gondokkal.

* A falunk a múlt évszázad utolsó évtizedeiben gazdasági és ipari virágkorát élte, erre azonban sajnos már csak az idősebbek emlékezhetnek. Rengetegen reménykedtek abban, hogy miután elkel a néhai Novi Dom faipari kombinát, az új gazda is megérkezik, általa pedig új munkahelyek nyílnak.
— Újabb tévhit, hogy a területünkön folyó privatizációba a helyi közösségnek vagy a községnek valamiféle jelentősebb beleszólási joga volna. Ez sajnos kizárólag Belgrád központosított jogköre. Az viszont tény és való, hogy Torontálvásárhelynek igenis volt két-három nagyüzeme és néhány kisebb vállalata, amely nemcsak megélhetést, hanem hosszú távon gyarapodást is tudott biztosítani minden falubelinek. Most ismét a migrációk idejét éljük. Vannak, akik a mindennapi ingázást választják a főváros és környéke, illetve lakóhelyük között. Egyre többen, főleg a fiatalabbak, a kettős állampolgárság adta uniós munkavállalási lehetőségben látják a boldogulás esélyét. Nehéz megértetni az emberekkel, hogy az állam nemcsak hogy nem létesített munkahelyeket, hanem még az előttünk álló időszak sem a munkahelyteremtésről fog szólni, hanem a meglevők megőrzéséről.

* Mit tehet ilyen körülmények között egy helyi közösség, amely szűkre szabott állami költségvetésből gazdálkodik?
— Mindenekelőtt azt, hogy hatékony csapatmunkával igyekszik a lehető legnagyobb mértékben megkönnyíteni a dokumentumok beszerzésének eddigi körülményes folyamatát. Ha ugyanis egy potenciális befektetőt, vállalkozót már az első pillanatban „beküldünk az erdőbe”, az bizony nálunk aligha fogja megvetni a lábát. A több száz polgártársunkat foglalkoztató mamutüzemekről szőtt utopisztikus álmokkal pedig ideje volna végre felhagyni. A jövőt a magánvállalkozásokban, a hatékony faluturizmusban, illetve az egymás közötti, nem pedig az egymás elleni szövetkezésben látom: felülkerekedve mindennemű önző és kizárólagos személyes érdekeken.

* Hónapokkal ezelőtt lakat került a falu utolsó működő takarékpénztárának az ajtajára, illetve a benzinkútra — csak a legfrissebb híreket említettük. Vajon átmeneti ez az állapot?
— Olyan állapotok ezek, amelyeknek kiváltó okaihoz — konkrétan a töltőállomás esetére gondolok — mi magunk, torontálvásárhelyiek is hozzájárultunk. Amíg ugyanis működött a kút, többen is a környező településeken tankoltak. Mondván, nálunk nem elég jó minőségű az üzemanyag. Persze, ebben némi igazság is volt (műszaki gondok miatt romlott a minőség), a fogyasztók azonban ahelyett, hogy az előállt helyzet megoldását követelték volna, inkább a csendes bojkottot választották. Az sem mellékes, hogy D2-es üzemanyagot például évekig nem lehetett kapni. Így aztán a földművesek is átpártoltak a szomszédos falvakban levő benzinkutakhoz. Sovány vigasz számunkra, hogy a NIS Vajdaságban több tíz nem jövedelmező töltőállomást is bezárt. A nagyvállalataink tönkremenése, majd a globális átszerveződés, végül a megmaradt ügyfeleknek a bankok által való elszipkázása ellehetetlenítette a meglevő Postatakarék Bank kirendeltségének gazdaságosságát. Szomorú, hogy ezt a kiesést is azok sínylették meg leginkább, akik a mindennapi ügyintézésükkor olykor órákon át kénytelenek sorban állni a postahivatalban.
A témához tartozik, hogy a beszélgetés a helyi közösség elnökével korábban készült. A helyzet Torontálvásárhelyen többnyire azóta is változatlan. Tényleges megoldást az említett problémákra a tárgyalások és hivatalos fölkérések sem adtak. Csupán vérszegény „meglátjuk, ha...”-t hallhattunk néhány bank képviselőjétől. Bár mint megtudtuk, a pénzügyi illetékesek terepi felméréseinek kimutatásaiban a profitnak csak a halvány jele ha látszik...  
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A külső szemlélőnek minden sokkal egyszerűbbnek tűnik
Bánáti Újság
A külső szemlélőnek minden sokkal egyszerűbbnek tűnik
Bánáti Újság
  • Kép és szöveg: MARTINEK Imre
  • 2014.08.30.
  • LXIX. évfolyam 35. szám
Facebook

Támogatóink