A kúlai magyarság ereje
Tóth Lívia
2021.09.08.
LXXVI. évf. 36. szám
A kúlai magyarság ereje

Tizennegyedik alkalommal tartották meg Kúlán a Népkör Magyar Művelődési Központ szervezésében a Hagyományőrző Napok rendezvénysorozatot. A színes programra sok helybeli — magyarok és más nemzethez tartozók egyaránt — volt kíváncsi. A kínálatot szerkesztőségünk standja is gazdagította.

— A településünkön ez a legnagyobb és legtömegesebb rendezvény, mely nagyon fontos számunkra, mert bemutathatjuk a hagyományainkat, a kultúránkat, tudatosíthatjuk, hogy ránk, kúlai magyarokra is lehet és kell számítani — mondta Valka Károly alpolgármester. — Az idén alaposan felkészültünk, de közben féltünk is, hogy ismét le kell mondanunk ezt az eseményt, melyet tavaly szűk körben, inkább csak a gyerekeknek hirdettünk meg. Szerencsére nem így lett, az időjárás is kedvez, mintegy ötven csapat nevezett be a birkapaprikás-főző versenyre, nagy a látogatottság, és Kalocsa testvérvárosból is itt vannak a barátaink.

Simon Zoltán, Kalocsa város alpolgármestere hangsúlyozta, tizenegy éve példamutató kapcsolatot ápolnak Kúlával.

— Mindig nagy örömmel jövünk, és figyelünk arra, hogy minél színesebb legyen részünkről a program. Igyekszünk elhozni Kalocsáról azokat az értékeket, amelyeknek a kúlaiakkal együtt szeretnénk örülni. Ezúttal kiállításon mutattuk be egy kalocsai orvosnő képeit, valamint itt vannak velünk a Méhecskék, a gyermeklabdarúgó-sportegyesületünk tagjai, akik színvonalas tornán vettek részt a helyi és a környékbeli települések hasonló korosztályú csapataival. A kalocsai népművészetből, mely a hungarikum kategóriába tartozik, szintén adunk egy kis ízelítőt, hiszen eljött az igencsak nagy létszámú népi együttesünk egy kisebb csoportja. Egyébként egy hét múlva lesz a híres Kalocsai Paprikafesztivál, melyre nagy szeretettel várjuk a kúlaikat is.

A hagyományőrző napok programjában a már említettek mellett kézműves-foglalkozások szerepeltek, volt továbbá kirakodóvásár, a kispályás fociban a topolyai, a zentai és a helyi csapat mérte össze ügyességét, illetve bemutatkozott a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület. A művelődési műsorban a Népkör Magyar Művelődési Központ csoportjai és vendégeik léptek fel.

Valka Károlytól megtudtuk, a Népkör kézimunka-egyesülete nemrégiben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját, az idén 125 éves a Bartók Béla nevét viselő dalárda, illetve 25 éves a VMSZ kúlai szervezete. Mindezt meg kellene ünnepelni, mert — mint mondta — ezek együttesen alkotják a kúlai magyarság erejét. 

Fényképezte: Tóth Lívia

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..