Persze ez nemcsak akkor igaz, ha az iskolában, munkahelyen szeretnénk előrébb jutni, hanem akkor is, ha valakin segítünk, ám ő ezek után méltatlanul viszonyul hozzánk. Képesek vagyunk remélni, álmodni, lehetetlennek tűnő célokat is kitűzni magunk elé, ami sokszor bukással végződik. Ráadásul a kudarc nem egyszeri alkalommal előforduló esemény.

Természetünkből fakadóan sajnos rettegünk a kudarctól, hiszen analitikus szemmel ezt úgy értelmezzük, hogy nem vagyunk elég jók, és elsősorban kétségbe esünk ahelyett, hogy meglátnánk az új lehetőségeket magunk előtt. Ráadásul a társadalmi elvárások is erősítik a bennünk levő rossz érzéseket, legtöbbször ugyanis hibaként tekintenek a kudarcra. William James amerikai pszichológus szerint mindenkiben van rejtett energia, mely érdekes módon csak akkor mozgósítható, ha valóban szükségünk van rá, vagyis ha jelentős nehézséggel nézünk szembe. Ilyenkor leginkább „összedől bennünk a világ”, ürességet érzünk, kedvetlenné, motiválatlanná válunk. Egyesek azonnal alkoholhoz vagy más tudatmódosítókhoz nyúlnak, mások magukba zárkóznak, megint mások pedig a megoldás felé mozdulnak el.

A feldolgozásához mindenképp szükség van némi önértékelésre, önvizsgálatra: hol hibáztunk, meddig tart ebben a mi felelősségünk, azaz át kell gondolnunk azt, ami nyilvánvalóan nem működik. Hogyan tudjuk majd a jövőben ezeket a helyzeteket elkerülni, illetve másképp, sikeresen megoldani? Hiszen fontos látnunk, hogy több olyan megoldás is létezik, amely működik, illetve olyan is, amely nem — és ebben az esetben ez utóbbiból alkalmaztunk egyet. 

A szakemberek véleménye szerint az irracionális ötletek igenis fontosak. Ha folyamatosan azon dolgozunk, hogyan kerüljük el a kudarcokat és a hibákat, legtöbbször a kreativitás képességétől is megfosztjuk önmagunkat, ráadásul ez állandó szorongással is jár. Amikor pedig túlságosan ragaszkodunk a tökéleteshez, nem alkalmazzuk a feltáró gondolkodást és viselkedést, mely az innovációkért, az új megalkotásáért felelős.

Többen a sok „pofon” miatt kerülik a kihívásos helyzeteket, lemondóvá válnak, hajlamosabbak a pesszimizmusra, az életre pedig nem lehetőségként, sokkal inkább sorscsapásként tekintenek. Holott gyakran előfordul, hogy a kudarc csupán egy külső tényező által magyarázható, például nem illettünk a vállalat tevékenységéhez, céljaihoz, szociális kapcsolatainak köszönhetően a másik jelöltre esett a választás, stb.

Máskor szeretteink, gyermekünk kudarcélményit vagyunk hivatottak a „helyére tenni”, ilyenkor jó, ha szülői példamutatással vagy részletes megbeszéléssel oldjuk ezt meg. Ha kudarcai megoldására ugyanis már gyermekként képes valaki, akkor a későbbiekben is könnyebben megbirkózik velük. Érdemes ezért megnézni, milyen pozitív oldala lehet ennek az eseménynek. Kiváló alkalom ez arra, hogy a nehézségek leküzdéséhez szükséges folyamatokat megtanuljuk, és különféle technikákat ismerjünk meg.

A sportban például a vereség nem egyenlő a kudarccal, hiszen attól, hogy nem a legjobb teljesítményünket nyújtjuk, még nem bukunk el. Vagyis az, hogy legyőztek, csak annyit tesz, hogy az ellenfél jobb volt nálunk, jobban használta ki a képességeit, mint mi. Azon a napon az ellenfél jobban megérdemelte a győzelmet, mint mi. Ha viszont vereséget szenvedünk, akkor lehet, hogy ügyesebbek vagyunk az ellenfélnél, viszont minden bizonnyal lustábbak is, vagy nem megfelelő a stratégiánk, esetleg egyszerűen csak sokat hibázunk. A sportban ilyenkor gyakori a visszaesés. Ahhoz, hogy ezen felül tudjunk kerekedni, vissza kell térnünk a sport alapjaihoz, vagyis az alapképességeket és -technikákat kell fejlesztenünk. Egyúttal gyakorolhatjuk a „gondtalanságot” is, ami arról szól, hogy teljesen belemerülünk a pillanatba anélkül, hogy értékelnénk, pozitív vagy negatív-e. Egy gondolatra összpontosítunk a jelenben.

Hogy tovább tudjunk lépni, látnunk kell, hogyan is működik az énképünk. Egyrészt a Wobegon-hatás leírása szerint is hajlamosabbak vagyunk másoknál pozitívabban értékelni magunkat, másrészt pedig nem szívesen adunk negatív visszajelzéseket, és emiatt nem is mindig kapunk — akkor sem, amikor kellene. Azaz továbbra is azt gondoljuk, velünk minden rendben van. Emellett agyunk szűri és torzítja a beérkező információkat annak érdekében, hogy összhangban legyenek a korábbi tapasztalásainkkal — a pozitív visszajelzéseket könnyedén befogadjuk, a negatívakat azonban fenntartással kezeljük.

Kudarc esetén a pozitív gondolkodás abban nyilvánul meg, hogy elfogadjuk, ez most nem sikerült, és hozzátesszük: ez nem feltételezi azt, hogy máskor sem fog... Tűzzünk ki magunk elé apró célokat, melyeket le is írhatunk, mert ezáltal nyomon követhetjük őket.

Az üzleti világban a kudarcot jobb tanítónak tartják, mint a sikert, és sokkal szívesebben nevezik kísérletezésnek, hiszen a kezdeti vállalkozói hipotézisek vagy megdőlnek, vagy visszaigazolódnak. A Szilícium-völgyben például évente rendeznek kudarckonferenciát.

Végül hadd osszak meg önökkel egy olyan példát, egy olyan evolúciós késztetést, amely elbűvölt, amikor először olvastam. Figyeljék csak meg, hány pitypang nő a kertjükben. A pitypang „hibázásfaktora” elég magas, azaz gyakran kitépik, ezt azonban később sikerré változtatja: szétszórja magját, hogy azután még több nőjön belőle!

A nyitókép illusztráció: Pixabay.com