Ma már a világ minden országában termesztik és fogyasztják is. A krumpli példátlan karriert futott be: a gyarmatosítás, az iparosodás és az élelmiszer-ellátás bizonytalansága révén az emberiség egyik legfontosabb tápláléka lett. Pedig még az 1600-as években is az volt a helyzet, hogy az Andoknak a mai Bolívia és Chile területén kezdődő hegyvonulataitól az észak-amerikai Sziklás-hegységig terjedő vékony sávjában ismerték és fogyasztották a helyi őslakosok. A spanyol konkvisztádorok jutottak el Dél-Amerikába, a krumpli pedig elindult a világot meghódító útjára. Az ENSZ statisztikái szerint a világ minden országában termesztik, összességében a negyedik legfontosabb élelmiszernövénynek számít globális szinten is. A hegyvidékhez alkalmazkodott növényt a kertészkedők munkájának köszönhetően sikerült jóformán minden éghajlathoz adaptálni.

Szalai Attila rajza

Itt érdemes megjegyezni, miért népszerűbb a mindennapi kenyerünk alapanyagául szolgáló búzánál is. Miközben 1 hektár föld búzával bevetve nagyjából 7 ember egyéves szükségletét tudja megteremteni, ugyanekkora területen termesztve, átlagos körülmények között, a burgonya egy egész éven át 17 embert képes táplálni. Nem mellékesen a burgonya kevesebb vizet igényel, mint a legtöbb haszonnövény. A rendkívül változatos éghajlati viszonyok között is képes növekedni, akár gyenge, rossz minőségű talajban is. Tökéletes eszköze az éhezés elleni harcnak. A világ szinte minden táján gyorsan megszerették a burgonyát. Az állam, a hatalom képviselői azonban nem mindenütt helyeselték ezt. A XVII. századi Írországban az angol gyarmati tisztségviselők arra panaszkodtak, hogy a jól termő burgonya lehetővé teszi a helyieknek, hogy lustálkodva éljék napjaikat, ahelyett, hogy szorgosan munkálkodnának az angol gyarmatosító állam előmozdításán. Felsőbb üzleti körökben a krumpli az elmaradottság szimbóluma lett. A burgonya káros hatásait az ír parasztság példáján volt szokás szemléltetni. A saját termesztésű krumplival túl tudták élni a teleket, így az ír földművesek ellen tudtak állni azoknak a folyamatoknak, amelyek révén a bérükből éppen csak túlélő, olcsó munkaerőnek számító agrárproletárokká váltak volna az iparosodás során. A burgonya akadály lett a „szép” kapitalista jövő felé vezető úton.

A másik dolog, hogy a krumplit általában a termesztésének helyszínétől nem túl messze árusítják. A vevőket kevésbé érintik a globális áringadozások. A világgazdaságban üzleti érdekeltséggel bírók számára ma is sok esetben nemkívánatos a krumpli. Ha ugyanis az emberek a kiskertjükben megtermelik, majd azt fogyasztják el sülve, főve vagy más formában ebédre, akkor akár ki is maradhat egy-egy bevásárlás. A fogyasztói társadalomnak pedig az nyilván nem tesz jót. A krumpli ugyan öntözés nélkül már tájainkon sem termeszthető sikeresen, mégis nagy túlélő növényként tekinthetünk rá, mely nagy valószínűséggel „túléli” majd az emberi történelem fogyasztói társadalomnak nevezett szerveződési formáját.