home 2024. október 16., Gál napja
Online előfizetés
A közösségi munka eredménye
Tóth Tibor
2023.11.15.
LXXVIII. évf. 46. szám
A közösségi munka eredménye

Péntek délután a felújított művelődési otthon átadásával, művelődési műsorral és szentmisével ünnepelték meg Adorján fennállásának 825. évfordulóját. A Tisza menti településen 1998 óta ünneplik a falu napját. A jeles eseményt minden évben egy-egy beruházás átadásával kötik össze.

A felújított művelődési otthon épületén a falakon kívül minden új: a tetőszerkezet, a mennyezet, a padlózat, a nyílászárók, a villany- és vízhálózat, a központi fűtés, és az épület külső szigetelése is megtörtént. A beruházás értéke 22 millió dinár, nagy része tartományi eszközökből valósult meg, az önrészt pedig Magyarkanizsa Önkormányzata és Adorján Helyi Közössége adta.

Erre az alkalomra a korszerű, minden igényt kielégítő létesítmény teljesen megtelt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke, Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke, Varjú Potrebić Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, Lackó Róbert, a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület elnöke, valamint Adorján testvértelepüléseinek, Balotaszállásnak és Adorjánházának a küldöttsége is.


A felújított adorjáni művelődési otthon

Az épületet Orcsik Károly helybeli plébános szentelte fel, majd az egybegyűltek egyperces csenddel emlékeztek Pásztor Istvánra, a VMSZ közelmúltban elhunyt elnökére és Bicskei Mihályra, aki nyugdíjaztatása előtt több mint negyven éven át látta el a helyi közösség titkári feladatait. Borsos Csaba, Adorján Helyi Közösségének elnöke köszöntőjében elmondta, a földtagosítás befejezése után lehetőségük adódott pályázni a művelődési otthon teljes felújítására. Nagy örömükre sikerrel jártak, és ezzel az adorjániak régóta dédelgetett álma valósult meg.

— Három évvel ezelőtt a karácsonyi műsor alkalmával kicsinek bizonyult a művelődési otthon épülete. Akkor ígéretet tettem, hogy megpróbáljuk felújítani és kibővíteni, ami mára megvalósult. Külön köszönet illeti a tartományt és Magyarkanizsa Önkormányzatát, hiszen támogatásuk nélkül a tervünk nem valósult volna meg. Az idén a temető ravatalozóján kicseréltük a nyílászárókat, és a régi közvilágítást energiatakarékosra váltottuk, amiért Magyarkanizsa Önkormányzatának és Fejsztámer Róbert polgármesternek tartozunk köszönettel. Az idén elkezdjük az egészségház nyílászáróinak cseréjét, emellett kívülről és belülről bemeszeljük az épületet, és a csatornát is felújítjuk. A Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönjük, hogy támogatták gyermekeink osztálykirándulásainak költségeit, a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalatnak pedig, hogy virágaikkal szebbé varázsolták a művelődési otthon környékét. Közösen építjük-szépítjük otthonunkat, közösségi munkát végzünk. A Szőke Tisza Művelődési Egyesület és az Adorján Ifjúsági Szervezet Bicskei Ibolya vezetésével az év folyamán számos programot szervez, amellyel színt visznek a falu mindennapjaiba. A hetvenéves Tisza Labdarúgóklub az elmúlt idényt a harmadosztály 4. helyén zárta, ami kimagasló eredmény. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő sportlövőszakosztályunkban kevesebb a gyerek, viszont az eredmények nem maradnak el. Az idén a legnagyobb sikereket Bognár Boglárka és Bábinszki Tamás érte el. Emellett szólnunk kell a kajakozó Ladányi Lídiáról, valamint két úszóról, Pilisi Zsófiáról és Barbaráról is, akik magyarkanizsai egyesületek színeiben érnek el kiváló eredményeket — mondta Borsos Csaba.


Borsos Csaba a színültig megtelt művelődési otthonban mondja beszédét

Adorján mindig összetartó közösség hírében állt. A faluban magyarok és romák (akiknek 75%-a Linzben vendégmunkás) élnek. Az elvándorlás nem jellemző, hiszen a tíz évvel ezelőtti adatokhoz képest mindössze ötven fővel lakják kevesebben a falut.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke gratulált a helyieknek a falu napja alkalmából.

— Ez a példa is azt mutatja, hogy a VMSZ számára a kis közösségek, falvak, települések is fontosak, hiszen ki más fordítana 22 millió dinárt tartományi és önkormányzati eszközökből az adorjáni művelődési házba, mint a VMSZ? Adorján a több mint nyolcszáz éves múltja mellett büszke lehet jelenére is, és arra az összetartásra, ami itt tapasztalható. Vajdaság egész területén ezt az összetartást szeretnénk megvalósítani, ami ebben a faluban már régóta megvan. Mindenkit arra kérnék, hogy az elkövetkező időszakban is legyünk egységesek, tartsunk össze annak érdekében, hogy ilyen fontos ügyek mögé tudjunk állni, és ilyen sikereket érjünk el, mint ennek a művelődési háznak a felújítása. Ez a beruházás is bizonyítja, mennyire fontos, hogy a VMSZ képviselői a helyi közösség vezetésétől kezdve az önkormányzaton és a tartományon át a köztársasági szintig jelen legyenek. Az épület felújításában jelentős szerepet töltött be Magyarkanizsa Önkormányzata, a tartományi kormányzat, mely Szakállas Zsolt révén biztosított jelentős összeget, és remélem, nem róják fel nekem, ha azt mondom, édesapám, Pásztor István révén. Mindenhol tapasztalom, mekkora tisztelet és szeretet övezi személyét, tevékenységét, munkásságát. Egységes a párt, egységes a közösség, és mindannyian annak érdekében tevékenykedünk, hogy az adorjánihoz hasonló ügyek mögé a jövőben is odaállhassunk. Orbán Viktor miniszterelnöktől érkeztem Adorjánra, aki szintén támogatásáról biztosított bennünket. Kérem a vajdasági magyar közösséget, ahogy eddig, úgy december 17-én is álljon ki mellettünk annak érdekében, hogy olyan választási eredmény születhessen, amely lehetővé teszi hasonló projektumok megvalósítását, illetve hogy Adorjánon, Magyarkanizsa községben, Vajdaságban és Szerbiában legyen magyar jövő.

A művelődési műsorban a helyi óvodások és iskolások, valamint a Szőke Tisza Művelődési Egyesület tagjai léptek közönség elé, majd megajándékozták Koncz Matildot és Csizmadia Györgyöt, a falu legidősebb, valamint Kiss Lorenát és Nyerges Anđelát, a település legfiatalabb lakosait.

Dr. Pásztor Bálint

Részlet a művelődési műsorból

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..