Kedves Civil Társam!
Tisztelettel meghívjuk a III. Vajdasági Civil piknik című programra a Vajdasági Magyar Civil Szövetség szervezésében, amelyet 2018. október 19-én és 20-án (pénteken-szombaton) tartunk a Horgos melletti Domus Pacis lelkigyakorlatos házban.
Az idei rendezvény címe: A közösség segítő ereje, ennek megfelelően segítő tevékenységet végző hazai és magyarországi egyesületek, csoportosulások mutatkoznak be és ebben a szellemben megvalósuló projektekkel ismerkedhetnek a jelenlevők. A Civil Piknik október 19-én 16.30 órakor kezdődik és október 20-án 16 órakor ér véget.
A részletes programot hamarosan mellékeljük.
Civil szervezeti vezetők, tagok jelentkezését várjuk. Kérjük, hogy részvételi szándékukat a jelentkezési lap kitöltésével e-mailben: cisz@tippnet.rs, vagy faxon a 024/544-200 közöljék velünk legkésőbb október 15-én éjfélig. Október 16-án minden jelentkezőt értesítünk.
Túljelentkezés esetén előnyt élveznek azok, akik a teljes programon részt vesznek. A részvétel ingyenes. A résztvevők útiköltségét megtérítjük, abban az esetben, amennyiben elvállalja a számára útba eső résztvevők szállítását.
Az útiköltségtérítéshez szükséges dokumentumok: személyi igazolvány-, forgalmi engedély-, bankkártya fénymásolata, tankolásról szóló készpénzszámla a Vajdasági Magyar Civil Szövetség nevére: Savez Vojvođanskih Mađarskih civilnih organizacija, Lifke Šandora 4., 24000 Subotica, PIB: 105438205
A busszal, vonattal utazók kérem, hogy őrizzék meg a busz-, illetve vonatjegyet.
Köszönjük, hogy jelenlétével megtiszteli összejövetelünket!
Baráti üdvözlettel,
Béres Zoltán, a CISZ elnöke.