home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A közös nyelv eljuttat egymáshoz
k-ko
2013.05.08.
LXVIII. évf. 19. szám
A közös nyelv eljuttat egymáshoz

A tavalyi külhoni magyar óvodák éve folytatásaként hirdette meg az idén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a külhoni magyar kisiskolások éve programot. A küldöttség Nagybecskerekre is ellátogatott, hogy meggyőzze a szülőket arról, hogy magyar anyanyelvű tanintézményekbe írassák a gyermekeiket. A nagybecskereki rendezvény első helyszíne a Sonja Marinković Általános Iskola volt.

— Több programelemünk van az idén is. Elsőként a Gárdonyi-év jegyében könyvet küldtünk valamennyi külhoni magyar iskolába, majd járni kezdtük a Kárpát-medencét. Voltunk Zomborban, aztán Kórógyon, Vörösmarton, Zágrábban, Lendván, hogy ismét visszaérkezzünk Vajdaságba. Nagybecskerek és Torontálvásárhely után Újvidékre, Temerinbe és Óbecsére is megyünk — mondta Hajnal Virág programfelelős.

Az első két órában kaposvári pedagógusok foglalkoztak a gyerekekkel, a műhelymunka négy-öt tanteremben folyt. A nagybecskerekieken kívül az iskola kihelyezett tagozatairól, Szentmihályról és Lukácsfalváról is érkeztek a diákok.
Hevérné Kanyó Andrea kaposvári tanítónő elmondta: a foglalkozásokon anyanyelvi, logikai játékok sorjáztak, volt ének, zene, tánc, ügyességi és kézműves-tevékenység is.
— Azt gondolom, hogy ezeken az órákon mindenki megtalálja azt, ami örömet szerez neki. Azáltal, hogy magyarul beszélgetünk — ezt egy mese, a Csillagszemű juhász segítségével tettük — mindenkit megszólíthatunk. A közös nyelvvel eljutunk egymáshoz, a mese viszont mindenkinek jó, az óvodásnak és a felnőtteknek is — mondta Hevérné Kanyó Andrea tanítónő.

A foglalkozások után a gyerekek a pedagógusaikkal együtt átvonultak a Petőfi MME-be, ahol a Kolompos együttes várta őket. A közös mulatságon nemcsak szórakoztak, hanem néhány dalt is tanultak.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..