home 2024. június 14., Vazul napja
Online előfizetés
A közös munka eredménye
Tóth Tibor
2024.05.20.
LXXIX. évf. 20. szám
A közös munka eredménye

Javában zajlik a kajakszezon. A magyarkanizsai Testvériség és a zentai Tiszavirág Kajakklub versenyzői már három hazai rendezésű regattán túl vannak, melyek bővelkedtek sikerekben. Több éven át a Tisza magas vízállása nem tette lehetővé a korai vízre szállást, néhány éve azonban a kajakozók az idény e részében az Ilonafalunál, festői környezetben található Tisza—Palics-csatornát veszik igénybe, ami telitalálatnak bizonyult, hiszen azóta a szezon eleji eredmények is kiválóak.

Az evezőlapátok vízbe csobbanásának hangja töri meg az idilli csendet a Járáson. Időnként egy-egy hal is előbújik, a nádasban béka kuruttyol, a stégnél két házi kacsa várja a vízen kajakozó versenyzőket, a levegőben pedig különféle vízimadarak figyelik a lenti történéseket. A természet láthatóan befogadta a kajakosokat, akik a környezethez alkalmazkodva, az ott élő élőlényeket nem zavarva végzik kemény munkájukat.


A Tiszavirág versenyzői csapatban a 2. helyen végeztek az újvidéki regattán (Fotó: Facebook)

A zentai és a magyarkanizsai egyesület már négy éve tart edzéseket a csatornán. A közös munka nagy előny mindkét egyesület számára, hiszen szükség esetén ki tudják egymást segíteni, a felmerülő gondokat megbeszélni és együttesen orvosolni, a gyerekek pedig nemcsak klubtársaikkal, hanem a másik egyesület versenyzőivel is dolgozhatnak és barátkozhatnak.

— Az idei szezonra való felkészülést még november végén kezdtük, ameddig az időjárás lehetővé tette, addig a vízen tartózkodtunk. A teremben végzett alapozó edzések után, már februárban kijöttünk ide, a Tisza—Palics-csatornára, hogy a technikát és az erőnlétet állóvízen fejlesszük tovább. Közben a válogatottal Trebinjére, edzőtáborba utaztunk, ahova egyesületünkből még Ladányi Lídia, Pavlov Saša és Kovács Ádám tartott velem. A csatorna valódi aranybánya lehetne számunkra, csak még nincs teljesen kihasználva. A pályát szeretnénk kiszélesíteni, és nemzetközi versenyek megtartására alkalmassá tenni. Ez érdeke lenne Magyarkanizsa, Zenta és Törökkanizsa községnek, egyúttal az országnak is, hiszen Szerbiában nincs olyan pálya, amelyet a sportolók egész évben használhatnának. A kajakozók mellett a horgászok és a nyílt vízi úszók számára is ideális felkészülést nyújtana a pálya, sőt, a versenyek mellett külföldi csapatok edzőtáborozására is megfelelne a létesítmény — mondta Apró István, a minikajakosokkal együtt összesen mintegy hatvantagú, magyarkanizsai Testvériség Kajakklub vezetőedzője.


A Testvériség tagjai a válogatón és az 5 km-es országos bajnokságon (Fotó: Facebook)

Fehér Csaba, a zentai Tiszavirág Kajakklub vezetőedzője elmondta, hogy hála a csatorna nyújtotta edzési lehetőségeknek kiváló időszakon vannak túl, és minőségi munkát tudnak végezni.

— Itt, a csatornán minden megvan ahhoz, hogy nagyot álmodjunk. A pálya vízfelülete és víztáplálása, mely máshol a legnagyobb gondot okozza, meg van oldva, így a szélesítéshez elengedhetetlen földmunkákat kell még elvégezni. A magyarkanizsai egyesület nagyon sokat tesz a kajak-kenu pálya létrehozása érdekében, aminek mi, zentaiak is haszonélvezői leszünk, és amiben tudunk, segítünk, hiszen számunkra is fontos, hogy ne kelljen több száz kilométert utazni egy-egy edzőtáborba vagy versenyre, inkább mi legyünk a házigazdák — emelte ki Fehér, hozzátéve, hogy a minikajakosokkal együtt a zentai klub tagjainak létszáma is hatvan körül mozog.


Részlet a bezdáni versenyről (Fotó: Facebook)

A közös munka már eredményeket is hozott, hiszen az eddig lebonyolított három versenyen mindkét klub kajakozói kiválóan szerepeltek. A magyarkanizsaiak a bezdáni szezonnyitón, mely nemzetközi verseny volt, egy arany- és négy bronzérmet nyertek, az 5 km-es országos bajnokságon Ladányi Lídia és Kovács Ádám is aranyérmet szerzett a juniorok között, Szecsei Réka a pionírok mezőnyében a dobogó harmadik fokára állhatott, csapatban pedig a Testvériség, a Vojvodina mögött, az éremtáblázat 2. helyét foglalta el. Az újvidéki Liman Kajakklub regattáján egy aranyat, négy ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek be a versenyzők.

— Legfőbb célunk a válogatottság kiharcolása minél több versenyzőnk esetében. Pavlov Saša tagja a felnőttválogatottnak, Ladányi Lídia és Kovács Ádám pedig a válogatott-tagság kivívása után minden bizonnyal részt vesz a korosztályos Európa- és világbajnokságon, ahol jelentősebb eredményeket is elérhetnek — mondta Apró.

A Tiszavirág kajakozói is a bezdáni nemzetközi regattával kezdték a szezont, ahol a legértékesebb eredményt Subotić Igor érte el, aki a felnőttek között 2 km-en a 2. helyen ért célba.

— A Belgrádban rendezett válogató előzetes állapotfelmérés volt. Formát nem időzítettünk erre a pótkvalifikációra, hiszen a május végi válogatóra készülünk, ahol eldől, kik indulhatnak a korosztályos világversenyeken. Az Ada Ciganliján megtartott versenyen Subotić Marko nagyon jó formát mutatott K-1 1000 méteren, ahol úgy lett 2., hogy nem éleztük ki a formát erre a versenyre. Gere Katalin Dina Baceljjel párosban indult, ők a tavalyi korosztályos Eb-n a 6. helyen végeztek, hajójuk azonban most nem úgy siklott, ahogy elvártuk tőlük. A május végi válogatón dől el, hogy párosban indulnak-e, vagy Katával inkább az egyéni számokra fókuszálunk. Nagyon sokat küzdöttünk azért, hogy a válogatóversenyt egy hónappal később rendezzék. Május végén derül ki, kik kerülnek be a válogatottba, így számunkra nagyon fontos, hogy a háromnapos viadalon minél jobbak legyünk. A nyár folyamán következik a szegedi felnőtt-Eb, majd a junior- és az U23-as kontinensviadal, melyet a korosztályos világbajnokság és a párizsi olimpia követ. Utóbbi valószínűleg minket nem érint, bár adja Isten, hogy ne így legyen. Az idény vége felé az Olimpiai Reménységek Versenye (ORV) és az országos bajnokságok következnek a sorban — mondta Fehér, hozzáfűzve, hogy az újvidéki regattán három arany-, egy ezüst- és három bronzérmet nyertek a zentai klub kajakozói.

Beszélgetésünk végére a versenyzők is befejezték az edzést, mely során mintegy 10 km-t teljesítettek a tükörsima vízen.

— Az 5 km-es országos bajnokságon a felnőttek között a 3. helyen végeztem. Igazából nem vártam mást, nem voltam meglepődve rajta. Elsőéves U23-as vagyok, mely fogalom nagyon sok mindent von maga után. Rengeteg új dolog van, de annyira mégsem, mert már versenyeztem korábban. Célom az U23-as Eb-re és vb-re való kijutás, remélhetőleg 500 méteren egyéniben — mondta Gere Katalin, a Tiszavirág versenyzője.

Subotić Marko a válogatón ezüstérmet szerzett, amivel elégedett, mert az idénynek ebben a részében ilyen jó formában még sosem volt.

— A május végi válogatón is szeretnék jól szerepelni, és bekerülni az Eb-re utazó keretbe. Szeretnék egyesben és négyesben is rajthoz állni, ha megoldható. Ez azonban még a jövő titka — mondta a zentai egyesület versenyzője.

A Testvériség tagja, Ladányi Lídia szintén elégedett az eddigi eredményeivel (Bezdánban két korosztályban is bronzot nyert, az 5 km-es országoson pedig elsőként ért célba), és ő is kiemelte, hogy sokkal jobb formában van, mint a korábbi évek ezen időszakában.

— A válogatottal szeretnék részt venni a világ- és Európa-bajnokságon, és sprinttávon is jó lenne legalább egy országos bajnoki címet szerezni — mondta Lídia.

Kovács Ádám Bezdánban saját korosztályában 1., a felnőttek mezőnyében 4. lett a 2 km-es távon, a válogatón pedig saját korosztályában 1. volt.

— A nyerőszéria további folytatását remélem, és nemzetközi szinten szeretném képviselni az országot. A 18 éven aluli Eb és vb a fő célom, ahol bármelyik távon indulok is, minél jobb teljesítményt nyújtanék. Remélhetőleg egy érem is összejön — mondta a magyarkanizsai egyesület versenyzője.

Mindkét klub tagjai bizakodva tekintenek a további kihívások elé, és abban reménykednek, hogy az idény elején mutatott kiváló forma kitart vagy még inkább fokozódik a versenyidény végéig

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..