A közönségkedvenc diadala
Tóth Tibor
2020.01.19.
LXXV. évf. 3. szám
A közönségkedvenc diadala

Az idén huszonnégy csapatot felvonultató torna zárónapján előbb a gyerektorna helyosztói szerepeltek. A 2012-ben született labdarúgó-palánták fináléjába két szabadkai együttes, a Spartacus és az Aréna jutott be. A győztes kilétét egyetlen találat döntötte el, melyet a Kék Galambok soraiból Borkov szerzett, így a Spartacus minimális győzelemmel megnyerte a tornát. A bronzmérkőzésen a Szabadka Bojić duplájával kétgólos előnyre tett szert a Coerver együttese ellen, melynek erejéből Živanović révén csak a szépítésre futotta. A 2010-es korosztály döntőjében igazi drámát láthatott a sportcsarnokot megtöltő közönség. Az Aréna és a Szabadka összecsapása húsz perc után 1:1-es döntetlenre állt (gólszerzők Jurak, illetve Prčić), így következhettek a büntetők. Az első hat sorozatban egyik csapat sem hibázott, majd a hetedik és a nyolcadik szériában a kapusok tündököltek, hiszen egyik játékos sem tudott a hálóba találni. Végül a nyomást az Aréna játékosai bírták kevésbé, egyet hibáztak, a Szabadka csapatából pedig Fazekas kíméletlenül értékesítette a büntetőt, és ezzel 8:7-es győzelemhez juttatta csapatát. A harmadik helyen a TSC végzett, miután a topolyaiak Rankov és Aleksić találataival 2:0-ra nyertek a Palics ellen.


A tornagyőztes Šeki Enterijeri Real Impex csapata 

A felnőttek bronzmérkőzésén a várt csata elmaradt, a trebinjei Bemix ugyanis néhány órával korábban az adai teremtornán játszott elődöntőt, és nem tudott jelentősebb ellenállást kifejteni a szabadkai-tavankúti NTM Čikerija ellen. Šveljo, Vizin, Šimić, Vuković és Spremo góljaival a kékek 5:0-s előnyre tettek szert, amit az utolsó öt percben Ilić duplájával a vendégek valamelyest kozmetikáztak, de közelebb nem tudtak férkőzni a frissebb csapathoz.

A döntőben is elmaradtak a szokásos izgalmak, mivel a Šeki Enterijeri Real Impex 7:1 arányban jobbnak bizonyult az újvidéki Lampone Meridian csapatánál. A vezetést Čičić révén a Šeki szerezte meg, de öt perccel később a Lampone Klaić góljával egyenlített. Az első félidő végéig Tomčić közelről, Letić pedig távolról talált az újvidéki kapuba, és a félidei szünetre 3:1-es szabadkai előnnyel vonultak el a csapatok. A második félidőben egy gyors ellentámadásból újra Tomčić volt eredményes, majd egy óriási játékvezetői hiba borzolta a kedélyeket. A vendégek közül Klaić került helyzetbe, de Vukoslavović kapus szabálytalanul szerelte a büntetőterületen belül, a játékvezetők azonban továbbot intettek. A Šeki játékosai gyors támadást vezettek, melyből Letić megszerezte csapata ötödik gólját. A sérülés miatt egyik legjobbjukat elveszítő vendégek teljesen összezuhantak, amit Nedić kétszer is kihasznált, beállítva ezzel a 7:1-es végeredményt. A mérkőzés után kihirdették a torna legjobbjait: a gólkirályi címet Aleksandar Zolnaić szerezte meg a Došlov csapatából, a torna legjobb kapusa Dušan Vukoslavović lett a Šeki együtteséből, ahogy a torna legjobb játékosa is a bajnokcsapat színeiből került ki, Veselin Guberinić személyében. A tornagyőztes együttes 400 000, a második 100 000, a harmadik 50 000 dinárt vihet haza. Dejan Vuković, a Szabadkai Sportszövetség főtitkára elégedetten nyilatkozott a rendezvényről.


 A TSC bronzérmet nyert a tízévesek között

— Magas színvonalú tornát láthattunk az elmúlt egy hónapban, amit a közönség is díjazott, hiszen nem csak a döntő napján töltötte meg a sportcsarnokot. A fináléban elmaradtak a várt izgalmak, és a Šeki Enterijeri sima győzelmet aratott riválisa felett. Két korosztály számára újra megszerveztük a gyerektornát, mely az idén már tizennégy csapatot számlált. A jövő bajnokainak nagy élményt nyújtott ennyi ember előtt játszani — értékelt Vuković.

A tornát a Szabadkai Sportszövetség és az önkormányzat sporttal megbízott osztálya szervezte, a Stadion Kommunális Közvállalat hathatós támogatásával.


A 2012-ben született korosztály dobogósai

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..