Benedicty Róbertnek csaknem húszéves tapasztalata van a közel-keleti helyzettel kapcsolatban, és ennek alapján úgy látja, hogy Libanonban nyugodt a helyzet, mindenki tanult a hosszú polgárháborúból, és az senkinek nem hiányzik. A nehézségek most Szíriában vannak, a mohamedán szunnita többség és a síita kisebbség között áll fenn ellentét. Ez ismeretes a világpolitika előtt is, de a helyzet bonyolultsága miatt a megoldás még várat magára. A szíriai társadalom 75%-a mohamedán szunnita, legtöbbjük földművelésből él, valamint van egy 15%-os síita, alavita és egy 10%-os keresztény kisebbség. Ez utóbbi a vallásához híven nem háborúzik, és próbál Krisztushoz méltó életet élni. Jelenleg a síiták vezetik az országot. Ez azért érdekes, mert egy abszolút kisebbségről van szó, mely hosszú ideig elnyomásban élt, a szunnita többség igen kegyetlenül kizsákmányolta. Aztán a síiták az ötvenes évek elejétől egyre nagyobb szerepet tudtak betölteni az állam vezetésétől egészen a különféle katonai pozíciókig, és mostanra ők lettek az uralkodó hatalmi réteg. Az abszolút kisebbségükre való tekintettel a hatalmukat a többség felett vasmarokkal és diktatúrával próbálják megtartani. A jelenlegi elnök apja, Hafez al-Asszad a hadsereg vezérkari főnöke lett, és egy államcsínnyel magához ragadta a vezetést. Vagyis az alavita, azaz a síita kisebbség jutott hatalomra, és azóta is irányít.

Benedicty atya szerint a keresztényeket senki sem bántja, mert nem érzik ellenségnek őket, és mert egyértelmű, hogy semmilyen hatalmi ambíciójuk nincs.

A gond a szunniták és a síiták között van. Ennek a háborúnak a következtében Szírián belül is több millió embert telepítettek ki, és rengeteg menekült él a környező országokban. Libanon északkeleti részében a kormány kezd menekülttáborokat építeni. Ezek az emberek azonban egyfajta politikai bizonytalansági tényezővé váltak. A menekülttömegeket ugyanis beépítik a szélsőséges mozgalmak képviselői, és nem lehet tudni, hogy ez mikor fog egy belső háborút kirobbantani. A libanoni kormány segíti őket, igyekszik megoldani a helyzetüket, de ezeket az elüldözött embereket nem lehet olyan könnyen egy másik közegbe integrálni. És ugyanez a helyzet az Európába vándorolt menekültekkel is.

Róbert atya szerint csak egy nagy háborús beavatkozással lehetne megállítani az Iszlám Állam félelmetes előretörését. A szunnita mohamedán társadalom már régóta nem tud egy mohamedán államot alapítani a Közel-Keleten. Szíriában most alavita hatalom van, Libanonban pedig egy félig-meddig sikerült „összegyúrása” a különféle vallásoknak. Ez az első világháború óta létező rendszer többé-kevésbé működik, pedig még egy kegyetlen polgárháborún is túl van. A libanoniak nem akarnak egy újabbat.

Szíriában egy alavita, vagyis síita kisebbség uralkodik egy szunnita többség felett, amit a szunniták most már nem néznek jó szemmel. Sokáig elfogadták, de az utóbbi időben egyre inkább érezhető egyféle lázadó, kormányellenes hangulat. Ezt a háborút egyébként némelyek szerint a törökök és a Szaúd-arábiaiak pénzelik. Ezek nagy, szunnita mohamedán országok, és nem akarnak egy alavita, azaz síita államot a Földközi-tenger partján. Szükségük van a Földközi-tengerre, és ez a háború azért lesz különösen kegyetlen, mert a térségben iráni befolyás is érezhető. Az irániaknak az amerikaiak és a Szaúd-arábiaiak a legfőbb ellenségeik, azaz a nagy szunnita és az amerikai hatalom szövetséget kötött a síita irániak ellen.

Ennek a szíriai viszálynak a kegyetlenségét azzal lehet magyarázni, hogy ez egy határozottan vallási gyökerű polgárháború, melyet látszólag semmi sem képes megakadályozni. Sőt, az amerikai jelenlét csak fokozza, ezzel is mintegy táptalajt adva az Iszlám Államnak.