Három gyerek azon tanakodott, hogy mivel lepje meg az édesanyját a neve napján.
- Virágot kellene hozni - mondta az egyik.
- De honnan? - kérdezte a másik.
Józsika mindjárt készen volt a felelettel:
- Felülök a lovamra, elvágtatok a tündérek kertjébe, és szedek ott anyámnak szép bokrétát.
- Csakhogy a tündérek kertjébe nem juthatsz be - állította Sárika nénje.
- Miért nem?
- Mert kapujában ül a hétfejű sárkány.
Józsika nagyon csodálkozott, hogy Sári ezt akadálynak tartja.
- Sebaj! - kiáltotta. - Hát levágom a kardommal mind a hét fejét, s azzal megvan!
- Hja, ha te olyan nagy vitéz vagy, hát csak ülj a lovadra, s vágtass a tündérek kertjébe. Hát te, Aranka, mit művelsz?
A kislány azt felelte:
- A kocsiba ülök, és elhajtok a király kertjébe.
- Minek?
- Ott szedek bokrétát anyámnak.
- Jaj, de egy hegyes bajszú, haragos bácsi áll a király kertje kapujában. Aki be akar menni, azt keresztüldöfi a bajuszával.
- Majd szépen megkérem a katona bácsit, hogy bocsásson be. De olyan szépen kérem, mint apát, amikor cukorra fáj a fogam.
Sárika nevetett.
- Ha te úgy le tudod venni a lábáról a katona bácsit is, mint apát, hát csak hajtass a király kertjébe.
- Hát, te honnan fogsz virágot hozni? - kérdezte Józsika és Aranka Sáritól.
- Énnekem nincs paripám, hogy elvigyen a tündérek kertjébe, nincs kocsim, hogy elhajtassak a király kertjébe, hát csak a magam lábán elballagok a kertészhez, s onnan hozok virágot.
- Onnan is lehet hozni - mondta Józsika -, ha nem is olyan szépet, mint a tündérek kertjéből.
- Vagy a király kertjéből - tette hozzá Aranka.
Felpattant hát Józsika a lovára, megsarkantyúzta, és ezt kiáltozta:
- Nyargaljunk, lovacskám, egyenesen a tündérek kertjébe!
Nyargalt a paripa. Fölágaskodott a két első lábával, kirúgott a két hátsó lábával, de ami a haladást illeti, hát negyedóra múlva is csak azon a helyen volt, amelyen akkor állt, amikor Józsi a hátára ült.
Aranka is beült a kocsiba, mely elé egy nagy fülű csacsi volt fogva.
- Vágtassunk, csacsi, a király kertjébe!
De bizony csak nem mozdult el helyéből, pedig Aranka az ostorral is megcsipdeste.
- Így sohase jutunk a tündérek kertjébe - aggódott Jancsi.
A királyok kertjének még a tájékát se látjuk - gondolta leverten Aranka.
Bezzeg eljutott Sárika a kertészhez, pedig csak gyalogszerrel ment. Vett is szép cserepes virágot, sőt köttetett egy-két bokrétát testvéreinek is.
Mikor hazaért, Józsit és Arankát nagyon elkeseredetten találta.
- Lusta a lovam, nem akar a tündérek kertjébe nyargalni - panaszkodott Józsi.
- Csökönyös a csacsi, nem akar a helyéből kimozdulni - újságolta búsan Aranka.
- No, majd mindjárt megindítom én őt - mondta Sári.
Ezzel elkiáltotta magát:
- Hipp, hopp! Nyargalj, Józsika lova! Vágtass, Aranka csacsija! Hipp, hopp! Már meg is érkeztek. Itt a bokréta a tündérek kertjéből, itt a másik a király kertjéből!
Ezzel átadta meglepett testvéreinek a bokrétákat.
Bezzeg vígan sarkantyúzta most már a hintalovat Józsika, Aranka pedig cukorral kínálta a csacsit.
De hát már be kell menni anyához. A gyermekek boldogan, szívdobogva közeledtek ahhoz a szobához, melyben anya tartózkodott.
Ki mondja el először a köszöntőt?
Javában tanakodtak ezen, mikor Józsika egyszerre berohant a szobába, felugrott a zsámolyra, és forrón megcsókolta anyát.
Ez volt a legszebb köszöntő, még a tündérek bokrétájánál is szebb volt.
De azért verset is mondott mind a három, mikor átadta a virágot.