home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A kosárlabda, mely összeköt
Tóth Tibor
2022.08.01.
LXXVII. évf. 30. szám
A kosárlabda, mely összeköt

Befejeződött a Kosárlabda határok nélkül elnevezésű Interreg—IPA határon átívelő projektum, melyet a Spartacus Ifjúsági Kosárlabdaklub a Hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesülettel valósított meg. A projektum 2021. március 1-jétől 2022. július 3-áig tizenhat hónapon át tartott, összértéke valamivel több mint 191 000 euró volt, ebből 162 000 eurót az Európai Unió folyósított.

A zárókonferencián Jovan Sirovina, a Spartacus Ifjúsági Kosárlabdaklub elnöke elmondta, hogy a projektum alatt több közös edzőtábort és tornát, az edzőknek és a testnevelő tanároknak szakmai továbbképzést, előadásokat tartottak, melyeken a két klubban dolgozó edzők és sportmunkások jobban megismerkedhettek egymással, illetve tapasztalatot cserélhettek. A gyerekek megismerhették egymás nyelvét, kultúráját, és életre szóló barátságok köttettek.

— A Hódmezővásárhelyi Kosársulival a tíz és tizennyolc év közötti fiatalokat, valamint edzőiket igyekeztünk megszólítani. Magyarországi partnerünkkel ez már a második sikeres közös projektumunk volt, és természetesen a két egyesület közötti együttműködés nem ér véget a projektum zárásával, hanem tovább folytatódik — mondta Sirovina.

A projektum lefolyásával és eredményeivel a Hódmezővásárhelyi Kosársuli elnöke, Szabó Attila is elégedett volt, aki a szabadkai sportegyesületnek megköszönte a közös munkát és a sikeres lebonyolítást.

A zárókonferencián tiszteletét tette Nataša Aleksić, a Szabadkai Városi Tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tagja. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a sport nem ismer határokat.

Dejan Vuković, a Szabadkai Sportszövetség főtitkára azt mondta, hogy a Spartacus Ifjúsági Kosárlabdaklub kiváló példa az egyéb sportegyesületek számára, hogy ők is hasonló projektumokban gondolkodjanak, hiszen ezáltal a fiatal, szabadkai sportolók megismerkedhetnek és barátkozhatnak a környező országok hasonló korosztályú sportolóival.

A zárókonferencia végén mindkét fél abbéli reményének adott hangot, hogy a két sportegyesület közötti együttműködés a jövőben is folytatódik.

Fényképezte: Nikola Stantić

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..