Nemcsak az anyaországban, de Vajdaság-szerte is, a magyarlakta városokban, településeken alkalmi ünnepi rendezvénnyel emlékeztek meg a több mint ezer évvel ezelőtt megkoronázott, majd halála után szentté avatott első királyunkról, Szent Istvánról.
Augusztus 20-án Magyarkanizsán, a Szent Őrangyalok katolikus templomban alkalmi szentmisén, bensőséges ünnepségen vettek részt a szép számban megjelent hívők és vendégek.
— A ma esti szentmise nem szerves része a kanizsai önkormányzat által szervezett Szent István-napi ünnepségnek, habár tartalmánál fogva szorosan hozzátartozik. A templom oltártéri részében — az ajándékozó kérésére külön szentmisén — helyet kap a szalmából font magyar Szent Korona. Tudomásom szerint Vajdaság egyetlen katolikus
templomában sincs még ilyen kegytárgy, amely szerves része a magyar történelemnek — melyet sajnos sokan (önhibájukon kívül) nem nagyon ismernek. Példaértékű ez az esemény, a korona megalkotása és útja a templomunkig ugyanis nem mindennapi. A kézművességnek ezt a remekét két bunyevác szalmaképkészítő asszony fonta, és odaajándékozta a Vajdasági Képzőművészeti Kör szerb elnökének, ő pedig a templomunknak ajánlotta fel.
A misén megszenteltük a koronát, melynek útja a templomunkig egymásrautaltságunkat bizonyítja, és azt is, hogy élhetünk békében, szeretetben együtt — emelte ki dr. Zapletán Géza esperesplébános.
— Szeretnénk, ha ez a csodálatos korona az egyetértés szimbóluma lenne, a kölcsönös megbecsülésé, a hit és a kenyér tiszteletéé. Ragyogó jelképe a mi Vajdaságunk nemzeti sokszínűségének mindazzal, amit a Szent Korona számunkra jelent — olvasható a kívánság a koronával kapcsolatos alkalmi katalógusban.
A két alkotóművész, Ivana Dulić és Ana Vukov megilletődve állt az érdeklődők körében.
— Több mint tizenöt éve foglalkozom hivatásszerűen szalmafonással, de a szalma iránti szeretetet még édesanyám, Matija oltotta belém — mondta Ivana. — Én a szalmafonás egyik újabb módozatát ápolom: a szalma hasításával kapott hajszálfinom szálakat fonom össze. Kenyeres Ivanka, a Vajdasági Képzőművészeti Kör elnöke már tíz éve önzetlenül segíti munkánkat, és egy kiállítás után arra gondoltam, valahogyan köszönetet kellene neki mondanom. Mivel ő maga is képzőművész, úgy gondoltam, valami rendhagyó ajándékot illene adnom. Így jutott eszembe a magyar Szent Korona, melyet oda is ígértem neki. Csak később jöttem rá, könnyelmű volt az ígéret, hiszen ahhoz, hogy megalkossam a korona hű mását, rengeteget kellett tanulnom, nemcsak a koronáról, de a magyar történelemről is. Több mint három hónapig gyűjtöttem az adatokat, majd Anával több mint négy hónapnyi, napi tíz-tizenkét órás aktív munkával jutottunk el a végeredményig. De úgy érzem, megérte!
— Kiskorom óta szerelmes vagyok a természetbe, a végeláthatatlan búzamezőkbe — mondja Ana Vukov. — Így hamar közös nevezőre jutottunk tanítómesteremmel, Ivanával. Én inkább a gyöngyfűzés mestere vagyok, ami a korona megalkotásakor különösen hasznunkra volt, mivel rengeteg az apró, gyöngyszemhez hasonló gömböcske. Szeretettel, türelemmel alkottunk, sokszor az ebéd is odaégett, annyira belefeledkeztünk a munkába.
Kenyeres Ivanka, a Vajdasági Képzőművészeti Kör elnöke meghatottan beszél az ajándékról:
— A mai nap tiszteletére ünneplőbe öltöztettem a lelkemet. Amikor Ivanáéktól megkaptam az ajándékot, végtelenül boldog voltam. Otthon, a nappaliban előkelő helyet kapott, de valahányszor a szobába léptem, úgy éreztem, ezt a csodálatos alkotást másoknak is látniuk kell. Így jutottam el az ötletig, hogy felajánlom a Szent Őrangyalok-templomnak, hadd gyönyörködjön benne minden polgártársam, mindenki, aki szereti, értékeli a művészetet és a művészeket, akik igyekeznek szebbé, nemesebbé tenni életünket. Rengetegen segítettek önzetlenül, hogy a korona az őt megillető helyre kerüljön: külön állványt, megfelelő üvegburát, párnát kaptunk a támogatóktól. Egy kis túlzással azt mondhatnám, hogy a magyar Szent Korona hazaért.
