A jól megérdemelt nyári szünidő alatt ismét benépesült az alsó-ludasi iskola, a Ludas Matyi Művelődési Egyesület szervezésében ugyanis a múlt héten 17. alkalommal tartották meg a Hagyományőrző-Környezetvédelmi Gyermektábort. A kezdetek kezdetén csak ludasi gyerekek vettek részt a foglalkozásokon, majd a palicsi osztálytársak is csatlakoztak hozzájuk, néhány éve pedig már az egész környékről érkeznek 6 és 13 év közötti diákok, hogy egy-egy tartalmas napon kibővítsék az iskolában elsajátított ismereteiket.
Ottjártunkkor kilencvennégyen ismerkedtek a Ludasi-tó élővilágával, környezetvédelemről szóló előadásokat hallgattak, a komposztálásról tanultak, szalmát és fokhagymafüzért fontak, újrahasznosítható anyagokból különféle virágokat, figurákat készítettek, csapatépítő foglalkozásokon, játékokon vettek részt. Kádár Erzsébet, a tábor egyik szervezője elmondta, hogy a környezetvédelmi pályázat keretében az egyesület Szabadka városától meghatározott pénzeszközöket nyert, emellett több helyi magánvállalkozó, szülő, a ludasi helyi közösség és a Kolibri Nagycsaládosok Egyesülete támogatta az ötnapos tábort.
— A Ludasi-tó élővilágának, környezetének megismertetésén kívül a régi kézműves-foglalkozásokat is igyekszünk bemutatni a gyerekeknek, előadásokat tartunk Ludas múltjáról, de nem maradnak el a szabadidős foglalkozások sem, csónakázunk, lovas kocsikázunk, métázunk. A cserkészek, az óvó és a tanító nénik, valamint az egykori első táborozóinkból lett nevelők egész nap foglalkoznak a gyerekekkel, mindig lekötik a figyelmüket, nincs üresjárat. Célunk hagyományaink megőrzése és azok átadása a fiataloknak — mondta Kádár Erzsébet.
A táborhoz ideális helyszínt nyújtott az alsó-ludasi iskola festői szépségű környezete, a lengedező szellőben bólogató zöld nádrengeteg, az enyhén fodrozódó víztükör és a tizenegy tagú hattyúcsalád, mely az ember közelségét megszokva szívesen úszott a parthoz egy kis eleségben reménykedve.
Most pedig tekintse meg a cikkhez kapcsolódó képgalériát is, melyet kicsit lejjebb megtalálhat!