A könyvügynök megismerkedésünkkor hihetetlenül vézna volt, vékonydongájú, olyan emberutánzat, akire azt mondják, csak hálni jár belé a lélek.
Kora tavasszal a központi park füvesedő pázsitján fürdette magát a nap fényzuhatagában, akár a sokáig föld alá kényszerült gyík kiszabaduláskor.
Megfigyelhettem számos alkalommal egészen közelről: nem látszott túl öregnek, sem túl mozgékonynak, az ábrázata fekete volt, mintha mindig árnyék esne rá. Álmosság és kimerültség tükröződött átható pillantásában. Szeme olajban úszott, akár a szemfényvesztőké vagy a bűvészeké. Őszes szakáll verte át sáfránysárga arcát, mely barázdált volt, papíranyagú, avarfonnyadtságú.
Bizalmatlanságának szigora lassanként fölengedett, kirakosgatta a könyveket egyenként engedelmesen a lábam elé a fűre.
- Válasszon bátran - biztatott -, válasszon, én vagyok az egyetlen mozgó könyvesbolt a városban. Nálam mindent megtalálhat az égadta világon. Ha bármilyen könyvre lenne szüksége, én a föld alól is előteremtem!
Hogy kötöttünk-e üzletet akkor ott, a korai pázsiton, arra ma már nem emlékszem. Arra igen, hogy meghívott otthonába, városszéli szűk fészkébe az állomás környékén. Egyetlen szobában lakott, ahol a rozsdás tűzhely képviselte a konyhát, egy mély ágy és egy lilás szekrény a bútorzatot. Maradt egy üres sarok a könyveknek. Rengeteg kötet tornyosult egymásra, látszott mindjárt, hogy rosszul mehet az üzlet mostanában. A tűzhelynél állott fakanállal, és ezt mondta:
- Főzök már egy kis gezemice-leveskét, mert úgy kívánom... Amióta az a bolond asszony elment, egyszer se ettem ilyet.
Elmesélte még, hogy valamikor kereskedő volt, mások szerint igen jó kereskedő. Akkor hibázott, amikor egy szilaj, forróvérű énekesnőt vett feleségül. Az az asszony, az Aranytorkú Elizabetta, sohasem tudott lehiggadni igazán. Amikor tudomást szerzett kiruccanásairól, hát elkergette. Az asszony erre bosszút esküdött és valami úton-módon kidobatta a munkahelyéről. Azóta könyvekkel foglalkozik, adja-veszi, házhoz szállítja őket.
Amikor elköltötte szegényes ebédjét, belesüppedt mély ágyába, és torokszaggató füstöt eregetve cigarettázni kezdett.
- Válasszon hát kedvére! - mutatott a könyvrakás felé.
A sok kacat között találtam véletlenül egy gót betűs Hitler-könyvet is. Csodálkozva pislogtam rá, megnézte ő is, úgy fogta fonnyadt ujjai közé, mintha először látná életében, aztán szó nélkül rátette a szunnyadozó parázs hátára.
- Tudja, mi zsidók, no, meg a cigányok rengeteget szenvedtünk ettől a gazembertől! Kényszermunkára vitettek, azóta is a csontjaimban meg a tüdőmben érzem a kényszerű rabság jegyeit...
Úgy tűnt nekem, mintha nagy-nagy elégedettséggel melegedne a könyv gót betűs, sárgás lapjait gyürkélő lángok mellett, míg ki nem lobbant az utolsó fényes tűznyelv is. Mintha ilyképpen venne most elégtételt a tengernyi krematóriumi poklok tűzgyújtogatója fölött...
Pár nappal ezelőtt ismét láttam egy kültelki kocsmában. Sokat ivott már az utóbbi időkben, bár azt is mesélték róla, hogy mást sem tett világéletében. Nappal rendes kereskedőként vagy könyvügynökként kilincselt, éjszaka pedig mintegy varázsszóra átváltozott, tivornyázott, kötekedett, duhajkodott a maga módján. Kevéssel záróra előtt közkívánatra még eljárta a medvetáncot.
Az aranytorkú Elizabetta a legsötétebb sarokban gubbasztott darab ideig, majd a mikrofonért kapadozott, hogy ő is produkálhassa magát. A kocsmában azonban oltogatni kezdték a villanyokat, a székeket az asztalokra forgatták, a förtelmes szemetet széles söprűkkel suhintgatták. Erre dühöngve szétszéledtek az éjszaka korhelyei...