home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A koncertjei tartják formában Dollyt
MTVA
2022.04.20.
LXXVII. évf. 16. szám
A koncertjei tartják formában Dollyt

Az EMeRTon-díjas énekesnő fáradhatatlan: folyamatosan koncertezik és csak hírből ismeri a kiégés fogalmát. A Család-barát vendégeként úgy fogalmazott, a színpad és a közönség teszi, hogy nem veszített lendületességéből.

Nagy szeretetben nőtt fel, álomszerű családban Dolly, akinek szülei 68 évig éltek házasságban. Iskolás korában leginkább a matematika és a fizikai érdekelte, de szerepelni is szeretett: elsőre felvették a Színművészeti Főiskolára, így az előadóművészetet választotta. A színház helyett azonban a zenés színpadokon kezdett el tevékenykedni, mint énekesnő. A Hungária, majd a Dolly Roll tagjaként sikert sikerre halmozott, de szünet nélkül dolgozik mind a mai napig, és szerencsére sosem élte át a szakmai kiégést – mesélte a Család-barát vendégeként, miközben képeket is mutatott élete meghatározó eseményeiről.

„A közönségnek adom az energiát, ők pedig nekem vissza a szeretet. Ez egy folyamatos áramlás, amit nem lehet megunni” – fogalmazott Dolly, aki azon túl, hogy hazánk egyik legsikeresebb énekesnője, olyan nemzetközi sztárokkal is dolgozott együtt, mint az amerikai Wanda Jackson rockabilly-country énekesnő. Jelenleg a Dolly Plusssz zenekarral járja az országot, még a húsvéti ünnepek is munkával teltek az énekesnőnek, így az aktív napok után nem tagadja meg magától a finom falatokat.

„Ha sok buli van, akkor szerencsére nem kell odafigyelnem arra, hogy mit eszem. A koncerteken sosem voltam, és ma sem vagyok a mikrofonhoz szögezve, hanem folyamatosan mozgok, ezért tulajdonképpen bármit megehetek, mert égnek a kalóriák” – árulta el Dolly a titkát. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, a Család-barát idézett adásában.

A fotón Dolly (polgári nevén Penczi Mária Ilona) EMeRTon-díjas magyar énekesnő a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén. Budapest, 2020. január 8. (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..