Az egyesület irodalmi szakkörének tagjai az est folyamán Kosztolányi Dezső költészetének világába kalauzolták el a nézőket. A felnőni sosem akaró, az életet, a játékot azonban szenvedélyesen szerető Kosztolányit Koszorús Zsuzsanna, Szénási Dóra, Galbács Éva, Sápi Rozália és Babó Júlianna idézték fel.

— Kosztolányi Dezső költészetével az általános iskolában ismerkedtem meg, s már akkor a szívembe zártam az Akarsz-e játszani című versét. Igaz, akkoriban még nem volt bátorságom elmondani. A korábbi években ebben a műsorban mindig az anyanyelvről szóló versek hangzottak el, de az idén Sápi Rozáliával Kosztolányit választottuk. Miután elolvastuk a Már megtanultam című verset, rájöttünk, hogy a sorok igazat mondanak, és rólunk szólnak. Ezzel a költeménnyel zártuk az összeállításunkat. Mintegy útravalóul adtuk a közönségnek, hiszen el lehet gondolkodni rajta — nyilatkozta Koszorús Zsuzsanna, az est rendezője.

Az említetteken kívül elhangzott még az Üres erdőben, A hídon, A határ felé, az Üllői-úti fák, a Mostan színes tintákról álmodom, a Lánc, lánc, eszterlánc, a Szemét és csillagok között, A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán, valamint a Diákkoromban, vékony kis legényke című költemény is.

A versek a nézők lelkét is megérintették. Koszorús Ágota fizikus is gazdag élményekkel tért haza: — Fontosnak tartom, hogy minden évben megemlékezünk az anyanyelv világnapjáról. Kell egy nap, amikor elmélyülünk, s elgondolkodunk rajta, hogy milyen kincsünk van valójában. A költészet nagysága abban rejlik, hogy leírja mindazt, amit mi mindennap érzünk, de nem mondunk el.

Varga Margit törökbecsei nyugdíjas úgy érezte, hogy az est folyamán a nagy költőnk életútja, munkássága filmként pergett le előtte.

— Kosztolányi írásai arra tanítanak, hogy nyitott szívvel, gyermekségünket megőrizve, az élet apró dolgai iránt érzékenységgel viseltetve harmonikusabb és derűsebb lehet a földi utazásunk.

Báló József felvétele