home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A kocka, avagy a magyar gyerek szíve
LOVAS Ildikó retró tárca(novellája)
2014.05.14.
LXIX. évf. 20. szám
A kocka, avagy a magyar gyerek szíve

Feljegyzések nem létező polgárságunk történetéből — Az 1980-as évek elején egy fiú, aki sok mindenben különbözött az osztálytársaitól, többek között abban is, hogy sokkal szebben beszélt magyarul, egy kockával a kezében érkezett az iskolába. Osztálytársai hozzászoktak már ahhoz, hogy másmilyen a köpenye, nem másmilyen kék, hanem üzletben vásárolt. Nem is egyszerűen üzletben, hanem magyarországi üzletben.

Ezt onnan lehetett tudni, hogy sötétebb kék volt a színe, és a felső, rávarrott zseben egy kalapját emelő mókus díszelgett, a következő felirattal: Diolen Mobi.

Mindenki irigyelte ezt a nagy fogú, kedves mókust a zseben. Legalábbis a lányok úgy vélték, mindenki irigyli. Elképzelhető, hogy a fiúknak nem tűnt fel a kedves, kockás ruhát és kalapot (sapka lett volna?) viselő állatka.

Diolen Mobi. Ez volt a neve a magyarországi köpenynek és/vagy a névadójának, a mókusnak. A többi gyerek (és lány) az osztályból olyan iskolaköpenyt viselt, amilyent varrt neki az anyja/nagymamája/szomszéd néni, vagy amilyen rá maradt az idősebb testvérétől. Anyagot lehetett venni a Samoizborban, díszítő elemekkel, ez leginkább apró kockás anyag volt és színes gombok. Ahogy a divat diktálta. A lányoknak. A fiúknak az is elég volt, ha nem lógott a zseb, de általában lógott, mert mindig beakadtak valahova. Az ajtó kilincsébe, a tábla széléhez erősített kréta- és szivacstartóba, a hatalmas vonalzókba, a pad sarkába, a technikaterem padsoraihoz erősített satuk valamelyikébe.

A fiúnak azért volt másmilyen a köpenye (magyarországi), és azért volt sokkal szebb a beszéde, mert az édesanyja magyarországi volt. És nyilvánvalóan ezért volt a kezében a kocka, amikor belépett az osztályba.

A kocka, amelyet a gyerekek addig csak a tévében látták. Később persze mindenkinek lett ilyen játéka, csodafegyvere, keserűsége vagy öröme (ritkán, kevesen). De akkor és ott, a krétaillatú levegőt szuszogó gyerekek, a susogó iskolaköpenyek, a szétnyíló táskák, a szamárfüles füzetek, a salátára hanyagolt könyvek között csak neki volt. Ő volt az első, aki Rubik-kockát hozott a suliba.

Diolen Mobi, integetett felém a mókus a köpeny felső zsebéről, miközben a padtársam beszuszogta magát a padba. A legjobb matekos. Nem parancsoló, de a legjobb matekos. Ez már önmagában túlzás.

Az iskolapadnak van egy része, ahová be lehet tenni a dolgokat. Füzetet, könyvet, tornazsákot, fél uzsonnát. És ott is lehet felejteni. Szájharmonikát, xilofont. Franciasapkát. Sírva rohanni vissza, keresni. A fiúk sosem sírtak, nem is kerestek semmit. Észre sem vették, hogy elveszett. Tornagatya, klikker.

A padba került be a kocka is, ha hirtelen el kellett valahová tenni. Bejött a tanár, ilyesmi. Volt olyan szokásuk a tanároknak, hogy bejöttek, órát tartottak, megzavarták a kellemes időtöltést: emlékkönyv-lapozgatás, lábtengó — tenyérre alkalmazva —, sótartó-hajtogatás, Luca napját követően fiúnevek galacsinná gyűrve a tolltartóban, széthajtogatva, eldobva -– csalás. És a kocka kirakása. Időmérés.

Egy perc alatt!

Ez nem azt jelenti, hogy 60 másodpercbe telt kirakni, hanem azt, hogy az alatt ki tudta rakni a padtársam. Sztár volt, versenyen is részt vett. Egy füzetbe mindent gyűjtött, bemásolt, ami a kockával volt kapcsolatban.

Az összes oldalt? Talán még többet is annál. Boszorkányos ügyességgel dolgozott. Oda sem pillantva. A kockás ruhás mókus veszettül ficánkolt a köpeny felső zsebén. Különös gyerek volt a padtársam, a legjobb matekos, aki 60 másodperc alatt — rekord! — ki tudta rakni a kockát.

Mentünk hazafelé a végtelenül hosszú utcán, és hallgattuk egymás szavát, sokan voltunk, öten-hatan. Lépkedtünk kifelé a gyerekkorból, de nem tudtunk róla. Volt olyan év, hogy a köpenyünkön rejtett zseb volt. A divatok változtak, a fiúk zsebe nem. Az nem volt rejtett, hanem mindig szakadt. Van, ami sosem változik.

A padtársam, a kocka szerelmese, értője, tudója, bűvölője a pénzhez is értett. Tejfölös pohárban spenótot árult a piacon. Nem biztos, de biztos, mint minden emlék. A spenót külön, a tejfölös pohár is külön. Ha nevetett, gödröcske támadt az arcán, nagy dumás volt, fejből számolt, hamar eladta a portékáját. Sosem árulta el, mire költötte a pénzt. Ha elköltötte. Vagy a lányoknak nem mondta el.

Úgy emlékszem, senki más nem tudta kirakni a kockát a legjobb matekoson kívül. Közgazdász lett, természetesen.

A tévében, két reklám között, amelyben feltűnik a kockás ruhás mókus mint retró elem hirdetve az idő múlását, valaki, talán maga a kocka feltalálója, aki hőst csinált az osztály legjobb matekosából, azt mondja, térlátás kell ahhoz, hogy valaki ki tudja rakni a kockát. Nem hiszem egy szavát sem. Csak a legjobb matekosoknak megy.

Bizonyítva van.

Az életünkkel.            

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..