Hova, minek épít utat a miniszter? - És mi lesz a vasútvonalainkkal?
Mindeddig igazából csak azt remélhettük, hogy nem akad hazai vállalkozó, külföldi meg pláne, aki hajlandó lenne milliárdokat költeni egy olyan útra, amelynek itthon sincs különösebb értelme, nemzetközi vonatkozásban még úgysem. Olvasóink sejthetik, hogy a nagyberuházások minisztere által kitalált Szabadka-Belgrád-Požega autópályáról van szó. Amihez a gazdaságnak kevés, a miniszternek annál nagyobb érdeke fűződik, minthogy Požega mindössze 15 kilométerre fekszik Čačaktól, amelynek polgármesteri foteljéből emelkedett emberünk a kormány bársonyszékébe. Illik tehát valamit adnia városának, közvetlen választóinak. A baj ott kezdődik, hogy ezt nem saját zsebéből teszi, de még Szerbia pénzéből, vagyonából sem, hanem úgy, hogy elveszi azt, ami Vajdaságé, ami az itteni emberek pénzéből, verítékéből épült.
Pedig a terv ellen nemcsak normális hazai gazdasági szakemberek tiltakoztak, hanem külföldiek, EU-beliek is, akik azt szeretnék, hogy az E-75-ös európai főút, az úgynevezett tízes korridor teljes hosszában, tehát szerbiai szakaszán is autópályává váljon! S hogy így lehessen, hajlandók költségvetésükbe nyúlni és különféle módon pénzzel megtámogatni megépítését. Márpedig az E-75-ös Horgosnál lép be Vajdaságba, Szerbiába, innen pedig Szabadka, Újvidék, Belgrád és Niš mellett elhaladva Bulgária felé fordul, hogy Dimitrovgradnál hagyja el az országot. Ezenkívül egy leágazása Ništől Macedónia és Görögország felé vezet. Ez a vonal Horgostól Újvidékig csak fél autóút, onnan Belgrádig és Ništől mindkét irányba csak épülget, de nem teljesen kész pálya.
Nos: miniszterünk úgy képzeli, hogy Vajdaságtól egyszerűen elveszi, ami az övé és a területünkön befolyt pályadíjat dédelgetett útja építésébe fekteti, 10 év alatt mintegy 250 millió eurót. Ebből bőven kiépülhetne Belgrádig a hiányzó pályarész - minden különösebb bel- és külföldi segítség nélkül. S hogy a dolog cifrább legyen: ezt az összeget a miniszter odaajándékozná annak a cégnek, amely koncesszióban végezné el a munkát kedves városa szomszédságáig.
Mondtam az elején: eddig remélhettük, hogy nem akad vállalkozó a požegai álom valóra váltására. Ám a minap jelentkezett egy FCC nevű spanyol cég, amely az osztrák Alpinával társulva (az utóbbival már akadt nézeteltérése Vajdaságnak és Szabadkának) vállalná ezt a munkát, persze az ingyen kapott vajdasági úttal és annak jövedelmével együtt. Állítólag már nyert a tenderen, mivel alvállalkozóként néhány szerbiai céget kíván alkalmazni - vajdaságit mutatóba se! De úgy kell nekünk, ha ujjat merünk húzni a köztársasági kormányunk elnöke által is dédelgetett miniszterrel. És itt hiába hivatkoztunk arra, hogy mi vagyunk a legközelebb az EU-hoz, hogy tehát az egész ország számára hasznos, hogy ne csak egy út vezessen Magyarországra, hanem újabb határátjárók nyíljanak a teljes forgalom számára, ami miatt korszerűsíteni kellene a Kelebia, a Gyála és a Béreg felé vezető utakat, amire meglevő fél pályánk jövedelméből is jutna némi pénzmag. Azt már tán említeni sem kell, hogy az útépítéssel Szerbia számára fennen hirdetett közmunkák a vajdasági munkanélküliek számára is hasznosak lehetnének.
Ez csak az egyik bajunk, ami miatt okkal és joggal elégedetlenkedünk miniszter urunkkal. A másik a vasutunk. A vajdasági vasútvonalak, amelyek legfontosabbika a belgrád-szabadkai fővonal, iszonyatosan rossz állapotban van. Olyannyira, hogy rajta a gyorsvonatok se rohannak, hanem egyre lassabban döcögnek, gyakoriak a meghibásodások, a félórás, egyórás késések szinte természetesnek számítanak, a személyvonatok meg azon kívül, hogy lassúak és állandóan késnek, koszosak és elhanyagoltak. Pedig a fővonalon minden vonatnak dübörögnie kellene. Ehelyett csak másznak, mi több, itt is gyakran marad el menetrendszerű járatok indítása! Végül: a vicinális vonalakon minden tekintetben katasztrofálisan bizonytalan a helyzet.
Arról is szólni kell, hogy jó lenne kihasználni a horgos-szegedi és a kikinda-zsombolyai vonalat - hiszen rövid időn belül az utóbbi ugyancsak EU-tagországba, Romániába vezet. A mai kormánynak és miniszterének regnálása előtt más tervek is szóba kerültek - mindegyikük abból a célból, hogy közvetlenebbé, jobbá tegye a kapcsolatokat északi és keleti szomszédunkkal. Például Bánátban a Szeged-Kikinda-Temesvár, illetve Bácskában a Szeged-Szabadka-Baja, egykor nagyobb fogalmú vonalak visszaállítása, mint amilyen ma a szabadka-újvidéki. De tervezték a Becskerek-Módos-Temesvár meg a Zombor-Baja vonal felújítását is.
Mindezekről most mély a csönd és a némaság. Pedig ha nem számolják fel az egykori Vajdasági Vasúti Vállalatot, amelynek működése idején egymást érték a korszerűsítési munkálatok (azóta csak foltozgatják azt, amit már nagyon muszáj), ma a vasúti közlekedésünkről úgy beszélhetnénk, mint ami talán még nem európai szintű, de nincs tőle messze.
Ezek a Vajdaságot, az embereit és a gazdaságát közvetlenül érintő példák ékesebben bizonyítják kizsákmányolásunkat Belgrád részéről, mint ha a témáról csak úgy, általánosságokban beszélünk.