Korpa Béla, Kovács László és Bódis Gábor

A múlt héten ünnepelte az Újvidéki Televízió a Napjaink című közéleti magazinműsor elindításának huszadik évfordulóját. Az adás neve összefonódott a hétfő este nyolc órával, habár az igazgatóság részéről voltak olyan kezdeményezések, hogy megváltoztatják az időpontját, csökkentik a heti rendszerességet... Ez mindig tiltakozást váltott ki mind a szerkesztőségben, mind a nézők körében. Az eltelt két évtized jó alkalom a visszatekintésre és annak megállapítására, hol tartanak jelenleg. Erre kértük meg RENCSÁR Tivadart, a magyar műsorok főszerkesztőjét.
- Ismételten rá kellett jönnünk arra, hogy húsz évvel ezelőtt, a régi Jugoszlávia területén az Újvidéki Televízió a legfejlettebbek közé tartozott, talán csak a szlovénok jártak előttünk, de mögöttünk voltak a belgrádiak, a zágrábiak. Két évtized alatt oda jutottunk, hogy ma már alig-alig tudjuk elkészíteni a havi 2000 percnyi magyar adást. Elsősorban a fiatal káderek hiányoznak. Szerencsére a múlt év végén sikerült alkalmazni öt fiatalt, ami reményt ad, valamint megnyitottuk a szabadkai tudósítóirodánkat. Az ottani munkatársunk naponta ,,hozza' a híradóba és a többi műsorba a legfontosabb szabadkai és környékbeli eseményeket. Sajnos, a körülményeinkről semmi jót sem tudok mondani. Amikor indult a Napjaink, az akkori szerkesztők: Korpa Béla, Kovács László és Bódis Gábor már ráéreztek a közszolgálatiság lényegére, habár ez a fogalom még nem terjedt el. Mégis ennek az elvei alapján kezdték el készíteni a műsort, pártatlanul, objektívan, elemző módon.
Ahogy egyre inkább elfajult a miloševiæi rendszer, úgy lettünk egyre inkább ellenzékiek, s odáig jutottunk, hogy 2000 októbere előtt kitettek bennünket az utcára. A rendszerváltás után viszont egyre szegényedtünk. Jelen pillanatban a köztársasági költségvetésből kapjuk a pénzt. Ez a forrás néha elapad, időnként -- főleg a választások előtt -- pedig bővebben csordogál. Póráz ez, amellyel fogva tartanak bennünket. Néha úgy érezzük, ez így nem mehet tovább, de utána mégiscsak összeszedjük az erőnket, mert ha abbahagyjuk, újrakezdeni nagyon nehéz lesz. Mindez meglátszik a műsoraink minőségén, azon, hogy hányszor vagyunk terepen, milyen eseményeket tudunk fedni. Külföldi utakra egyáltalán nem adnak pénzt, pedig ugyanolyan fontos lenne, hogy az anyaországból vagy a többi határon túli magyar közösség életéről is rendszeresen tájékoztassunk, mert a nézőt az is érdekli. Vagy a riportok a nagyvilágból, beszámoló a legfontosabb politikai és művelődési történésekről, a sportról... Ez 1988 óta fokozatosan megszűnt, pedig azelőtt az Újvidéki Televízió mindenhol ott volt. A Napjaink régi szerkesztői például most elmondták: az első műsorban egy genfi eseményről tudósítottak élőben. Ma ez már elképzelhetetlen. Nem lehetünk ott, ahol a sorsunkról döntenek, illetve, ahol a sorsunk alakul.
* Hogyan lehetne ezen változtatni, van-e kiút a válságból?
- Mi a Belgrádtól való elválásban, az önállósulásban látjuk a kiutat. Számolgattuk, hány előfizetőnk lenne a Vajdaságban, és úgy érezzük, a nézők egy egészen elfogadható előfizetési áron fenn tudnák tartani az önálló magyar televíziót és rádiót. Ezt úgy képzeljük el, hogy a nagyobb központokban, Becsétől Szabadkáig és Zomborig, a Bánságban Nagybecskereken, Nagykikindán, Versecen helyi, magyar nyelvű műsorokat sugárzó adók lennének, amelyeket mi kötnénk össze. Gyűjtő- és szóróközpont lennénk, mert ebben látjuk az Újvidéki TV szerepét, nem abban, hogy egyedül legyünk a piacon, és csak mi határozzuk meg, mi az érdekes. Vajdasági magyar televízió-hálózatot kellene létesíteni, de ehhez önálló csatornára és folyamatos műsorra is szükség lenne.
* Valahányszor az Újvidéki Televízió helyzete kerül szóba, mindig elhangzik, hogy nehezen és keveset járhatnak terepre. Itt vannak viszont az élőben közvetített vitaműsorok, amelyekbe a nézők is bekapcsolódhatnak.
- Ezek egyébként a legolcsóbb műsorok, mert a vendégeknek semmit sem fizetnek, de itt is mértéket kell tartani. Tudunk találni olyan embereket, akik hajlandóak ütköztetni az álláspontjaikat, a vita egy ideig a nézőket is vonzza, de mi úgy gondoljuk a szerkesztőségben, nem a legszerencsésebb, ha két-három magyart odaültetünk a kamerák elé és ők hajba kapnak. Azt szeretnénk, ha összefogna már az itteni magyarság. Legyen több párt, ha az kell, de próbáljunk meg minél kevesebbet veszekedni. Én egyébként úgy vélem, a terepen készült jó riportok sokkal érdekesebbek az embereknek.
* A Napjainknak jelenleg négy szerkesztője van: Nagy Nándor, Vojvodity Ágnes, Nyári Antal és BÁGYI RIBÁR Renáta, aki összegezte a műsor készítésével kapcsolatos tapasztalatait.
- Az utóbbi öt évben veszek részt a Napjaink szerkesztésében. A témaválasztást szeretem a legjobban. A munka szebbik része az, amíg gondolkozom, mit dolgozzunk fel. A megvalósítás során a szerkesztő gyakran nem azt kapja vissza, amit elképzelt. Ennek több oka is van. Elsősorban össze kell hangolni az itteni kapacitásokat a terepi lehetőségekkel és ez nem mindig sikerül. Ilyenkor az utolsó pillanatban kell kitalálni valamit, mert a műsor nem maradhat el. Szerintem is a riportok a közkedveltebbek. A mi nézőink kezdetben tartózkodnak a kérdések feltevésétől, később, a műsor végére bátorodnak fel, amikor már nincs idő megválaszolni őket. Többször ez is hozzájárult ahhoz, hogy egy-egy ilyen adás nem lett sikeres. Most van néhány fiatal, akik tudnak jó anyagokat hozni. Ebből a szempontból könnyebb a szerkesztő munkája, de a ház vezetősége igencsak gáncsoskodik és nem mindig juthatunk el oda, ahova szeretnénk.
* Végül szeretném, ha a főszerkesztő úr elmondaná, mi történt pontosan a Napjaink ünnepi adásában, mi miatt emlegetnek egyesek botrányt?
- Az élő műsor mindig kockázattal jár, talán mi sem csinálnánk, ha jobbak lennének a műszaki feltételeink, ha szabadabban válogathatnánk a műsoridőben. Óvakodnánk tőle, jóllehet van varázsa. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának az elnöke és Patrubány Miklós a Magyarok Világszövetségéből Nagy Nándor szerkesztő vendégei voltak. Előre meghatároztuk, hogy ez a blokk a bejátszással együtt 14 percig tarthat. Egy-két perc hosszabbítás még nem lett volna gond, de a beszélgetés nyolc percet csúszott. Ha abban a pillanatban nem szakítom félbe őket, akkor a többi előkészített anyag kerül veszélybe, például a táncosok, akik két órát álltak a függöny mögött és várták, hogy fellépjenek. Nem mondhattuk nekik azt, hogy ne haragudjanak, de kifutottunk az időből. Hogy ezért a riporter volt a hibás, csak olyan állíthatja, aki még sohasem vezetett élő műsort. Én nem így gondolom, de nekem mint a műsor szerkesztőjének közbe kellett lépnem. Patrubány úr úgy értékelte, ez őellene irányult, pedig én abban a pillanatban, amikor cselekedtem, nem is láttam, melyikük beszél. Utána próbáltam megmagyarázni, talán meg is értette, hogy nem a mondanivalója ellen volt kifogásunk. Nem tudom, ennek kapcsán kell-e botrányt emlegetni, ez egy kényszerhelyzet volt, amit valahogyan meg kellett oldani.