home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
A kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerése
Tóth Lívia
2022.03.19.
LXXVII. évf. 11. szám
A kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerése

A hagyományoknak megfelelően, március 15-éhez, a magyar sajtó napjához kapcsolódóan szervezte meg a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete díjátadó ünnepségét.

Az egybegyűltekez Máriás Endre a VMÚE elnöke köszöntötte, aki megállapította, a folyamatos építkezésnek köszönhetően a vajdasági magyar újságírók valódi, erős közösséget alkotnak.

Az Év Pályakezdő Újságírója elismerést ezúttal ketten kapták meg: Hodolik Boglárka, a Hét Nap online kiadásának szerkesztője és Csíkos Dániel, a Vajdasági RTV szerkesztő-műsorvezetője. A Szórványdíjat Lennert Móger Tímea, a Magyar Szó munkatársa, a Nyugat-Bácska Portál főszerkesztője vette át. Az írott sajtó kategóriában az Év Újságírója Díjat Kávai Mucsi Katalin, a Magyar Szó lektora, korrektora érdemelte ki. Elektronikus média kategóriában a Pannon RTV Közügyek című műsorát tüntették ki. A VMÚE Életműdíjjal Szabó Attilának, a Hét Nap nyugalmazott fotóriporterének a munkásságát ismerte el.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége úgy döntött, hogy a vajdasági magyar újságíró-társadalom szolidaritásának kifejezése, és a Kárpátalján élő magyar kollégák támogatása jegyében Médiadíjat és elismerő oklevelet adományoz a kárpátaljai testvérszervezetének, a Kárpátaljai Magyar Média Egyesületnek, illetve jelképesen a szervezet minden tagjának, kitartásra és további odaadó munkára buzdítva őket a jelenlegi rendkívül nehéz helyzetben.

A díjátadó ünnepségen zenei összeállítással közreműködött Kőműves Ágota.

Az eseményen jelen volt mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Ternovácz István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, Kozma Zoltán és Laták István, az MNT Tájékoztatási Bizottságának elnöke és alelnöke, Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, Juhász Attila, a zentai Községi Tanács művelődéssel, oktatással és tájékoztatással megbízott tagja, Sutus Áron és Kiss Tóth Erika, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke és alelnöke, valamint médiumaink képviseletében Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjelöltje, Klemm József, a Vajdasági RTV vezérigazgató-helyettese, Agárdi Gábor, a Pannon RTV igazgatóhelyettese, Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője, Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője, Dedić Szuzanna, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője, Soós Georgina, a Pannon Rádió főszerkesztője, Fehérvári Csongor, a Pannon RTV internetes kiadásának főszerkesztője, Vojvodity Ágnes, a Vajdasági Televízió magyar nyelvű műsorainak főszerkesztője, illetve a vajdasági magyar médiumok szerkesztőségeinek számos további munkatársa is.

A rendezvényt támogatta a Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Kormány Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, partnerek voltak a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház.

Fényképezte: Szalai Attila

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..