A két jelentős beruházás után új fejlesztések várhatóak Zentán

A két jelentős beruházás után új fejlesztések várhatóak Zentán

Zentára látogatott ma Szerbia kormányelnöke.

Ana Brnabić, a kíséretében lévő köztársasági, tartományi és önkormányzati tisztségviselőkkel megtekintette a nemrégiben üzembe helyezett hőerőtelepet és a teljes körű felújításon átesett Zentai Gimnáziumot. Hivatalos programjának folytatásában munkajellegű megbeszélést folytatott a városházán, majd ugyanott találkozott az újságírókkal is.

Nem egész két hete annak, hogy Zentán megkezdte működését az új hőerőtelep. Az önkormányzat erőfeszítésének és a szerb kormány 200 millió dinárt meghaladó támogatásának köszönhetően épült ki az ipari zónában a két, hét-hét megawatt teljesítményű gázkazánnal rendelkező létesítmény. Ezzel a beruházással végleg sikerült kiiktatni a rendszerből a csődeljárás alatt lévő cukorgyár régi, elavult kazánjait, amelyek már igencsak rossz hatásfokkal működtek. A sok helyen szivárgó, több mint negyven éves hővezeték továbbra is gondot okoz, de remélhetőleg belátható időn belül ezt a problémát is sikerül kiküszöbölni.

Az objektumban tett körséta után Ana Brnabić szerb kormányfő hivatalosan is átnyújtotta Czegledi Rudolf polgármesternek a hőerőtelep átadásáról szóló dokumentumokat. Az eseményen többek között jelen volt Aleksandar Antić, energetikaügyi miniszter, Pásztor István, a tartományi parlament elnöke, Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke, Nyilas Mihály tartományi kormányalelnök, oktatási titkár, Marko Blagojević a közpénzekből megvalósuló befektetésekért felelős országos iroda vezetője.

A program folytatásában a küldöttség tagjait a kívül-belül megújult, a 21. század modern oktatási körülményeinek megfelelő, három középfokú oktatási intézménynek helyet adó Zentai Gimnázium épülete előtt várta Ujházi Éva, a gimnázium, Tóth Kornél, a közgazdasági és kereskedelmi, valamint Nagy Abonyi Zoltán, az egészségügyi középiskola igazgatója. A vendégeket az iskola kórusa a Gaudeamus igitur című dallal köszöntötte, akik ezután megtekintettek néhány tantermet is. A kormányfő és munkatársai tetszetős mézeskalács szívet kaptak ajándékba. A látogatás során elhangzott, az iskolaközpontnak új tornateremre lenne szüksége, és az udvarát is szeretnék rendbehozni.

A közelmúltban Zentán megvalósult beruházások kapcsán a városháza Andruskó-termében tartott sajtótájékoztatót Ana Brnabić és Czegledi Rudolf.

— Nem túl gyakori egy város életében, hogy egy napon két ünnepet is ülhet, két probléma megoldásának is örülhet – kezdte az újságírókhoz intézett beszédét a szerb kormányfő. — Végre új hőerőtelepe van Zentának, 4000 háztartás megelégedésére. Erre, a projektumra, amelyen 2016-ban kezdtünk el a polgármesterrel dolgozni, amikor én még önkormányzati és államigazgatási miniszter voltam, mintegy 212 millió dinárt fordított Szerbia kormánya. Elhangzott az is, hogy az új, korszerű hőerőtelep a tervdokumentáció kidolgozásával együtt nyolc hónap alatt készült el, ebből az építési munkálatok öt hónapot vettek igénybe.

Ana Brnabić miniszterelnök elmondta, a Zentai Gimnázium épületének teljes körű rekonstrukciójába a szerb kormány 182 millió dinárt fektetett be. Hozzátette, ez az objektum, nem csak oktatási szempontból fontos, hiszen történelmünk és hagyományaink rendkívül jelentős kultúrtörténeti emléke is, amelyek az elődeink hagytak ránk. Megemlítette a zentai egészségház felújítását is, amelyre Szerbia 33 millió dinárt fordított és hangsúlyozta, jelenleg is négy nagyon jelentős projektumon dolgoznak a zentai önkormányzattal és a tartományi kormánnyal.

— Ezek a munkálatok azt mutatják, hogy Szerbia kormánya számára nem léteznek első, másod vagy harmadrendű községek, települések, hiszen számunkra mindegyik egyaránt fontos. A munkánk akkor sikeres, ha a helyi önkormányzatokban vannak olyan partnereink, mint itt Zentán is, akik rámutatnak, miben tudnánk segíteni, mire van szükségük — hallottuk Ana Brnabićtól.

Czegledi Rudolf polgármester újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, az első hónap eltelte után elemzik majd az új hőerőtelep munkáját, de az már most észlelhető, hogy 20-25 százalékkal kevesebb gáz szükséges a fűtés biztosításához. Emellett kitért arra is, hogy minden zentai büszke lehet a város főterén álló gimnáziumra, amelynek a külső falán ismét a régi pompájukban tárulnak a szemlélők elé a díszítések, és az sem mellékes, hogy folyamatosan szépül a városháza is.

A várható fejlesztésekről a polgármestertől megtudtuk, a szerb kormányelnökkel folytatott munkajellegű megbeszélésen a zentai közkórház teljes felújítása, a Thurzó Lajos Általános Iskola átfogó renoválása, a gerontológiai központ kiépítése és a távfűtési rendszer, elsősorban a vezetékek korszerűsítése került szóba.


Még több kép, Herédi Krisztián felvételei!▼

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink