A kertben
Balázs Szilvia
2021.09.15.
LXXVI. évf. 37. szám
A kertben

Aranyló fénynyalábokat lökdös felém a szeptemberi nap a fügefa még mindig dús lombkoronája mögül. Növeszti, érleli a mézédes gyümölcsöt, belengik a darazsak, ők is tudják, mi a jó. Mennyivel szelídebb a legközelebbi csillagunk most, mint két hónappal ezelőtt! Akkor úgy éreztem, belém vájja lángoló sugarait, és felszántja a bőröm. Most nem. Most csak cirógatja, simogatja az arcom, és én is boldogan, fényre éhesen fordítom felé a fejem. És nem vagyok ezzel egyedül. A muskátlik is most kezdtek virágzásba, mintha versenyre keltek volna egymással, színpompás az egész ház tőlük.

Tavaly ősszel költöztünk kertes házba, azóta elsősorban a belső tér rendezgetésével foglalkoztunk, sem idő, sem pénz nem jutott az óriási hátsó udvarra, melyben egykor jobb napokat látott gyümölcsös áll. De így is van varázsa az egésznek: a ház mellett, az árokparton susog a nád, melyet nem vágtunk ki. A málnásban (melyet nem ritkítottunk ki) hangversenyt tartanak a verebek. A diófán (melyre szintén ráférne egy kis gondoskodás) néhány harkály keresgéli a megfelelő helyet, és estefelé meg hajnalban általában megjelenik a kuvikcsalád is. Az eresz alól kirepült a kis gerlice még a nyár elején, azóta nem tértek vissza a szülők, hogy újra költsenek. Ami nem is baj, mert közben cica is érkezett a házhoz, már most nagy vadász, nem valószínű, hogy tétlenül nézné, ahogyan a vadgalambok ki-be röpködnek a tető alatt. A lopódarazsak fészket raknak, nagy gonddal építik sárból a bölcsőket a kicsinyeik számára. Már megtanultuk: tőlük nem kell félnünk, mert bár hatalmasak, szinte soha nem csípnek, lehetetlen agresszivitást előidézni bennük. Így velük is együtt élünk.

Az egyetlen, aki néha feladja a leckét, az előző tulajdonostól ránk maradt, mindig játékra kész kutya, de ennyi kell is ahhoz, hogy éppen jól érezzük magunkat az otthonunkban. Mely lehet itt is, ebben a takaros házban, melyet úgy csinosítgatunk, ahogyan azt az időnk és a pénztárcánk tartalma megengedi. De lehet bárhol máshol is a világban, mert az érzést, a valahová tartozás biztonságát nekünk nem egy hely, nem egy földrajzi adat adja meg, hanem azok az emberek, akik mellettünk vannak. Kell-e több annál, hogy az egészségünk jól szolgál, és mellettünk vannak azok, akiket szeretünk, és akik szeretnek bennünket?

Olyan ritkán hallom az emberektől, hogy hálásak azért, amijük van, hiszen mindig az hiányzik, ami éppen nincs. Én most, az őszi fényben megállok még egy picit, és emlékeztetem magam, hogy milyen csodálatos is az élet, ha hagyjuk.

Majd magam is visszalépek a szürke hétköznapok mókuskerekébe.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..