A Fa család egykori háza Nagykikindán

Megpróbáltatásoknak van kitéve minden ember az élete során. Az életünk olykor nem más, mint valóságos csatatér, amelyről többen távoznak vesztesként, mint ahányan győztesnek vallhatják magukat. Különösen, ha nem sikerül kellőképpen beilleszkedni a társadalomba. Mennyi család sodródott így az élet peremére, szorult segítségre! Még többen vannak azok, akik érdektelenül fordulnak el tőlük. Az élet kegyetlen, szokás mondani, de olykor az emberek is. Van, aki nemcsak önmaga, hanem a családja érdekében fordul végső kilátástalanságában és tehetetlenségében a közösséghez.
A katolikus egyház ajtaján gyakran kopogtatnak a nincstelenek. Az elmúlt majdnem harminc év alatt a nagykikindai katolikus egyházközösség több hajléktalant segített meg. Az utcáról felkarolt családok hajlékot kaptak, szükség szerint használt bútort, időről időre kifizetett villanyáramot, Caritas-csomagot. Amíg ez utóbbiak érkeztek, az ellátás valamennyivel könnyebb volt. Ebben az időszakban 123 személyt támogatott az egyház csak ebben a városban. A felkínált lakást és a temetőcsőszi munkalehetőséget a Mokrini temetőben 20-an vállalták, a Vasúti temetőben 26-an, a Szent Imre kápolna épületében 40-en, a Szent József házban 12-en, a Szent Vincéről elnevezett aggok házában 27-en. A Simon család immár 15 éve lakik a Szent Imre kápolna melletti lakásban. Mária és József 3 kisgyermekkel (Zsuzsanna, Elvira, István) költözött ide és maradt a házban a mai napig. Nem volt ez így a többiekkel. Az idő múlásával a ház fiatalabb lakói közül néhányan elköltöztek, vagy új családot alapítva máshova kerültek.
Említésre méltó a kápolna története. Az 1988-ra visszavezethető adatok alapján új plébániák tervezetéről számol be Botka József nagykikindai plébános. Ennek megvalósítása egy donációnak köszönhető. Fa József, a nagykikindai születésű, Szombathelyen élő mérnök felkínált egy 13 helyiségből álló sarokházat a General Milutinoviæ utca 216-os szám alatt az egyház szolgálatára. Az első felmérések szerint ez az épület megfelelhetett volna aggok otthonának, árvaháznak vagy ehhez hasonlónak. Ezenkívül kápolnát is lehetett volna nyitni az itt-tartózkodóknak és a környékbeli híveknek. Tudni kell, hogy akkor ebben a negyedben éltek a Szent Vince-rendi nővérek, ott van a városi egészségházak egyike, az aggok otthona, valamint a körzeti kórház is. Mindezek ismeretében szükség mutatkozott egy új lelkipásztorra is. A kérelmet 1988-ban juttatták el a Nagybecskereki Püspökséghez. A ház lakóját elköltöztették, majd egy bonyodalmas időszak következett, amelynek szerződéskötés vetett véget. Ennek értelmében az egyház mint tulajdonos száz évre díjtalanul megkapta használatra az épületet. A következő két év szerény adaptálással telt el, amihez nem kértek anyagi segítséget, hanem önkéntes munkával oldották meg. A szobákban leverték a nedves falburkolatokat. A kápolnának tervezett helyiség egykor raktárként szolgált, a másik pedig hűtőszoba volt. A raktárajtót eltávolították, már csak betonozni kellett. Közben a padláson elgörbült a nagygerenda, ezért a téglaoszlopot vassal kellett felváltani. Hátra volt még a temérdek szemét eltávolítása és a festés. A bútorzat egy részét a Vásártéri kápolnából hozták el (faoltár, fapadok), a Szent Imre-szobrot pedig a beodrai templomból, ahova a nagybecskereki gimnázium templomából került. A felszentelés 1992. december 6-án volt ünnepi szentmise keretében. A Historia domus lapjain ez a feljegyzés található Botka József plébános tollából: ,,Nagy reményekkel állunk az épület jövője előtt. Bízzunk abban, hogy egykor itt otthonra találnak a fáradt lelkek, de talán az elaggott vagy elárvult öregek is. Mindenesetre a keresztény szeretet házát nyitjuk meg itt ezen a mai napon.'
Az elmúlt évek során rendszeresek voltak itt a szentmisék minden vasárnap délután, amelyeket Botka József plébános úr mutatott be vagy a plébánián tevékenykedő káplánok. Sajnos, paphiány miatt külön lelkipásztort sohasem kaptak a Nagykikindán felszentelt kápolnák. Az ajándéképület többi részéből lakásokat alakítottak ki, ezáltal 40 rászoruló hajléktalan részesült menedékben. A házat viszont marja az idő, rohamosan kergeti az enyészetbe. Most már komolyabb renoválásra szorulna, habár egyesek szerint a teljes lebontás jelentené a legjobb megoldást. A pénz azonban hiányzik hozzá. Pedig lakója lenne bőven, hiszen Nagykikindán egyre több az elhagyott, megfelelő gondozás nélkül élő gyermek. Számukra sokat jelentene akár egy napközi szállás is, hogy ne kerüljenek ki már fiatal korukban az utcára.