A képzeletbeli barát kérdésköre

A képzeletbeli barát kérdésköre

Mindenki fél valamitől — ez a szocializációnk, fejlődésünk velejárója. Felnőttként, szülőként a lelkünk még több aggodalommal telik meg, melynek jelentős része a gyermekeinkkel kapcsolatos.

Minden különös, a megszokottól eltérő, mások által elítélt viselkedés további aggodalmat kelthet bennünk, főleg, ha ennek jellemzője a valóságtól való elrugaszkodás. Ám egy óvodás személyiségfejlődésében több fordulat van, hiszen változnak az érzelmei, a gondolkodása és a valósághoz való viszonya is — az ezzel való megküzdésben és az ismeretlen dolgok elfogadásában sokat segít a fantázia. Ilyenkor jelennek meg a képzelt barátok, akik a gyermeki fejlődés fontos elemei, hiszen elősegítik például a kreativitás fejlesztését is a mintha vagy a szimbolikus játék formájában.

Korábban viszont a szakma sem volt ennyire elfogadó ezzel a jelenséggel. Sőt, a szülőknek azt tanácsolták, hogy ne engedjék a gyerekeket ezekkel a „barátokkal” játszani. Ez a felfogás csak a ’60-as években változott meg, amikor a statisztikák azt mutatták, hogy a gyermekek csaknem egyharmadának van ilyen „barátja” két- és tízéves kora között, sőt még az ennél idősebbeknél is jelentős számban előfordul.

A gyermek számára ő egy valóságos személy, akinek neve, saját története és személyisége is van. Ezért tudja „megsegíteni” a gyereket a valódi barátokkal való kapcsolatkialakításban, a feszültség levezetésében, félelmei és fájdalmai leküzdésében is. A gyerek vele eszik, alszik, beszélget. Ma már a megszemélyesített plüssállatokat is képzelt barátként tartjuk számon. A kutatásokból ugyanis kiderült, hogy az esetek felében ugyan emberi alakot ölt, ám csaknem ugyanannyi esetben állati formában is megjelenhet, de persze lehet mesehős, különös lény vagy akár tárgy is. A képzelt barát odaadó társ, aki mindig azt játssza, amire a gyermek vágyik; aki mindig ott van vele, hogy ne legyen egyedül; aki mindig visszavonul, ha az szükséges; aki sohasem veszekszik vele; aki nem akarja őt valami másról meggyőzni; aki odaadó.

Van úgy, hogy csak egy vagy néhány napig van jelen, máskor hosszú ideig. Olyan is előfordul, hogy egyik naptól kezdve a gyermek már nem beszél vele, de a „barát” néhány héttel később ismét felbukkan. Fontos, hogy megértsük, ez csak átmeneti, s amikor a gyereknek már nem lesz szüksége rá, akkor elbocsátja őt.

A szülők majdnem egyharmada nem tud a gyermeke kitalált társáról, aminek hátterében a fenn említett szülői félelmek állnak. Ezért a legjobb, ha a szülő maga is csatlakozik a játékhoz, és ha kell, hellyel kínálja a „barátot”, köszön neki… Értenünk kell, hogy ezzel a gyermek nem távolodik el a valóságtól, hanem hidat épít a valóság és a fantázia között, s ugyanúgy lesznek társas kapcsolatai valódi kortársakkal is. Ha megkérdőjelezzük a „barátot”, a gyerek tele lesz szorongással, és nagy eséllyel titkolni fogja őt a továbbiakban, mert fél a szülői reakciótól. Ezzel szemben a képzeletbeli barátot ajánlatos jó alaposan megismerni, hogy megértsük, mi az, amiért fontos a gyerekünknek, min segíti át. Természetesen vannak esetek, amikor érdemes szakemberhez fordulni, de akkor sem a képzeletbeli barát eliminálása céljából, hanem az esetleges nagyobb traumák kezelése végett. Ugyanígy az is nagyobb figyelmet igényel, ha a „barát” az iskoláskorú gyermek életében bukkan fel. Joel Schwarz pszichológus kutatásaiban olyan eredményeket találunk, amelyek szerint a bántalmazott gyerekek között fordul elő legnagyobb arányban a túl sokáig jelen levő képzelt társ. S ahogy megtagadni sem szabad, úgy túl nagy jelentőséget sem ajánlatos tulajdonítani neki, vagyis ne hívjuk őt enni, ha erre a gyerek nem mutat külön igényt, és lehetőleg ne is manipuláljunk vele. Mert ha a vele való kapcsolatunkba a „barátot” mint a gyerekünk fenyegető riválisát visszük bele, akkor a gyerekünk esetleg kizárhat majd bennünket kettejük kapcsolatából. A képzeletbeli társ ugyanis hozzá tartozik, és nem a családhoz. Emellett ne engedjük, hogy rá hárítsa, ha valami rosszat tett, helyette tanítsuk meg, hogy tettei következményeit saját magának kell vállalnia.

Jobb, ha nem erőltetjük a „barát” korának meghatározását — csak ritkán fordul elő, hogy a láthatatlan társ idősebb. Sőt, akkor sem kell megijednünk, ha a fantáziabarát nem élő személy — lehet, hogy egy gyászfolyamatban segíti át a kicsit, de persze más szerepe is lehet. A testvéreket, akik általában idősebbek, érdemes beavatni, hogy ne nézzék az öccsüket/húgukat őrültnek, hanem fogadják el.

A mesebeli társsal való kapcsolatában jól fejlődhet a gyermek kifejezőkészsége, kommunikációja, illetve a szerepjáték alatt feldolgozza, kijátssza, kibeszéli magából a feszültséget (pl. amikor a vitázó, váló szülők közül egy sem tud rá figyelni, egyik sem ismeri fel az igényeit). Ezért is érdemes figyelni a „baráttal” való játék párbeszédeit, történetét, csúcspontjait, örömforrásait. Hiszen a gyerek nem mindig csak bennünket tükröz a játék során — gyakran a saját kis életébe vezet be, mely csodálatos és egyedi, számunkra elfeledett vagy akár soha meg nem élt élmény lehet.

Az egyik lehetséges értelmezés alapján a képzeletbeli baráttal a gyermekek kivetítik a vágyott, ideális énjüket, a másik magyarázat szerint pedig azért alkotják meg nem létező társukat, hogy az kevésbé legyen talpraesett, mint ők, és ezáltal önmagukat is fejlettebb készségekkel ruházzák fel, vagyis kompetensnek érezzék magukat. Ma már azt látjuk, hogy azok a gyermekek, akiknek nem létező társuk van, kreatívabbak, rugalmasabbak, szárnyalóbb a képzeletük, vagy akár mások gondolkodását, érzéseit is jobban megértik.

A „barát” megjelenésekor érdemes közös programokat szervezni, több időt tölteni a gyermekkel — ezzel mi magunk is jobban megérthetjük a benne rejlő kérdéseket, félelmeket, szorongásokat, ő pedig megérezheti, hogy fontos nekünk, itt vagyunk vele, átsegítjük őt a nehézségeken. A képzeletbeli társ időszaka a gyermekünk életének egy különleges része, mely előbb vagy utóbb észrevétlenül fog távozni a mindennapjaiból. Addig pedig legyünk elfogadóak, megőrizve a család egységét.

                         

„A gyermek nem kicsinyített, tökéletlen, félig kész felnőtt, hanem életkorának megfelelően egy teljes és egész lény, akinek világlátása, gondolkodása és ítéletalkotása sajátos, és nem mérhető felnőtt mércével.” (Kádár Annamária)
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A képzeletbeli barát kérdésköre
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2019.10.14.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
A képzeletbeli barát kérdésköre
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2019.09.30.
  • LXXIV. évfolyam 39. szám
Facebook

Támogatóink