home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A kedélyes, tréfacsináló öregúr
Dr. Németh Ferenc
2022.07.05.
LXXVII. évf. 26. szám
A kedélyes, tréfacsináló öregúr

A múlt, mely rég elmúlt…

Százhúsz évvel ezelőtt hunyt el Lauka Gusztáv (1820—1902) író, költő és lapszerkesztő. Életének utolsó két évtizedét Nagybecskereken, Torontál megye székhelyén élte le. Tíz évig (1882—1892) szerkesztette a Torontál című lapot, és három kötete látott napvilágot a Bega menti városban. Petőfi egykori barátjaként kultuszteremtője is volt a déli végeken, gazdag irodalmi pályafutása pedig több mint hatvan évig tartott. Valami régen elfeledett kedélyesség, ma már nem létező bohémség elevenedik fel Lauka Gusztáv emlékével. Nagybecskereken hanyag eleganciájú nábobok, beképzelt megyei tisztviselők, rátarti ügyvédek, vállalkozószellemű kereskedők és kispénzű művészek, újságírók között forgott. Jól feltalálta magát ebben az illusztris társaságban, és meg is szerették a becskerekiek.


Lauka Gusztáv

Életében több szakmát váltott, hiszen volt gazdatiszt, lapszerkesztő, akadémiai írnok, országgyűlési jegyző, belügyminiszteri titkár, műfordító, humorista, sőt Torontál megye főlevéltárosa is. Emellett Torontál megye tiszteletbeli főjegyzője, a Petőfi Társaság tagja, s a Ferenc József-rend lovagja. Barátjának mondhatta Aranyt, Jókait és Petőfit, hiszen 1848-ban ott volt Pesten a forradalmárok között, a Pilvax kávéházban, s egy ideig Kossuth Lajos magántitkáraként dolgozott. Kávéházi társaságok közkedvelt, bohém, tréfacsináló alakja volt. Fiatal korában kitűnő táncosnak és jó hangú énekescimborának számított. Élete utolsó két évtizedét Nagybecskereken élte le, köztiszteletben álló közéleti személyiségként, mint koszorús költő s mint a „nagy idők tanúja” — ahogyan a XIX. század végén a szabadságharc egykori résztvevőit nevezték. Kiváló nyelvérzéke volt, a magyaron és a latinon kívül németül, franciául és szerbül is kitűnően tudott.


Egyik legjelentősebb emlékező prózája (1879)

Életvitele komolytalan volt, örökké tréfára beállítva. Szójárása is ez volt: commediante, azaz komédia az egész világ. Jó szeme és kellemes, csevegő modora volt, a pesti ifjúság körében igen nagy népszerűségnek örvendett utánzó-, replikázó- és kifigurázóképessége. Bohémsége, beszédessége és műveltsége miatt szerették a jó humorú, jó modorú, alkalmazkodó, kedélyes és készséges természetű írót.

Pályafutása Vitkáról indult (1820). Pesten és Máramarosszigeten bölcseletet és jogot végzett, de mindvégig az irodalom vonzotta. Első költeménye 1839-ben a Vajda Péter szerkesztette Almanachban látott napvilágot, első beszélye pedig, az Erdei rém, Helmeczy Társalkodójában. Az 1840-es években már a Közlemények szerkesztője volt, amellett számos irodalmi lap munkatársa. Tehetsége mellett sikerének másik titka az volt, hogy könnyen és sokat írt. Több mint háromszáz novellája jelent meg nyomtatásban. Összesen mintegy negyvenöt kötettel gazdagította a magyar irodalmat.


Ilyennek ismerték a becskerekiek: egyik öregkori fotója

Első nagy irodalmi sikerét 1843-ban érte el, amikor Körénekével megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját (a tizenkét aranyat). 1847-ben jelentette meg az első magyar élclapot, a rövid életű Dongót, 1848. június 15-én pedig kiadta annak utódát, a Charivarit. Lapjának összesen huszonöt száma látott napvilágot, s 1848 szeptemberében szűnt meg, mert a lap készítői a tollat karddal cserélték fel. Mindannyian a szabadságharc katonái lettek.

Volt Laukának egy rossz tulajdonsága: nem volt szokása rendezni adósságait. A baráti kölcsönöket különösen nem, sőt váltóadósságait is mindig átengedte kezeseinek.


A Torontál fejléce

„Lauka Gusztáv csakugyan gazember; kicsalt tőlem vagy nyolc pengő forintot, Pesten létemkor s három pengővel most is tartozik” — sopánkodott Petőfi Sándor 1843 novemberében Bajza Józsefhez írt levelében, fölöttébb nehezményezve, hogy szégyenszemre most ő is kölcsönpénzre szorul, barátja szélhámossága miatt. Egyébként az adósság hátralevő részére hiába várakozott. Petőfi ennek ellenére szerette Laukát. Guszti testi-lelki jóbarátja volt, szellemes írótársa, kinek közbenjárása nélkül Petőfi élete is másként alakult volna...

Lauka közvetlen közelről szerezhetett tudomást Petőfi és Szendrey Júlia ismeretségéről. Amikor Petőfi megszerette Júliát, Laukáék erdődi házában többször is vendégeskedett. Onnan járt el titkos találkákra, s ott, Lauka Gusztáv szüleinél több mint tizenkét Petőfi-vers született. Ők szívesen és szeretettel támogatták Petőfit, segítették ügyét, mely végül, a szülők rosszallása és tiltása ellenére, házassággal fejeződött be. 1847. szeptember 8-án Petőfi Sándor és Szendrey Júlia esküvőjén, az erdődi kápolnában a házasságkötés egyik tanúja Lauka József uradalmi ügyészsegéd, Lauka Gusztáv öccse volt.


Három, Nagybecskereken megjelentetett könyve

Ott, Erdődön Guszti Petőfivel bejárta az egész vidéket. Petőfivel való ismeretsége kihatott nézeteinek alakulására, irodalmi munkásságára. Költészetét nemcsak megszerette, hanem annak jelentőségét is felfogta. 1847. február 25-én a győri Hazánk című lapban költeményben köszöntötte őt, és halála után is az elsők között volt — még 1850 októberében —, aki verset írt hozzá, s aki költői nagyságának teljes elismeréssel adózott. Petőfiről és Szendrey Júliáról több forrásértékű emlékezést jelentetett meg a korabeli lapokban. Közülük az egyik legjelentősebb a Petőfi nősülése, melyet a Koszorú közölt 1879-ben, ebben Petőfi udvarlását és esküvőjét örökítette meg.

Lauka Nagybecskereken tíz éven át havi 600 forintért a saját bohém kedve és felfogása szerint szerkesztette a Torontált — a megyében ezt elnézték neki. Több irodalmat csempészett bele, a „favágó munkát” pedig a fiatal újságírókkal végeztette el. A hozzáértők szerint az ő idejében a finom, bohém kedélyesség, elevenség, tarkaság és szín jellemezte az újságot. Sokak szerint ezek voltak a Torontál legjobban szerkesztett évfolyamai. Írásait Don Gunároszként írta alá, mert spanyol grandnak képzelte magát. Volt benne valami nagystílűség, egy adag szimpatikus szélhámosság, de tréfakedv és szeretetreméltó előzékenység is.


Három, Nagybecskereken megjelentetett könyve

Hegedűs Pállal, a korán elhunyt, tehetséges, nagykikindai tanárral, a Torontál akkori fiatal munkatársával történt esetét Sz. Szigethy Vilmos örökített meg az utókornak. Hegedűs Pál Lauka idejében pompás írásokat küldött a Torontálnak. „Egyszer dolga akadt Becskereken, természetes, hogy felkeresi Guszti bácsit is.

— Te vagy az a Hegedűs? Szép dolgot írtál. Látom, okos ember vagy, az volt az apád is. Ismertem jól. A Miklós bátyád a legritkább zsenik közül való, hiszen különben nem lehetett volna főjegyzője a vármegyének. Most pedig jer, kifizetem a honoráriumodat.


Három, Nagybecskereken megjelentetett könyve

A Rózsa-vendéglőbe mentek.

— Szereted a rákot?

— Még nem sokat ettem, szerénykedett Hegedűs.

— Hát tengeri pókot kentél-e már zsömlére?

— Még soha.

— Gyerek vagy, nem tudod mi a jó. De osztrigát csak ettél?

— Amikor nagyon sok pénzem volt diákkoromban.

— Akkor fejedelmi ozsonnában lesz részed.

Volt ott az asztalon minden. Külön ital az egyes falatokhoz, amint dukál is. Sör helyett cherry, később egy pohár pezsgő. Hegedűs bámult eleinte ezen a lukullusi lakomán és szinte elszégyenkezett, hogy milyen fejedelmi ellátásban részesült egy tárcáért.

Közbül délre járt az idő, Guszti bácsi az órája után nyúlt.

— Ebédelni is kellene. Gyere haza, a vendégem vagy. Pincér!

Jött a számolómester.

— Adja össze mi volt.

Az számolni kezdett és kihozott tizenkét forint negyven krajcárt. Guszti bácsi erre rátette a kezét Hegedűs vállára.

— Most pedig fizesd ki fiam. Ez volt a te első írói honoráriumod. Apropos. Küldj a vasárnapi számba megint valamit.”

1902. augusztus 23-án hunyt el Nagybecskereken, a Kisamerika városrészben, a Mercy utca 8. alatt (Stevica Jovanović u. 12.), s a római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Egy nappal halála előtt írta meg utolsó levelét, melyet Rónay Jenőhöz intézett, és melyben kérte, hogy a végtiszteletet a lehető legegyszerűbb formában adják meg neki, mellőzve minden pompát és díszt. Ugyancsak ebben a levélben kérte, hogy gondoskodjanak bejárónője, Pónya (Babinszky) Katalin megélhetéséről is, akivel 1902 márciusában kötött házasságot, s aki éveken át mellette volt, főzött, mosott rá, és nagy gonddal ápolta.

Utolsó kívánságát is teljesítették a becskerekiek.


Sírja a nagybecskereki római katolikus temetőben (A képek: Németh Ferenc gyűjteményéből)


Irodalom: Galántai Fekete Béla: A tekintetes úr. Vasárnap (A Magyarság melléklete), 1926. jan. 24.; Lauka Gusztáv levele. Vasárnapi Ujság, 1860. dec. 31.; Lauka Gusztáv: Nagybecskerek az alig-múltban és jelenben. Szerző kiadása. Mangold Lipót, Nagybecskerek, 1886; Lauka Gusztáv: A multról a jelennek. Emlékjegyzetek. Aigner Lajos, Budapest, 1879; Németh Ferenc: Don Gunárosz (Lauka Gusztáv). Az utolsó becskereki bohém. Magyar Szó, 1990. dec. 31.; Németh, Ferenc: A vajdasági Petőfi-kultusz megalapozói: Jámbor Pál és Lauka Gusztáv. Évkönyv. Tanulmánygyűjtemény. Magyar Tanítóképző Kar, Szabadka, 2012 [2013], 77—88.; Németh, Ferenc: Arany, Jókai és Petőfi kultusza a Vajdaságban. Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2014; Sz. Szigethy Vilmos: A vármegyeház kapujából. Sorok a régi torontáli urakról. Jugoszláviai Magyar Könyvtár, Szabadka, 1933.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..