A kaponyai csata a forradalom legjelentősebb szabadkai eseménye, ez volt a tavaszi hadjárat egyik első győztes csatája. Az ütközet 175 évvel ezelőtt zajlott, 1849. március 5-én. A Gaál László alezredes vezette honvédcsapatok Szabadka és Bajmok között, a kaponyai csárdánál arattak győzelmet a Szabadka elfoglalására készülő, túlerőben lévő szerb felkelők felett. Az egykori csárda helyén a forradalom 150. évfordulóján Szabadka Városa emeltetett emlékművet, egy fehér obeliszket.

A megemlékezés a paprenyacsai temetőben kezdődött Töröky Pál honvéd sírjának megkoszorúzásával, itt emlékeztek meg a többi bajmoki honvédről is, akik nagy számban vettek részt a szabadságharcban. Töröky Pál a kaponyai csata után Bajmokon telepedett le, és élete végéig kántortanítóként dolgozott — mesélte el a megemlékezésen Kiss Rózsa, Töröky ükunokája, aki az idén hetvenkilenc éves, öccse, Futó István pedig hetvenegy. Az apjuk, Futó István is él még, aki Töröky dédunokája, és tavaly ünnepelte századik születésnapját. Mint mondta, a család ápolja emlékét, évente többször kijönnek a sírhoz, és büszkék arra, hogy az egész közösség megemlékezik róla. A sírt Erhard Róbert esperesplébános szentelte meg, majd elhelyezték az emlékezés virágait, közreműködött a Búzavirág énekkar.

Matin Hajnalka, Szabadka város polgármesteri tanácsosa

A megemlékezés a kaponyai csata helyszínén, az obeliszknél folytatódott. Itt 175 éve győztes csatát vívtak elődeink, ezzel megmentve Szabadkát és Szegedet — hangsúlyozta beszédében Matin Hajnalka. Szabadka város polgármesteri tanácsosa kiemelte, hogy a kaponyai emlékművet 25 éve leplezték le.

— Ez a harmadik emlékmű, amelyet Szabadka város emelt a hősi csata emlékére. Nem felejtjük, hogy 125 éve Szabadka főterén, a mai városi könyvtár előtt lett először emlékmű állítva. Sajnos a háborús idők eltüntették azt, de nem törölhették el szívünkben, hogy emlékeznünk kell. Emlékeznünk kell történelmünk jeles napjaira, hiszen ezek az emlékezések kovácsolhatják közösségünket egységessé, erősíthetnek meg bennünket abban a tudatban, hogy mi ide tartozunk, itt vannak gyökereink, itt nyugszanak őseink, és ez kötelez bennünket itt maradásunkban. Ezek az emlékezések adhatnak erőt a további küzdelmekhez. Hiszen ha elődeinknek volt ereje fegyverrel kivívni a győzelmet, akkor nekünk is kell hogy legyen erőnk megvívni csatáinkat tettekkel, munkával, kitartással a vajdasági, délvidéki közösségünk megmaradása érdekében.

A tanácsos ugyanakkor arról is szólt, hogy rendkívül fontos ráirányítani az ifjúság figyelmét a történelmi eseményekre. Mint mondta, nem csupán a szabadságharcra, hanem az 1944—45-ös eseményekre is, mert csak akkor lehetünk biztosak abban, hogy megóvjuk kisebbségi közösségünket, ha megismerjük történelmünket és tiszteljük, ápoljuk hőseink emlékét.

Töröky Pál sírját Erhard Róbert apátplébános szentelte meg. A sír mellett Töröky ükunokái: Rózsa és István