home 2024. május 26., Fülöp napja
Online előfizetés
A jubileum küszöbén
Szilágyi Edit
2022.11.01.
LXXVII. évf. 43. szám
A jubileum küszöbén

Ezzel a címmel nyílt meg az Óbecsei Városi Múzeumban a jövőre fennállásának 75. évfordulóját ünneplő, újvidéki Bogdan Šuput Formatervező Középiskola diákjainak alkotásaiból összeállított tárlat.

Remek diákalkotások

Köszöntve a megjelenteket Tojzán Ákos, a múzeum igazgatója kiemelte a Bogdan Šuput-középiskola tanulói munkásságának mibenlétét. Valaki azt mondhatná, fiatalok, még szinte gyerekek, vajon mit nyújthatnak? — tette fel a kérdést. Az alkotások arra utalnak, hogy a ma kezdetlegesnek már, tökéletesnek még nem tekinthető rajzok, festmények, egyéb munkák egy napon majd széles körben is a megalkotóikról szólnak, és elismertek lehetnek. Ezt az állítását azzal támasztotta alá, hogy az intézmény rendelkezésére sok festmény és más alkotás áll, melyeket egészen fiatal alkotók készítettek, amikor még nem sejthették, hogy munkáik egyszer híressé válnak, és múzeumok galériájában lesznek bemutatva.

A kiállítás megszervezése Nemanja Karapandžić történész, muzeológus munkáját dicséri. Köszöntőbeszédében elmondta, meglepték a remek diákalkotások, az összeállítás ötletet adhat a művészet kedvelőinek, és biztos abban, hogy igen nagy potenciál van a fiatalokban.

Gabriella Hajzler képzőművész, az újvidéki Bogdan Šuput-iskola rajzot, grafikát és formaelméletet tanító tanára a munkákról szólt, kiemelve azok üzenetét, egyediségét, a bennük rejlő kreativitást.

A kiállítást Đura Radišić, az iskola igazgatója nyitotta meg. A jubileumot tárlatok sorozatával ünneplik, mondta, hangsúlyozva, hogy a most bemutatott alkotások mind az öt szakirányt képviselik, a grafikai és csomagolástervezés, a belsőépítészet, a képzőművészeti technikus és a textil szakon tanulókét. A rendezvényen jelen volt az iskola nagy tisztelője, Akinori Oishi japán művész is, akinek a közvetlensége mindenkit elbűvölt. Tipográfiát és számítógépes tervezést tanult, munkássága során a kettőt ötvözte, és megalkotta a saját, egyedi stílusát. Alkotásai érdekessége, hogy miniatűr, stilizált szereplőinek nincs egyéni jelentésük, de egyesítve mégis többrétű szerkezeti egészet alkotnak.


Tojzán Ákos 

 

A múzeum tervei

A tárlat célja a példamutatás, de üzenet is, hogy az óbecsei múzeum a helytörténet mellett ápolja, őrzi elődeink hagyatékát, de emellett előtérbe helyezi a kultúrát, a kreativitás és alkotás örömét is, nyilatkozta a tárlat megnyitása után lapunk olvasóinak Tojzán Ákos múzeumigazgató. Az idén még egy kiállításra lehet számítani, melyen numizmatikai gyűjteményt mutatnak be. A régész, akinek ezen a téren jelentős szakmai tudása van, feldolgozta a múzeum gazdag gyűjteményét. A hangsúly a korabeli szakmák és a pénz kapcsolatán lesz. Az idei évben a múzeum ajtaja nyitva állt a látogatók előtt. A lehetőséget sikerként élték meg, mert az előző években, és különösen a járvány alatt, ez nem az elképzelések szerint történt.

Egy érdekességre kitérve az igazgató arra is rámutatott, hogy az érdeklődőkre egy szakmai lap bemutatása is vár. A magazin azért keltheti fel a látogatók figyelmét, mert általa számos helyi, vajdasági és külföldi muzeológus munkájával ismerkedhetnek meg. Ezzel főként a hagyományépítés a cél, illetve az, hogy egy elismert és elfogadott szakmai folyóiratot adhassanak az érdeklődők kezébe.

A hosszú távú álmok rövid távúakká váltak — mondta az igazgató az intézmény épületének állapotára utalva. A kisterem használható, a nagy nincs funkcióban. Gondok vannak a raktárakkal és a leszűkült kiállítótérrel, hiszen ez utóbbi kétharmada veszett el a bezárt nagyterem miatt, ezt a gondot az elkövetkező időszakban szeretnék megoldani. A tető rekonstrukciója, valamint a nagyterem felett a plafon újjáépítése a prioritás, mert ezeknek a munkálatoknak az elvégzésével egyszerre több rövid távú terv is megvalósulhatna. Egy tetőtér kialakítására is gondolnak, ahol konferenciákat, műhelymunkát, könyvbemutatót szervezhetnének, és visszakapnák a kiállításokra használható tér jelentős részét. A múzeum kistermét és a folyosót az idén sikerült felújítani. A 3,5 millió dináros beruházást az önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta a magyar kormány jóvoltából. Állandó kiállítást szeretnének felállítani, mellyel bemutathatnák a nagyközönségnek a község történelmét és a múzeumi hagyatékot. Ennek az elképzelésnek a megvalósítására már régóta készülnek. A szükséges anyagiakat pályázatok révén igyekeznek előteremteni.

Az idei gyermekhét alkalmából több mint 800 diák fordult meg az intézményben, velük múzeumpedagógusok foglalkoztak. Az újvidéki Bogdan Šuput-középiskola tanulóinak a kiállítása is hozzájárul a látogatottság növeléséhez, hallottuk Tojzán Ákos igazgatótól. Az esemény folytatásaként az iskola tanárai magyar és szerb nyelvű műhelymunkát szerveznek, melynek fókuszába a kalligráfia és a dizájn kerül. Ennek a várható időpontja október vége, november eleje.

A kiállítás az Óbecsei Városi Múzeumban november 10-éig tekinthető meg, munkanapokon 9 és 17 óra között.

Fényképezte: Szilágyi Edit

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..