home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A jubileum évében
Tóth Tibor
2020.05.05.
LXXV. évf. 18. szám
A jubileum évében

A Palicsi Evezősklub az idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A járványhelyzet miatt sajnos nem lehet tudni, meg lesz-e tartva a tervezett ünnepség, ahogy a további versenyek sorsa is kérdéses. A klub bizonytalan időre bezárta kapuit, az evezősök otthon edzenek, és remélik, a nyár folyamán vízre szállhatnak.

A palicsi evezősök az elmúlt évben tizenegy hazai és ugyanennyi nemzetközi regattán vettek részt, a mérleg pedig 104 érem, melyből 29 arany, 33 ezüst és 42 bronz.

— Mindig azt mondjuk, hogy eredményesség szempontjából az előző évet nem tudjuk túlszárnyalni, szorgalmas sportolóinknak és kiváló edzőinknek köszönhetően azonban minden évben több érmet nyerünk az előző esztendő termésénél. A 104 érem mellett a fiatalok számtalan 4., 5. és 6. helyet szereztek, melyek szintén fontosak, hiszen ezekért a helyezésekért is bizonyos számú pont jár. Legfontosabb versenyünkön, a saját rendezésű, 57. alkalommal megtartott vajdasági nyílt bajnokságon Maša Lekić és Nikolina Đorđević révén két aranyérmet nyertünk, ezüstérmet pedig a B. Varga Boglárka, B. Varga Zsófia kétpárevezős egység és az egypárevezősben indult Ana Miković szerzett. A szintén a Palicsi-tavon megrendezett felnőtt- és junior-országosbajnokságon a Mačković Martin, Miloš Vasić alkotta kormányos nélküli kétpárevezős egység aranyérmet nyert, az Ana Miković, Milica Stambolija, Iva Zubelić összetételű palicsi hármas, a Crvena zvezda tagjával, Ivana Filipovićtyal kiegészülve bronzérmet szerzett felnőtt-négypárevezősben, bronzérmes lett a Nikolina Đorđević, Anđa Simić alkotta palicsi-zimonyi felnőtt-kétpárvezős egység, valamint Milutin Bilbija junior-egypárevezősben is. Belgrádban, a korosztályos országos bajnokságon Ana Miković egypárban és Nikolina Đorđević egy- és kétpárban arany-, a B. Varga Boglárka, B. Varga Zsófia kétpárevezős egység pedig ezüstérmet nyert. A klubok rangsorában az 5. helyet szereztük meg, ami jó eredménynek számít, viszont mindig abba a hibába esünk, hogy többet várunk a gyerekektől, mint amit a teljesítmény és főleg a lehetőségek lehetővé tesznek — összegezte az eredményeket Szabó Hangya András, a Palicsi Evezősklub igazgatóbizottságának elnöke.


Nikolina Đorđević bronzérmet nyert a Balkán-bajnokságon

A belföldi versenyek mellett külföldi pályák is hangosak voltak a palicsi sikerektől. Az időközben a Partizan együttesébe szerződött Mačković Martin és a belgrádi Miloš Vasić óriási meglepetésre megnyerték a plovdivi világkupát, Poznanban a 4., a luzerni Eb-n a 6., a linzi vb-n pedig a 7. helyen értek célba, és ezzel kvalifikálták magukat a nyári olimpiára. A Bécsben élő Marko Milodanović négy aranyérmet gyűjtött a magyarországi veterán-világbajnokságon, Nikolina Đorđević pedig a Balkán-bajnokságon állhatott a dobogó harmadik fokára. A hat szerbiai, horvátországi, magyarországi egyesület részvételével megtartott Duna Kupa összesített versenyét a Palicsi Evezősklub nyerte meg, megelőzve az újvidéki Danubius 1885 és az eszéki Iktus csapatát. A 2020-as idényben csak egy versenyt, az ergométeres országos bajnokságot tartották meg, a palicsiak közül B. Varga Boglárka az 1., Nikolina Đorđević és Maša Lekić pedig a 2. helyen végzett. Utóbbi versenyző a tanuló kategóriában negyvenhat evezős közül ért oda a dobogó második fokára, ami kiváló eredmény a fiatal, még szárnyait bontogató versenyzőtől. Fontos kiemelni a felnőttek mezőnyét, melyben Milutin Bilbija az előkelő 7. helyen zárt.


B. Varga Boglárka és Zsófia (balról fehérben) ezüstöt nyertek az országos bajnokságon (fotó: Palicsi Evezősklub)

— A palicsi klub arról nevezetes, hogy népes utánpótlásgárdája van. A huszonhárom igazolt sportolónk közül tízen a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak. A nyári evezősiskolát tizenketten végezték el, közülük hatan csatlakoztak a klubhoz. Gépparkunk valamelyest megújult, a támogatásoknak köszönhetően ugyanis tizenkét év elteltével sikerült egy kínai kétpárevezős hajót vásárolnunk. Fennállásunk 100. évét szerettük volna méltóképp, a vajdasági nyílt evezősbajnokság keretében megünnepelni. A Szerbiai Evezősszövetségtől azt az értesítést kaptuk, hogy még ne mondjuk le a június utolsó hétvégéjére tervezett eseményt, a sportminisztérium viszont arra kért bennünket, hogy június végéig ne szervezzünk semmilyen regattát. A 100. születésnapunkat mindenképp megünnepelnénk, ha nem júniusban, akkor augusztus végén a szerbiai kupa egyik futamán, melynek szintén mi lennénk a házigazdái — fejtette ki Szabó Hangya.

A klubban több éven át gondot okozott a megfelelő képesítésű edzők hiánya, ám ez a probléma lassacskán a múlté lesz. A vezetőedzői szerepet a többszörös országos bajnok, a klubban több éve tevékenykedő Đurašević Kornélia tölti be, akire a fenti megállapítás nem vonatkozik. Hamarosan a többi szakember is megfelelő szakképesítéssel kapcsolódhat be a klub munkájába, hiszen a korábbi sikeres evezős, Kozma Denisz a szabadkai edzői főiskolán heteken belül oklevelet szerez, Csipak Edmond és a klub főtitkára, Vladimir Antić pedig operatív edzői oklevélre tett szert. Az erőnléti edzői teendőket továbbra is Damir Halkić végzi, és egy időre a külföldön dolgozó Nikola Kujundžić is visszatért korábbi sikerei színhelyére.


2019-ben a legtöbb edzésen Füleki Bálint vett részt

A 2020. évi idényben tizenkilenc verseny szerepelt a naptárban, ebből tízet hazai, kilencet pedig nemzetközi vizeken eveztek volna a palicsi sportolók.

— A rendkívüli állapot bevezetésének másnapján a gyerekeket több hármas csoportra osztottuk, és hat-hat ergométert, valamint maszkokat, kesztyűket, fertőtlenítőszereket juttattunk el nekik. A fiatalok felváltva edzenek, őrzik a formájukat, hogy a helyzet rendeződése után megfelelő alapról kezdjék a versenyeket. A vezetőedző minden héten előírja számukra a megfelelő programot, melyet a sportolók maradéktalanul teljesítenek. Az április 25-ei szezonnyitó megmérettetés helyett minden versenyző köteles otthon leevezni a meghatározott távot, az eredményeket elküldjük Belgrádba, ahol ez alapján összeállítják a rangsort. Így felmérhetjük, hol állunk a többi klubhoz képest. Május elején egy bécsi versenyen is hasonlóképp „veszünk részt”, azon a regattán hat tagunk eredményét külföldi evezősök eredményével hasonlítják össze — mondta Szabó Hangya.

A Palicsi Evezősklub főtámogatója Szabadka városa, emellett több magánvállalat és magánszemély, köztük szép számban palicsiak is segítik az idén 100 éves, patinás egyesület munkáját.


A palicsi evezősök 104 érmet nyertek 2019-ben (fotó: Palicsi Evezősklub)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..