Az emberek hétköznapjaihoz évtizedek óta szorosan hozzátartozik a műanyag különböző formáinak jelenléte, ami nem teljesen negatív dolog, sőt, a műanyag zacskó feltalálója eredetileg környezetbarátabb alternatívának szánta a tárolóeszközt az akkoriban népszerű papírzacskókkal szemben, melyek előállítása a sok fa felhasználása miatt nem számított ökomegoldásnak.
Viszont mára a műanyag megszállta az életünket, mindenhol találkozhatunk vele, legyen az levegő, víz, talaj vagy az ételeink. Az apró, nehezen látható mikroműanyag-részecskék (általában 5 mm-nél kisebb darabok) olyan gondot okoznak, amely meghaladja az egyszerű környezetszennyezést. Ezek a részecskék nem bomlanak el rövid idő alatt, így évszázadokig jelen lehetnek a környezetben és bennünk is. Mikroműanyagokat már szinte mindenhol találtak, a sarkvidéki jégtől az ásványvizes palackig, de még az anyatejben is kimutatták őket. A jelenlegi kutatások szerint a mikroműanyagok evéssel, ivással és belélegzéssel egyaránt bejuthatnak a szervezetünkbe. Hetente akár egy bankkártyányi műanyagot is eltüntetünk a testünkben anélkül, hogy észrevennénk — főként étellel, levegővel és beltéri porral.
Az, hogy ezek a részecskék pontosan hogyan hatnak az egészségünkre, még nem teljesen világos, de egyre több bizonyíték utal arra, hogy ez nem olyan ártalmatlan dolog, mint régen gondoltuk. A mikroműanyagok fizikailag károsíthatják a bélfalat, gyulladást okozhatnak, és immunválaszt idéznek elő, emellett különféle vegyi anyagokat szabadíthatnak fel, melyek hormonrendszeri zavarokat okozhatnak. Egyes állatkísérletekben még daganatos elváltozásokat és metabolikus zavarokat is megfigyeltek a műanyagnak való tartós kitettség hatására. A légzés során belélegzett mikroműanyagok akár a tüdő mélyéig is eljuthatnak, és gyulladást vagy légzőszervi problémákat okozhatnak. Ételeinkben és ivóvizünkben is kimutatták őket, a tengerből származó rákok és kagylók is tartalmaznak mikroműanyagokat, melyek így közvetlenül az emberi táplálékláncba jutnak.
Érdekes módon a tudomány és a kultúra már elkezdte a saját szintjén megoldani a mikroműanyag problémáját. Az egyik ilyen koncepció az ún. 79. szerv, mely egy fiktív, hasfalhoz kapcsolt tartály, mely olyan szűrőt tartalmaz, amelyet egy gombafajból (Pleurotus ostreatus) készítettek, hogy kiszűrje a mikroműanyagokat a vérből. A hozzá kapcsolt történet szerint 2110-re a Föld lakossága annyira elmerül a műanyagáradatban, hogy szervezetünk valóságos mikroműanyag-lerakattá válik, így egy „élő, lélegző méregtelenítő rendszerre”, vagyis egy új szervre lesz szükségünk. Az ötlet alkotója, Odette Dierkx, arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi életmódunk hosszú távon nem fenntartható, ha nem teszünk lépéseket a mikroműanyag-szennyezés csökkentéséért.
Az igazi megoldás persze nem abban rejlik, hogy új szerveket növesztünk magunknak, hanem a forrásnál kell kezdeni. A szakértők azt javasolják, hogy csökkentsük a műanyaghasználatot, amennyire csak lehet: válasszunk inkább üveget vagy fát, kerüljük el az ételek mikróban történő melegítését műanyag edényben (ami növeli a mikroműanyag-kibocsátást), és mielőbb kezdjük el szelektíven gyűjteni és kidobni a régi műanyagokat.
Végül fontos megérteni, hogy bár a mikroműanyag még mindig láthatatlan a szemünk számára, hatása kezd egyre kevésbé elhanyagolható lenni. Ahogy egyre több kutatás világít rá ezekre a részecskékre és hatásaikra, úgy válik egyértelműbbé, hogy a műanyag nem csupán a környezetet, hanem saját testi egészségünket is veszélyezteti, és ideje választ adnunk erre a kihívásra, még mielőtt túl késő lesz.
