A levendula a nyár egyik közkedvelt növénye, melynek nemcsak jellegzetes illata, de számos jótékony hatása is van. Az idén tizenharmadszor megrendezett Jótékonysági Levendulanapok alkalmával a levendulából készült termékek mellett a közösségi összefogás is hangsúlyt kapott. A rendezvény látogatói vásárlásukkal a szabadkai Vasutastelepülés helyi közösség gyermekeit támogathatták.
A Vasutastelepülés üzletközpontja július 4-én és 5-én várta a látogatókat, akik kézművestermékek, valamint gasztronómiai különlegességek közül válogathattak, miközben a sorok között francia sanzonok dallamai szóltak. A legkisebbeknek sem kellett unatkozni, gyermekfoglalkozások és arcfestés várta őket. A megnyitón elsőként a Crystal Dance Studio mazsorettjeinek előadását láthattuk, a későbbiekben pedig köszöntőt mondott Rózsa Ramóna szervező, Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere és Mészáros Klaudió, a helyi közösség elnöke.
![]()
A Crystal Dance Studio mazsorettjei
– Ennek a rendezvénynek az a célja, hogy a közösséget építsük, jótékony célú programról van szó, valamint arról, hogy a levendulát népszerűsítsük. Nagyon sok ember ismeri, de nem tud a jótékony hatásairól, illetve azt, hogy mennyi mindenre lehet használni – mondta Rózsa Ramóna. – A Levendulanapokon általában kézművesvásárt kínálunk, nagyon sok kézművestermékkel lehet találkozni, vágott virággal, olajokkal és az elmúlt időszakban egyre több levendulamintával díszített mézeskaláccsal, desszertekkel, szörpökkel és egyebekkel. A befolyt összegből minden évben a környéken élő gyermekek számára vásárolunk tanszer-, karácsonyi és húsvéti csomagokat.
![]()
Rózsa Ramóna
Góli Csilla arról beszélt, milyen fontos szerepet tölt be a Levendulanapok a helyi közösség életében, ezután pedig Mészáros Klaudió köszöntőjében az elmúlt időszakban a Vasutastelepülés Helyi Közösségében megvalósult fejlesztéseket méltatta, és kiemelte a közösségi összefogás jelentőségét.
– A Vasutas helyi közösség közössége és a VMSZ helyi szervezetének közössége rengeteget dolgozott azon, hogy a Jótékonysági Levendulanapok 13. alkalommal is ilyen szépen induljon. El kell mondanom, szinte minden évben itt voltam a Levendulanapokon, és mindig nosztalgiázom, mivel azoknak, akik itt nőttünk fel a Vasutastelepülésen, ez egy fontos közösségi tér. Mindig lehetett találkozni az emberekkel, beszélgetni, megosztani eseményeket, amióta pedig vannak Levendulanapok, azóta egy kicsit a család részévé is vált ez a rendezvény – emelte ki Góli Csilla.
![]()
Góli Csilla
Tosztás Fenyvesi Andrea Palicsról érkezett, standján különféle saját készítésű textiltermékeket árult. Arról kérdeztük, hogyan születnek a munkái, miben rejlik a levendula népszerűsége, és miért tartja fontosnak, hogy részese legyen ennek a jótékonysági rendezvénynek.
– Nagyon szeretek jótékonykodni, ez egy nagyon szép ügy, gyerekeknek segíteni. A legtöbbször ott vagyok, ha jótékonyságról van szó. Textilkézműves vagyok, mindenféle lakásdekorációt, készségfejlesztő gyermekjátékot készítek. A levendula szerintem csak a mi környékünkön lett az utóbbi években hirtelen ennyire felkapott, mert olasz és francia tájakon már régóta az volt. Valószínűleg itt is rájöttek a jótékony hatásaira, mivel régen leginkább csak molyirtásra használtuk. Azóta azért megtudtuk, hogy a levendula nagyon sok mindenre jó. Nyugtató hatása van, stresszoldó, finom az illata, és most már nemcsak a kozmetikumokban szokták használni, hanem nagyon sok helyen fagylaltot, szörpöt és sok minden mást csinálnak belőle.
Az esemény a VMSZ Női Fóruma Szabadkai Vasutastelepülési Tagozata és a Lavandemagie Egyesület szervezésében valósult meg.
Néhány a számos kézművesportéka közül