home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A jó házasság titka
Perisity Irma
2022.01.07.
LXXVI. évf. 52. szám
A jó házasság titka

A hatvan körüli, energikus asszony arról vall, amit sokan szeretnének tudni: mi a jó házasság titka? A statisztikai adatok azt mutatják, hogy egyre növekszik a válások száma. A család felbomlásának rengeteg oka lehet, de egyértelmű, hogy egyre fogy a házastársak türelme, ennek következménye a válás, melyet elsősorban a gyermekek sínylenek meg.

— Nézzen rám, én élő példája vagyok annak, hogy a házasságot igenis meg lehet tartani — mondja határozottan az asszony, és türelmetlenül kopogtat egy műanyag szipkával az asztal lapján. — Már néhány hete igyekszem leszokni a dohányzásról, ez a szipka arra hivatott, hogy az ujjaim között tartsam, mintha cigaretta volna. Látja, ezt is meg lehet oldani, ha az ember nagyon akarja. A lányaim beszéltek rá erre a találkára, állítva, hogy iskolapéldája lehetek annak, hogyan kell kezelni egy házasságot. A rengeteg tragikus sorstörténet árnyékában ez a téma talán nem tűnik fontosnak, de higgye el, sokkal kevesebb gond volna a fiatalokkal is, ha a családon belül egészséges viszonyok uralkodnának. Nem vagyok szociológus, de laikusként is világos, hogy ott, ahol napról napra anyagi gondokkal kell megküzdeni, ahol az egyetemet végzett gyermeknek nincs állása, ahol a beteg kisbabák gyógyítására SMS-ben gyűjtünk pénzt, ott nem lehet gondtalan egyetlen átlagos család élete sem. Mert a házasságok nem csak a házastársak hűtlensége miatt bomlanak fel, sokkal inkább a kilátástalanság, a nincstelenség őrli fel a család erejét.

Sikerrel fejeztem be Újvidéken az egyetemet, pedig a szerb nyelv nem volt az erősségem. De gyorsan megtanultam. Az egyik Szabadka környéki kisvárosból származom, gyárimunkás-szülők egyetlen gyereke vagyok. A szüleim nagyon büszkék rám, becsülettel és idejében megszereztem az egyetemi oklevelet, és munkát is kaptam. Az utolsó vizsgákra készültem, amikor megismertem a férjemet. Ő is a diplomáját igyekezett megszerezni képzőművész-festőként. Én természetemnél fogva nem vagyok egy könnyen lángra lobbanó típus, de a férjem minden tekintetben megfelelt a megálmodott társamnak. Igaz, a közös ismerősök figyelmeztettek, hogy igazi művész, nincs érzéke a mindennapi dolgokhoz, és nagyon szeret szeretni. Úgy gondoltam, én mindent megteszek, hogy rajtam kívül ne kívánjon mást szeretni! A szüleimnek sem volt kifogásuk a választásom ellen, apámnak az volt a fontos, hogy a vejének legyen tisztességes foglalkozása, és az, hogy művész, csak emelte a tekintélyét. Anyám volt a legeredetibb, ha kérdezték, mi a veje foglalkozása, ő lelkesen mesélte, hogy piktor ugyan, de képet is tud festeni. Őszintén mondom, én a háztartásban semmihez sem értettem, de mindent meg akartam tanulni. Dolgoztunk, szépen is kerestünk. Vettünk egy lakást, de azt terveztük, hogy valahol a városban keresünk egy megfelelő helyet, ahol egy kis teakonyha mellett egy műtermet is létrehozhatunk.

Közben én terhes lettem, megszültem az egyik, majd két év múlva a másik lányunkat, és lassan az eredeti munkám mellett mindent megtanultam, amit egy feleségnek, háziasszonynak tudnia kell. Vettünk egy nagyobb lakást, kialakítottuk a műtermet, és mellette egy pici „otthont”, hogy ha esetleg tovább dolgozik a férjem, legalább kávét főzhessen magának. Kezdettől fogva voltak modelljei. Eleinte nem nagyon figyeltem rájuk, de lassan észrevettem, hogy ha a férjem hazajön, ismeretlen illatú parfümöt érzek az ingén. Az is megtörtént, hogy ismerősök figyelmeztettek, nyilvános helyen látták egy nővel, bizalmas közelségben. Tudom, hogy hihetetlen, de én soha egyetlen szóval sem kértem számon, kivel és hova megy. Úgy gondoltam, akárhova megy, mindig hazajön. Imádta a lányait, és igaz, ami igaz, velem is rendes volt. Időnként együtt jelentünk meg nyilvánosan, nálunk sohasem volt mosolyszünet. Nem mondom, hogy sohasem fájt, ha arra gondoltam, hogy mást ölel, de igyekeztem józanul felmérni, mit nyernék, ha elválnánk. Úgy gondoltam, kivárom, amíg kitombolja magát. Biztonságban éreztem magam mellette. Időnként megtörtént, hogy a műterembe mentem takarítani, és női fehérneműt találtam a fotel alatt. Szöget vertem a paletta oldalára, és oda akasztottam. Szó nélkül. Az idősebbik lányunk befejezte az egyetemet. Amikor a harmincadik házassági évfordulónkat ünnepeltük, a lányok egy bekeretezett családi képet ajándékoztak nekünk, melyen mi négyen valahol a tengerparton egymást ölelve nevetünk. Megköszönték, hogy a „legokosabb” anyuka megőrizte nekik nemcsak a „legjobb apukát”, de a családi fészek melegét is. És megfogadták, hogy sosem teszik fel a kérdést, hogyan sikerült. De megígértették velem, hogy ha férjhez mennek, és problémájuk lesz, jöhetnek hozzám tanácsért. Őszintén megmondtam nekik, ilyesmire nem lehet tanácsot adni. Ezt minden asszonynak egyedül kell eldöntenie. Mert ez egy cseppet sem könnyű feladat.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..