* Néhány évente várost, országot és színházat váltasz, keresed az újabb és újabb kihívásokat. Mondhatni, nem ragadsz meg egy helyen túl sokáig. Hol ezért, hol azért. Miért döntöttél most úgy, hogy ismét Pestre mozdulsz, és hogy érzed ott magad?

— A Stúdió K a budapesti színházi élet egyik legjelentősebb független alkotóműhelye. Csaknem ötvenéves fennállása óta bizonyítja, hogy az a működési forma, amely jellemzi, hatékony és eredményes művészi szempontból. A teljes körű egyéni és közösségi felelősségvállalás az előadás minden egyes szegmenséért egészen más hozzáállást kíván meg az ott dolgozóktól, művészektől. Kivétel nélkül mindenki kiveszi a részét a produkció elkészülése során mindenből, természetesen a feladatok észszerű leosztásával. A beszerzéstől kezdve a díszletezésen át a takarításig minden azoknak a dolga, akik ennek a társulatnak a tagjai, és a meghívott vendégművészek sem kivételek ez alól. Ebben a színházban nincs fodrász, kellékes, sminkes, műszaki személyzet, mindent önállóan oldunk meg. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezt a tradícióvá vált működési formát nem a kényszer szülte, hanem választott. Rengeteg türelmet és odafigyelést, valamint pluszenergiát követel meg mindenkitől, hogy a szakterületén kívüli egyéb dolgokat is ellássa. Ezt csak akkor lehet hosszú távon bírni, ha így, ebben a formában érdekel valakit a színházcsinálás. Engem ez a kíváncsiság vezetett vissza a Stúdió K-ba, a sokéves kőszínházas struktúra után jólesett visszatérni ismét az alapokhoz, annak a vizsgálatához, hogy képes vagyok-e még annyira lelkesen létezni színházban, hogy erőn fölül is vállaljak dolgokat, és tanuljak meg olyan igazgatói feladatokat is, amelyekkel eddig nem kellett foglalkoznom. Kihívást láttam benne, új perspektívát, és így, egy év után, a kezdeti nehézségek elmúltával már sokkal könnyebb minden. Nagyon jól érzem magam.

* Milyen színház áll hozzád közel, és mennyire tudod megvalósítani az elképzeléseidet?

— Az a színház áll hozzám közel, amely érdekeltté tesz, amely összetetten áll hozzá egy-egy problémához, amely olyan megvilágításba helyez dolgokat, hogy az eredmény esetenként meglepő, megdöbbentő, friss. Egyúttal az egyszerű színházi csodák is vonzanak, olyan megoldások, amelyek a semmiből teremtenek illúziót. A színház a fantázia helye, alkotói és befogadói oldalról egyaránt, ha pedig ezt bármilyen formájában érzékelem, máris érdekelt vagyok. Igyekszem mindezt megvalósítani, aztán ha nem sikerül, küzdök a kudarccal. Az évek során arra a tapasztalásra jutottam, hogy rengeteg összetevő kell ahhoz, hogy valaki maradéktalanul meg tudja valósítani az elképzeléseit. Nem is biztos, hogy van ilyen… Elkezdtem rövid távon tervezni, megalomániás ötletek helyett elérhető, kisebb célokat kitűzni, aztán majd lehet lépésről lépésre haladni. A világ történései is rákényszerítenek mindenkit a carpe diem életmódra…

* A jelenlegi helyzetben mennyire tudtok tervezni, milyen előadásokkal készültök ebben az évadban? Kötelez-e benneteket egy meghatározott bemutatószám teljesítésére, mondjuk, a város, vagy teljesen függetlenek vagytok?

— Tervezni tervezünk, az más kérdés, hogy ebből mi tud megvalósulni. A tavalyi évadban szerencsére csak egy bemutatónk maradt el, ezt szeptember 12-én fogjuk pótolni. Zalán Tibor A 100+1 holdaspagony című művét, mely felnőttes gyerekeknek, gyerekes felnőtteknek egyaránt szól, Fodor Tamás rendezi. Február 26-áig mertem tervezni, ebben az időszakban még három produkció vár ránk, Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regényét alkalmazta színpadra NERO címmel Garai Judit, az előadás rendezője Hegymegi Máté, majd Mirko Radonjić montenegrói rendező érkezik hozzánk, ő Günter Grass Kutyaévek című regényét állítja színpadra. Lesz ősbemutatónk is, Závada Péter A széplélek című drámáját a Németországban élő és alkotó Geréb Zsófia rendezi. A működési pályázathoz egy bizonyos előadásszámot szükséges felmutatni, a Stúdió K ennek nagyjából a háromszorosát teljesíti, hiszen a repertoár az egész korfát lefedi, gyerekelőadásink a műsorunk elég nagy részét teszik ki, valamint ide tartoznak a befogadott előadások is.

* Könnyebb-e így dolgozni?

— Nincs bemutatókényszer, ami nagyon jó. Természetesen mindig mindenhez úgy állunk hozzá, hogy nagyon jót akarunk csinálni, ahogy mindenki más is. De nagy szabadság, hogy nem kell mindig mindent mindenáron. Nekem még szoknom kell ezt, mert az agyammal tudom, hogy így van, de még nem épült be teljesen a rendszerembe.

* Tudod-e követni a vajdasági színházak munkáját, foglalkoztat-e, hogy mit kellene máshogy csinálni?

— Figyelem a vajdasági színházakat, természetesen. Nem tudtam megnézni a tavalyi felemás évad bemutatóit, de nap mint nap olvasom, követem a híreket. Hogy foglalkoztat-e, mit kellene máshogy csinálni? Nem hinném, hogy jó dolog lenne, ha foglalkoztatna, több szempontból sem. Hiszen egyrészt volt lehetőségem nekem magamnak is részt vállalni a vajdasági színházi életből, ez a kérdés akkor foglalkoztatott. Másrészt manapság rengeteg a vélemény mindenről. A megmondás is sok, hogy mit, hogyan, kinek kellene, nem kellene, mi a jó, mi a rossz. Nem szeretném azoknak a sorát gyarapítani, akik másoknak mondják meg, mit kellene máshogy csinálni. Magammal kapcsolatban szoktam erről gondolkodni, és még ez sem mindig jár sikerrel…

* Nagy vagy kicsi társulat élén érzed jobban magad?

— A jelenlegi életszakaszomban kicsi társulat élén.

* Mindig dolgoztál dramaturgként is, vannak-e most munkáid, és ha igen, mik?

— Vannak, jelenleg Belgrádban dolgozom, valamint én leszek a dramaturgja Mirko Radonjićnak a Stúdió K-ban, és Geréb Zsófival is együtt fogunk dolgozni. Az évad második felére is vannak tervek, de hát hol van az még…

* Most Budapest. Maradsz?

— Igen, most Budapesten maradok. De én nagyon hiszek a változás szükségességében, és nem tudok végérvényes válaszokat adni az ilyen jelentős kérdésekre. Egyúttal nagyon tudom tisztelni azokat az embereket, és abszolút megértem őket, akik le tudják tenni a voksukat egy ügy mellé egy egész életen át, vagy egy hosszabb időszakra, több évtizedre akár. Mindkét életformának megvan a legitimitása, én a gyakori élőhely-változtatók közé tartozom, úgy tűnik, legalábbis eddig ez volt rám jellemző. Meglátjuk majd.