home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A jazztrombita istene
Szerda Zsófi
2021.08.04.
LXXVI. évf. 31. szám
A jazztrombita istene

Louis Daniel Armstrong (becenevén Satchmo) New Orleansban született 1901. augusztus 4-én. Nevét szinte az egész világ ismeri. Jazztrombitás, énekes és zenekarvezető volt, a jazz történetének egyik legnagyobb alakja. Miles Davis mondta róla egyszer: „Nem tudsz olyat játszani a modern trombitán, ami ne tőle származna, főleg a modern vackokat figyelembe véve. Nem emlékszem, hogy valaha is rosszul játszott volna. Soha.

Armstrong New Orleans szegénynegyedében nőtt fel édesanyjával és húgával. Inkább az utcán nevelkedett, mint az iskolában, s ott már egész korán megtanulta, hogyan tud az elképzeléseit érvényesítve pénzhez jutni. Gyerekként egy kisegyüttessel énekelt, majd a színes bőrűek javítóintézetébe került egy „balhé” miatt. Ott tanult meg kornettezni és ütőhangszereken játszani, s ott sajátította el azokat a díszítéseket és azt a személyes előadásmódot is, amelyet később többletként tudott hozzátenni az akkori New Orleans-i jazzmuzsikához. Csodagyerek volt, amire King Oliver fel is figyelt, ezért meghívta zenekarába. Armstrong sokat köszönhet neki, azt is, hogy New Orleanson kívülre is eljutott. Ezután Ory Brownskin Babies nevű együttesében játszott, és csillaga folyamatosan emelkedett. Fate Marable zenekarával 1920-tól egy Mississippin közlekedő gőzhajón fújta kornettjét. Oliverrel Chicagóban duóként léptek fel, óriási sikerrel, ekkor készült Armstrong első hangfelvétele is. Nem sokkal ezután ismerkedett meg Lillian Hardin zongoristanővel, feleségül is vette, majd megszakadt az együttműködése Oliverrel, és Fletcher Hendersonnal kezdett játszani New Yorkban, játékával pedig újítást hozott a zenekarba. Felesége arra ösztökélte, hogy alapítson saját zenekart, Armstrong rábólintott erre, így megalakult a Hot Five (később Hot Seven), immár ismét Chicagóban, s olyan énekesnőket kísért, mint Bessie, Clara vagy Trixie Smith. Az évtized végére Armstrong zenekara már az egész országban keresett lett.

Az 1930-as években a kornettet trombitára cserélte, koncertezett egyedül is, zenekarával is, valamint Chick Webb együttesével, de másokkal is. 1932-ben és 1933-ban Európában turnézott, elképesztő sikert aratva. 1935-ben Luis Russell zenekarának frontembere lett.

Magánéletében ezután változás állt be. Elvált, s Alpha Smitht vette feleségül, 1942-ben pedig megint újranősült: Lucille Wilson lett a neje. Beköszöntött a szving korszaka, Armstrong elismertsége elkezdett csökkeni, de menedzsere, Joe Glaser, mindent megtett a művész újbóli felemelkedéséért. A legjobb muzsikusokkal lépett fel a New York-i Town Hallban. Az együttese neve Louis Armstrong And His All Stars volt, és Armstrong ezzel a csapattal számos világ körüli turnén vett részt. A tagcserék ellenére élete végéig ez maradt a zenekara.

A trombitáláshoz bizony erős arcizmok kellenek, idővel azonban Armstrong izmai ellazultak, már nem tudta azt produkálni, amit korábban, így inkább áttért az éneklésre. Karcos, mély hangja nagyon egyedi, s olyan dalok váltak slágerré a tolmácsolásában, mint a Do You Know What It Means To Miss New Orleans? és a What a Wonderful World, mely 1968-ban a brit slágerlista élére került. Ő volt az egyik első és legnagyobb scattelő is, azaz szöveg nélkül, fantáziaszótagok artikulálásával énekelt. Az 1960-as években egyesek a szemére vetették, hogy nem harcolt elég aktívan a feketék jogaiért, noha ismertségének köszönhetően megtehette volna. Ez azonban igaztalan vád volt, hiszen Armstrong egyrészt ekkor már a hatvanas éveiben járt, másrészt indirekt módon nagyon is sokat köszönhettek neki fekete bőrű embertársai. 1971. július 6-án New York-i otthonában érte a halál álmában.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..