home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A járvány utáni gazdasági nehézségek felszámolása
Zséli Ágnes
2021.06.18.
LXXVI. évf. 24. szám
A járvány utáni gazdasági nehézségek felszámolása

A kapcsolatok erősítése céljából Törökbecsére látogatott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara küldöttsége. Az önkormányzat vezetőivel folytatott megbeszélésen a többi közt a 2019-ben nyitott törökbecsei iroda eddigi eredményeiről, a pandémiát követő gazdasági és idegenforgalmi helyzetről, valamint a tervekről is szó esett, ami a jövőben mindenképp hozzájárul majd a bánáti és más régiók fellendítéséhez is.

Köztudomású, hogy a koronavírus-járvány jelentősen befolyásolta a különféle gazdasági ágazatok, az ipar, az idegenforgalom zökkenőmentes tevékenységét, amit a jövőben mindenképp orvosolni kell, így a pandémia után elengedhetetlen a kapcsolatteremtés, a tapasztalatcsere, a szoros együttműködés — hangzott el a találkozón.

László Sándor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke kiemelte, ebben a mintegy 330 000 regisztrált vállalkozást számláló, négy tagozatból álló kamara is jelentős mértékben segíthet. Hozzáfűzte, a jövőben mind több szakembert szeretnének bevonni a tevékenységbe.

— A kamaránk ipari, kereskedelmi, gazdasági szolgáltatóból, valamint kézműves-tagozatból áll. Itt fontos kiemelnem azt, hogy csak a kézműves-tagozaton belül harminc szakmát tartunk számon, ami korántsem kevés. Egyébként egy szakmát sem hanyagolhatunk el, és mindenkit mozgatni, segíteni kell. Fontosnak tartjuk a járvány utáni gazdasági nehézségek felszámolását, melynek sikeressége érdekében sok mindent meg kell oldanunk. Ehhez jó partneri kapcsolatokra van szükség. Jelenleg a kamaránkban több területen terjeszkedés történik, ami a későbbiekben ebben a régióban is hasznos lehet.

Bornemisza Miklós, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nemzetközi és Külkereskedelmi Kollégium alelnöke kiemelte, a tervek között — a széles körű gazdasági tevékenységek mellett — kiemelt fontosságot kap majd a gépjárműipar, valamint az idegenforgalom is. Ezután a pandémiát követő feladatokról is beszélt.

— Ismételten kapcsolatba lépünk az intézményekkel, önkormányzatokkal, továbbképzési pontokkal, egyetemekkel, vállalkozásokkal, cégekkel, abból a célból, hogy a magyarországi tapasztalatainkat Szerbiában is megosszuk. Mindehhez az is szükséges, hogy megismerhessük az itt élő embereket, meghallgassuk az itt tevékenykedők véleményét, hogy közösen gyümölcsözővé tehessük azt a kezdeményezést, amely akkor már nemcsak 7 millió, Szerbiában élő embert, hanem 10 millió, Magyarországon élő polgárt is érintene.

— A járványhelyzet ellenére a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által nyitott törökbecsei információs iroda az elmúlt másfél évben folyamatosan működött — jegyezte meg Kismárton Ottó, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara törökbecsei irodájának vezetője. Egyúttal azt is kiemelte, hogy a koronavírus-járvány alatt a kraljevói kamarával folytattak beszélgetést. — Remélem, hogy a kapcsolatok kiépítésében szép és sikeres jövő elé nézünk. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara küldöttségét ez alkalommal Kevevárára is elkísérjük. Fő témánk a turizmus lesz, melyet úgyszintén fejlesztenünk kell. Örülök, hogy a BKIK által nyitott törökbecsei hivatal vezetőjeként mindennek részese lehetek.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselői Törökbecsén és Kevevárán kívül Nagykikindára is ellátogattak.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..