A japanditól az eklektikusig

A japanditól az eklektikusig

A lakásbelső kialakításánál az utóbbi években a tiszta stílusok és színek voltak divatban. Minden bizonnyal sokan úgy gondolták, hogy ezt nem lehet elhibázni, hiszen szinte csak a bézs és a szürke árnyalatainak használata jellemzi, és már-már az unalmasságig fokozódott.

Mi, tervezők arra törekszünk, hogy a segítségünkkel megálmodott otthon ne tucatlakás legyen. Minden otthont az ott lakókra szeretünk szabni, az ő sajátos igényeikre kialakítani, a berögzött mintákat hatalmas ívben elkerülni. Bizony, itt az ideje, hogy merjünk egyedi stílust követni, mely megtöri az unalmat. Itt az ideje annak is, hogy valami szokatlant alkossunk magunk köré, ami kellemes és egyúttal érdekes látványt nyújt.

A lakásunkat időnként fel kell frissíteni. Persze nem teljes felújításról beszélünk, ám egy „ráncfelvarrás”, alapos átrendezés mindig jót tesz. Még csak szó sincs egyetlen fal lebontásáról sem, illetve arról sem, hogy a fürdőt megcseréljük a konyhával — elegendő néhány bútordarab cseréje, valamint új kiegészítők, textilek vásárlása. Esetleg a színeket frissítjük fel, ezzel máris olyan hatást érhetünk el, amelyről korábban csak álmodtunk. No de lássunk néhány érdekességet, mellyel megfűszerezhetjük a környezetünket.

 

JAPANDI — az új világ

Ez a kifejezés a japán és a skandi szavak egyesítéséből keletkezett, és természetesen a két stílus ötvözetét jelenti. A japán stílus minimalista ízlésessége és a skandináv egyszerű funkcionalitása roppant látványos párosítást alkot. Azt gondolnánk, hogy a két irányzatban sok az eltérés, ám mégsem, hiszen a skandináv berendezés egyik fő jellemzője a monokróm színvilág, mely a fekete és a nagyon rikító fehér párosítása, illetve a világos színeknek a pasztellel való visszafogott kombinációja. A japán pedig inkább a földszínekre épül. Ha okosan, ügyesen össze tudjuk hozni őket, bámulatos világot teremthetünk magunknak.

 

BOHÉM — hippi jegyekkel fűszerezve

A bohém stílusban jelen levő, semleges külcsínű, nagyobb bútorok köré inkább sok, színes textíliát helyezzünk, akár több rétegben is. A padlóra és a falakra is kerülhetnek szőttesek, szőnyegek, akár patchwork is. Ehhez a közeghez az élénk színvilág illik, itt ugyanis célszerű túlzásokba esni. Ötvözhetjük a pompondekorációt faragott tányérral vagy műanyag székkel és sok-sok növénnyel. A lényeg, hogy nem dobjuk ki az unalmas bútorainkat, hanem inkább felélénkítjük némi szokatlan elemmel. Trendinek számít a kézműves-dekoráció, a nagy párnák, matracok, melyek révén kuckós helyet varázsolhatunk.

 

GÓTIKA HYGGÉVEL — minden, ami szokatlan

A dán hyggét inkább életérzésnek, mint stílusnak nevezném, ám lakberendezésben is megjeleníthetjük. A dánok szerint egy otthon akkor hygge, amikor biztonságot, meghittséget sugároz. Jó minőségű, természetes anyagok jellemzik. Színek tekintetében kerülendőek a túlságosan harsányak, valamint a bonyolult formavilág. Fontos a kasmírtakaró, a gyapjúszőnyeg és a minőségi, nagy bútor. És hogy mindehhez hogyan kapcsolódik a gótika? Például feketére festjük az egyik falat vagy csak egy részét, melyet például arany falikarral, esetleg művészi alkotással is megkoronázhatunk — szobor vagy falikép formájában.

Ezekkel az ötletekkel csak megtörjük az unalmas egységet. Ahhoz, hogy be merjük vállalni az extrém helyzeteket és elemeket, nagy bátorság kell, de gondoljunk arra, hogy ezzel egyedivé tesszük az otthonunkat.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Otthonosan rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A japanditól az eklektikusig
Otthonosan
  • Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
  • 2020.01.29.
  • LXXV. évfolyam 4. szám
A japanditól az eklektikusig
Otthonosan
  • Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
  • 2020.01.14.
  • LXXV. évfolyam 2. szám
Facebook

Támogatóink