home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A hűséges ékszer
Bíró Tímea
2020.07.14.
LXXV. évf. 28. szám
A hűséges ékszer

Azt gondoljuk róla, hogy pusztán testékszer, pedig régebben nemcsak díszítőfunkciója volt, hanem az illető rangját, szerepét, illetve a közösségbe való tartozását is jelölte. Ma már inkább olyan ékszerként tekintünk rá, amely szinte eggyé válik velünk, hiszen ha nincs gyulladás vagy bőrpanasz, akkor nem vesszük ki a piercinget, hanem állandóan díszíti a testünket.

A piercing fellelhető volt az ősi afrikai, ázsiai, ausztráliai és dél-amerikai törzseknél. Egyiptomban a királynők privilégiuma volt a köldökpiercing, míg az ókori Rómában a férfiasságot jelképezte a mellbimbón átszúrt karikapiercing. XIV. Lajos korában a felsőbb osztályok hölgyeinek eleganciáját erősítette a mell- és az intimpiercing.

Az első piercingek növényi és állati nyersanyagokból készültek, majd sárgarézből és nemesfémből állították elő őket. A korábbi időkben az orr-, a fül- és az ajakpiercing volt divatban, ma már nem létezik olyan felület a testen, ahova ne kerülne testékszer, sőt a bőr alá beültetett piercing is egyre közkedveltebb. A több fülbevaló még nem provokatív, de mégis vagány külsőt kölcsönöz a viselőjének. A több, egymás fölött elhelyezkedő fülbevalót érdemes összehangolni, hogy harmonikus legyen az összhatás. Szebbnél szebb darabokból tudunk választani, így nincs nehéz dolgunk.

Az ajakpiercing sosem ment ki a divatból, mindig megtalálható volt az ajkak oldalsó részén vagy a közepén. Az orrkarika viszont népszerűbb, mint valaha. Legyen szó karikáról, kis kőről vagy pöttyről, már nem csak a dark stílus képviselői viselik az orrékszert. Az utóbbi időben egyre populárisabb a septumnak nevezett orrpunkció, amikor átszúrják az orrseptumot, és egy gyűrűvel vagy félgyűrűvel díszítik. A szerényebbeknek az egészen vékony, az orrot körülölelő fajták ajánlottak.

Az ujj felső részébe helyezhető piercingek most olyannyira divatosak, hogy sokan jegygyűrű helyett ezeket választják. Vannak színes köves darabok is, de a legnépszerűbbek a fehér vagy az áttetsző kristályok, a férfiak pedig — ha páros piercing készülne — általában a tisztán fémből gyártott darabokat választják.

Fontos, hogy a sminket is a piercinghez alakítsuk, mert a túl harsány smink és a merész piercing lehet, hogy túlzásként fog hatni.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..