A hősi halottak nem csak katonák, emberek voltak

A hősi halottak nem csak katonák, emberek voltak

Az idén emlékezünk az I. világháború befejezésének 100. évfordulójára, november 11-e pedig nálunk is állami ünnep.

Ezen a napon írták alá Németország és a szövetséges hatalmak képviselői a fegyverszüneti egyezményt, és hivatalosan is véget értek a harci cselekmények a nyugati fronton.

Molnár Tibor, a Zentai Történelmi Levéltár főlevéltárosa 1999 óta foglalkozik a nagy háborúval, kutatásai elsősorban a saját környezetére terjednek ki. 2016-ban jelent meg A bácskai Tisza mente I. világháborús hősi halottai című könyve, melyben az elesett zentaiakon kívül a Magyarkanizsáról, Óbecséről, Bácsföldvárról és Péterrévéről származó áldozatokat is számba veszi. Véleménye szerint nálunk a centenáriumnak nincs akkora visszhangja, mint amekkorát a téma jelentősége megérdemelne.


Molnár Tibor (Herédi Krisztián felvétele)

— Nálunk a két világháború között nem lehetett emlékezni, az elcsatolt területen az emlékművek állítását is tiltották. 1941 és 1944 között létrejött néhány köztéri alkotás, melyet 1944 őszén rendre ledöntöttek. A mi vidékünkön például Moholon, Péterrévén, Horgoson létezett emlékmű, Zentán nem készült el, és Szabadkán is csak tervezték. Bácskossuthfalván található az egyetlen megmaradt köztéri emlékhely, melyet most az MNT jóvoltából, a magyar kormány támogatásával felújítottak. Emellett a Falunkért Ifjúsági Csoport kezdeményezésére 2016-ban Péterrévén, a katolikus temetőben felszenteltek egy emléktáblát, melyre az I. világháború 234 helybeli áldozatának a neve került fel. A kutatásaimban elsősorban a zentai levéltár gyűjtőterületére, öt községre, Magyarkanizsára, Zentára, Adára, Óbecsére és Péterrévére koncentrálok. Elsőként a zentai, majd a magyarkanizsai és az óbecsei kötetem jelent meg, 2016-ban pedig egy kibővített, 3616 személyt felölelő anyagot adtam közre A bácskai Tisza mente I. világháborús hősi halottai címmel. Ennek a feltárásnak nem volt előre meghatározott módszertana, én is menet közben tanultam és jöttem rá, mit hogyan lehet, illetve kellene csinálni. Azzal a módszerrel, amelyet kidolgoztam és alkalmaztam, a Kárpát-medence bármely szegletében el lehet végezni ezt a munkát, hiszen hasonló iratok találhatóak mindenhol. Tudjuk, mely források a legfontosabbak, azokból kell összeállítani az adattárakat. Ezek a halotti anyakönyvek, a bírósági és az egyházi holttá nyilvánítási iratok, a hadi gondozási dokumentumok. Aprólékos odafigyeléssel mindegyikből ki kell csipegetni az adatokat, és egy-egy személyre vonatkozóan megírni a szócikket. Ideális esetben az elhunytnak ismert a vezeték- és a keresztneve, milyen rangban és mely alakulatnál szolgált, a születési dátuma és helye, a szülei neve, a vallása, mi volt a foglalkozása a civil életben, ha házas volt, a felesége neve, a házasságkötés időpontja, a katonai szolgálatra és a halála körülményeire vonatkozó adatok. Ezekre azért van szükség, hogy a hősi halottakról ne csak katonákként emlékezzünk meg, hanem a családtörténet-kutatóknak is jó nyersanyagot adjunk.

* A zentaiak mely frontokon estek el?

— Honfitársaink az I. világháború valamennyi frontján harcoltak: kezdetben a szerb, majd 1914 augusztusától az orosz, 1915-től pedig az olasz hadszíntéren. Nagyon sokan hadikórházakban haltak meg, Bécstől kezdve Prágán át Munkácsig, Temesvárig vagy a Balkán-félszigeten, Boszniában, Szerbiában. Zentának akkoriban 30 000 lakosa volt, a hősi halottak száma 1000-re tehető, 98 százalékuk több száz kilométerre a hazájától találta meg a végső nyughelyét. Közülük csak nagyon kevésnek a földi maradványai kerültek haza, hiszen nehéz volt ilyesmire engedélyt kapni, és sokba is került az eljárás.


Dr. Regényi Gábor síremléke a szabadkai Bajai úti temetőben (Molnár Tibor felvétele)
 

* Vajdaságban hol vannak I. világháborús temetők, sírok?

— Bácskában is, és Bánátban is találhatunk. Nagy hadikórház működött például Újvidéken, a katonákat a Futaki úti temetőben hantolták el. Mivel közel volt a szerb hadszíntér, nagyon sok sebesültet, beteget hoztak, 1914 decemberében pedig már a tífuszjárvány is szedte az áldozatait. Szabadkán a Zentai úti temetőt említhetném, de egyébként minden felekezet temetőjében vannak katonasírok. Ezeket már feltérképeztük, tudjuk, kik vannak ott eltemetve. Bánátban Nagybecskerek, Nagykikinda, Pancsova, Fehértemplom, Versec, Kevevára érdekes számunkra, ez azonban egy következő, a magyarországi Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvánnyal közösen végzendő projektumnak lesz a témája. Nagybecskereken és Nagykikindán fellelhetőek a korabeli katonai halotti anyakönyvek, viszont a temetőknek már csak a helyük van meg, vagy még az sem. Ezeket is érdemes lenne valamilyen módon megjelölni, például egy emléktáblával. Zomborban is így oldották meg a Szent Rókus temetőben. Egyébként a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány munkatársai hadszíntéri és levéltári kutatást is végeznek, valamint egy blogot (www.nagyhaboru.blog.hu) is működtetnek, melyen tudományos igénnyel megírt cikkek jelennek meg minden héten. Akit foglalkoztat a téma, itt számos érdekes szöveget találhat.

* Az említett könyvének lesz-e folytatása?

— Igen, lesz, hiszen még nagyon sok munka maradt hátra. Talán még az idén megjelenik a szabadkai adatok feldolgozásának első kötete. Az 1910. évi népszámlálás szerint Budapest és Szeged után a 95 000 lakosú Szabadka volt az akkori Magyarország harmadik legnépesebb városa. Fontos közlekedési csomópontnak számított, ahol hadikórházak jöttek létre. Érdekes vizsgálni, hogy ez a nagyváros hogyan élte meg a háborús időszakot, illetve milyen fennakadásokat okozott, amikor a hivatali alkalmazottakat is behívták katonának. Szabadkának egyébként nincs magyar vonatkozású I. világháborús emlékműve. A Bajai úti temetőben található dr. Regényi Gábor hadnagy síremléke, mely egészen különleges, egy huszár lóval. Habár nincsenek leszármazottak, még nagyon jó állapotban van. Javasoltam, hogy újítsák fel, és nevezzék ki szabadkai emlékműnek. Lesznek más kéziratok is — a martonosi már el is készült, a bácskossuthfalvi megjelenés előtt áll, várjuk a topolyait, a csantavérit, a temerinit —, hiszen a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet vállalta, hogy szakmailag támogatja a helytörténészek kiadványait. Ebből a szempontból nem kellene, hogy behatároljon bennünket a centenárium, én is már lassan húsz éve foglalkozom ezzel a témával, és úgy gondolom, még két évtizedig lesz vele munka. Szeretem ezt a kutatást, mert olyan emberekről emlékezünk meg, akik eddig el voltak felejtve. Szerbiában november 11-e állami ünnep, ilyenkor lehetne megemlékezéseket tartani, történelmi adósságot törleszteni. A kötet felrakható a polcra, viszont ezek a rendezvények a közösségépítés szempontjából is fontossá válhatnának.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A hősi halottak nem csak katonák, emberek voltak
Interjú
A hősi halottak nem csak katonák, emberek voltak
Interjú
Facebook

Támogatóink