A céh közösségbe a mesterré válás egyik legfontosabb része a vándorlás volt. Az ún. vándorlegényeknek, avagy inasoknak több városba kellett szolgálniuk, hogy kiérdemeljék a mesteri címet. Ez a szokás egészen a középkorból ered. Sajnos nem túl sokat tudni arról, hogy miként jegyezték fel az adatokat, leginkább az újkorból származó okleveleket és vándor könyveket ismerjük. 1816-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia területén bevezetik a vándorló könyveket, amiben a hatóságok jobban tudták ellenőrizni a vándorlegények útvonalát, illetve a hamísításokat, úgyszolván egy úti passzus szerepét foglalta magába.

Fényképek: Horváth Andor

A kiválasztott vándorló könyv a szabadkai Valihora György gombkötő legény tulajdona volt, ma pedig a Szabadkai Városi Múzeum néprajzi gyűjteményének a része és szerepel a szeptember 2-án nyíló állandó néprajzi tárlaton. A szabadkai Bittermann Károly nyomda terméke. Tekintsünk bele, hogy milyen adatokat láthatunk a könyvecskéből. Amit megtudhatunk mindjárt az elején, hogy a vándorló könyvet 1851-ben adták át Valihora Györgynek, viaszpecséttel igazolva, hogy érvényes. Tovább lapozva a címlapon magyarul és németül szerepel a Vándorló könyv hitelessége, amit a Magyar Királyi Helytartó Tanács hagyott jóvá. A címlap után szerepel a vándorlegény neve, személyazonossága, illetve fizikai leírása. Mai szemmel kissé megmosolygtató néhány megfogalmazás, mint például:

Nagysága: alacsony

Testi állása: gyenge

Haja: gesztenyés

Ábrázatja: tiszta

A személyazonosság után 13 pontban ismertetik a vándorlegénnyel magára a könyvre és vándorlásra vonatkozó törvényeket. Ilyen például az, hogy tilos a koldulás és a cél nélküli vándorlás. Majd kiemelt részbe tartozik, hogy a beírások és pecsétek hamisítása, kaparása, áthúzása is tilos. Továbbiakban pedig magáról a vándorló könyvről írnak, hogy merre használhassák, illetve mit írhatnak bele vagy mi történik ha elvesztik vagy kitöltik teljesen.

Végül elérkeztünk a legfontosabb részhez: a mesteremberek bejegyzéseihez, akinél szolgált Valihora György vándorlegény. Ezekben a szövegekbe megtudhatjuk, hogy a legény miként végezte a munkáját, merre járt, hányban járt arra és kinél szolgált, illetve a mesterember és a helyi céh közösség pecsétjét is láthatjuk.

Az írásokat olvasva megállapíthatjuk, hogy Valihora György minden helyen „illendőül viselte” magát, tehát jó munkát végzett, illetve leginkább Aradon, Kecskeméten, Szegeden és Baján járt inasszolgálatban. Továbbá a pecséteket és az aláírásokat megfigyelve láthatjuk, hogy az adott városba mindig ugyanazt a mestert kereste fel.

Végül egy példa, miként is nézett ki egy céhmester leírása a vándorlegény munkásságáról:

„Hogy ezen Gombkötő Legény nevezet szerint Valihora György nálom két hétig munkába volt és ez idő alat magát ilendőül viselte

Költ Aradon 8.Augustus 1849

Czé mester

Rátz Ferentz Gombkötő M.”

Szöveg: Horváth Andor, néprajzkutató - gyakornok