Péter-Pál napján tartja aranymiséjét msgr. Botka József pápai prelátus, Nagykikinda plébánosa
A papi szolgálatának ötvenedik évfordulójához érkezett Botka József plébános 1931. III. 11-én született Tóbán. 1956. június 29-én szentelték pappá Diakóváron. Ezután lelkész Versecen, plébániai kormányzó Sztárcsován, majd Székelykevén, ugyanitt 1977-ig plébános, amikor is Nagykikinda lelkipásztorkodását vette át. Születésének hetvenötödik évfordulója után, azaz 2006-tól Őszentsége tiszteletbeli prelátusa.
* Amikor telefonon megbeszéltük találkozásunk időpontját, említette, hogy hetvenöt évesen tizenhat-tizennyolc órát dolgozik.
- Gyermekkorom óta valamiképpen nekem mindig az élet tevékeny oldala jutott. Szüleim földművelők voltak, így már hétévesen jártam velük a határba, és ott bizony a gyermekkezekre is szükség volt. Nem félek tehát a munkától. Bár egész életem fáradságos, de hála Istennek, mindig a legkiadósabb helyeken voltam angazsálva. Versecen a szolgálatot nemcsak káplánként kezdtem, hanem egy ideig kántor is voltam. Mintegy huszonhét fiókegyház tartozott hozzánk, és ha mindegyikbe nem is, de nyolc-tíz helyre azért ki kellett rendszeresen járni. A későbbi állomáshelyeimen sem volt idő lazítani. Versecről Szárcsovára kerültem. Mindössze tíz hónapot töltöttem ott, mondhatnám úgy is, hogy addig, amíg egy kicsit rendbe nem hoztam a plébániát. Amikor bekapcsolták a villanyt, másnap már továbbindultam Székelykevére, ahol viszont vallásilag olyan igényes nép fogadott, hogy minden percemet örömmel áldoztam fel érettük. Nagyon szép tizennyolc évet töltöttem el ezen a helyen is. Tessék elképzelni, 1959-ben a javában dúló szocializmus közepette hétszáz gyermek járt hitoktatásra. Néha még esténként elemlámpa fényénél is futballoztak a plébánia udvarán. 1969-ben például öt híján ötszáz bérmálkozó fiatal volt. A templomkertben kellett kiosztani a bérmálás szentségét, mert nem fértünk be mindannyian a templomba. Ez persze azt is jelentette, hogy a fiatalokat, bérmaszüleiket, valamint mindkét édes szülőt s rokonaikat egy hét leforgása alatt - tehát mintegy kétezer embert - kellett meggyóntatnom. Majd összeestem már a fáradtságtól a gyóntatószékben, de a hívek buzgósága erőt adott.
* 1977-ben városba, Nagykikindára került. Mennyivel lett könnyebb a szolgálata?
- Nem mondanám könnyebbnek, inkább másabbnak. Itt az irodai munka szaporodott meg, hiszen itt is van tíz-tizenkétezer hívő. Faluhelyen ritkábban, itt pedig sokkal gyakrabban keresnek fel a hívek. Emellett a hitoktatásból is kiveszem a részem. Ezenkívül persze sok más munkát is végzünk. 1991-ben templomépítésbe kezdtem, és még a háború alatt sikerült befejezni. Így 1994 óta a Szent József, a munkás templomban misézek. Tíz éve ezt a templomot lelkigyakorlatok tartására is használjuk. Bibliatanfolyamra, karizmatikus kurzusra érkező csoportok veszik igénybe, előfordult, hogy annyian összegyűlnek, hogy olykor magam is kénytelen vagyok még a főzésből, a kalácssütésből is kivenni a részem.
Hadd mondjam el továbbá, hogy egészen mostanáig működtettük a Szent Vince-otthont, az öregek otthonát, melyben a magányos idősek, munkanélküliek kaptak elhelyezést. Ezekről a magukra hagyott öregekről, elesettekről gondoskodtam az idei évig. Sajnos, nem tudtam tovább vállalni a róluk való gondoskodást, egyre kimerültebbnek érzem magam. A városi aggok otthonába helyeztük át őket. A megüresedett Szent Vince Otthont pedig átrendezzük, és a lelkigyakorlatokra érkezők elszállásolására használjuk majd.
Továbbra is működik viszont a Szent Imréről elnevezett otthonunk, melyben kápolnát is kialakítottunk. Az épületet egy nagykikindai származású mérnöktől kaptuk. Ebbe az otthonba hajlék nélkül maradt nagycsaládosokat fogadunk be, menedéket nyújtunk nekik, amíg valamiképpen nem rendeződik a helyzetük. Ebben a tíz-tizenkét évben mintegy ötven gyermeken segíthettem úgy, hogy gyermekotthon helyett szüleikkel együtt fogadtam be őket.
Szólnom kell a Karitasz segélyszolgálatról is, melynek önkéntesei segítségével több száz rászorulót gyámolíthattunk a legnehezebb időszakban.
* Lelkipásztori tevékenysége, valamint az egyház szociális tanításának gyakorlati megvalósítása mellett a plébános úr Kálmány Lajos nyomdokain is haladt.
- Papságom ötven éve alatt máig foglalkozom irodalommal és néprajzgyűjtéssel. Eddig huszonnégy könyvem jelent meg, jó néhány pedig még kéziratban van. A megjelent kötetek között a Karácsony című néprajzi vonatkozású, benne Székelykeve vallásos szokásait gyűjtöttem össze. Ezáltal azonban a bánsági hagyományokról kapunk képet, hiszen a székely magyarok, csángók mellett vannak ott bolgárok, és a szegedi nyelvjárást és hagyományokat őrző magyarok is.
* Tapasztalata szerint miként élnek ma a vallásos hagyományok, szokások?
- Meglátásom szerint sokszor a szokásokat vallásos lelkület nélkül külsőségekben viszik tovább, ezt azonban még, vagy már nem nevezhetjük hagyományoknak. Ezért is jutottunk - hogy úgy mondjam - az átmentés, megőrzés tizenkettedik órájába. Az ünnepeinkkel kapcsolatos szokásaink kifakulnak, megkopnak. Sokszor a vegyes lakosú környezet hatására kerülnek a feledés ,,lomtárá"-ba. Az emberek szégyellik a megkülönböztető jegyeket, nem merik vállalni másságukat vagy éppen hitüket. Ezzel viszont éppen a saját nemzeti közösségük gyökereit tépik szét, mondhatni, önmaguk alatt vágják a fát.
* A hónap végéig lehet az egykor elvett vagyon visszaigénylését bejelenteni, és készül a visszaadását vagy a kárpótlását szabályozó törvény is.
- Megbíztunk egy ügyvédet, aki összeírta követeléseinket, melyek között az egyházi iskola épületének a visszaigénylése is szerepel.
* Vállalnák a magyar egyházi iskola működtetését?
- Az talán mégsem lenne jó megoldás, hiszen a meglevő iskolában is egyre több magyar gyermeket íratnak szerb tagozatra. Sokan már anyanyelvüket sem használják. Az elmúlt években óvoda megnyitását terveztük, mire összeszedtük a szükséges dokumentumokat, engedélyeket az anyaországban a baloldal került hatalomra. Hivatalba lépésük után félórával már értesítést küldtek, hogy részükről ne számítsunk semmilyen támogatásra.
* A felvilágosodás, de különösen a tudományosnak mondott szocializmus óta hirdették egyre inkább, hogy csodák nincsenek.
- Isten gondviselését nap mint nap megtapasztaltam. Mi másnak tulajdonítható például az, hogy Szent József-templomunk minden számítgatás nélkül az azonos nevű nákófalvi templom lerombolásának ötvenedik évfordulójára épült újjá? A bombázások idején ugyancsak a gondviselésnek hála nem érte találat a Nagykikindán levő vegyigyárakat. Amikor 1968-ban Párizsban jártam, egy szerzetes nővér arról számolt be, hogy a francia főváros műemlékei a második világháború idején miként menekültek meg a pusztítástól. Egy francia pilóta ugyanis hatalmas mennyiségű, Szűz Máriát ábrázoló csodás érmet szórt szét Párizs köré. A város megsemmisítésére érkező német bombázóknak pedig sorra kifogyott az üzemanyaguk, így kénytelenek voltak még a cél előtt megszabadulni a bombáiktól. A történteket bárhogyan magyarázták is, a csodás érem oltalma nem vonható kétségbe. Segítőim közreműködésével ilyen csodaérmet szórtunk mi egyházmegyénk határa köré, minek eredményeként különösebb környezeti katasztrófa nélkül vészeltük át a háborút és a bombázásokat.