Rossz hír, hogy csodamódszer nem létezik, ám ha tudjuk, hogy a háttérben egyrészt egy életkori tényező, az éntudat kialakulása, másrészt a szülők és a gyerek közötti karakterbeli különbségek, illetőleg hasonlóságok állnak, akkor közelebb kerülünk a megoldáshoz.

Az éntudat kialakulása

A gyerek két-két és fél éves kora körül éli meg, hogy külön akarata van, és hogy ő egy édesanyjától teljesen különálló lény. Ezt az akarati tényezőt szeretné gyakorolni is, ami az egyedül akarom és a nem sűrű ismételgetésében nyilvánul meg. Élvezi az új, önálló létet, hogy neki is lehet akarata — vagyis akarhat —, illetve egyedül is képes véghezvinni dolgokat. A nehézség abból adódik — és hisztériát, dacot eredményez —, ha ez az akarat, önállóság nem tud kibontakozni, mert ellenállásába ütközik, vagy az ő képességeinek hiánya nem teszi lehetővé a megkezdett tevékenység kivitelezését.

A háttérben tehát az akarati tényezők nem megfelelő kibontakozása, az önbizalomhiány, önállótlanság áll. Ha a gyereket engedjük önállóan tevékenykedni, ha megfelelő időt hagyunk neki erre, átéli a képes vagyok érzését, mely építi önbizalmát. A teret azonban mi, szülők szabjuk meg, amivel nem a kicsi akaratát vesszük el, csak mindenki által elfogadható eszközt kínálunk neki célja eléréséhez. Soha nem szabad ugyanis elfelejteni: „csak úgy”, új alternatíva felkínálása nélkül semmi sem vehető el!

A hisztéria okai

Ahhoz, hogy kezelni tudjuk a kialakult helyzetet, ismernünk kell annak okait is, vegyük ezért sorra őket!

1. A gyerkőc valamilyen külső ok miatt haragszik. Ilyenkor zavarják a saját határai (pl. nem tud valamit elérni, megcsinálni), a korlátok, melyeket felállítottunk neki (pl. bele kell ülnie a babakocsiba), esetleg valamit közölni akar, ám nem értjük meg.

2. Fáradt, és emiatt veszti el az önkontrollját. Ez nemcsak akkor fordulhat elő, amikor álmos, hanem akkor is, ha olyan helyen van, ahol túl sok inger éri (pl. bevásárlóközpontban, vendégségben), ilyenkor ugyanis idegrendszere egyszerűen „elfárad”.

3. Szeretne valamit, de nem kapja meg.

Amikor kár minden szóért...

Az indulatkezelés zavara során kisgyermekünk dühössé válik, elveszíti önkontrollját, teljesen felhergeli magát. Ilyenkor valójában felesleges a perlekedés, a magyarázat — a szavak semmit nem érnek. Leginkább azért, mert zaklatottsága megakadályozza benne, hogy megértse, mit szeretnénk tőle. Helyette hagynunk kell, hogy magától nyugodjon meg, vagy csak át kell ölelnünk.

Gyakori hiba, hogy sokszor és tévesen csak arra koncentrálunk, hogy a hiszti mihamarabb abbamaradjon, ezért inkább engedünk a gyerkőc akaratának, vagy megpróbáljuk valamivel elterelni a figyelmét. Ez azonban később sajnos ahhoz vezet, hogy a hisztéria úgy épül be viselkedési eszköztárába, mint a célok elérésének, a szülői figyelem megnyerésének „kelléke”.

A hisztikezelés célja és módszerei

A legfőbb cél az, hogy a kicsi elsajátítsa az indulatkezelés helyes módját. Azaz hogy megtanulja: a düh, az indulat nem feltétlenül rossz, kontrollálnia kell azonban érzelmeit. A tanulási folyamat fokozatos. Ha szülőként jó úton járunk, akkor a rohamok egyre rövidülnek, ritkábbá válnak, míg végül teljesen elmaradnak. Azzal azonban számolni lehet, hogy néhány év múlva, öt-hat éves korban a hisztéria ismét „felütheti fejét”.

Szülőként legfőbb feladatunk jól kezelni a kialakult helyzetet. Ebben segítségünkre lehetnek az alábbi módszerek, melyeket érdemes kipróbálni.

Alakítsunk ki egy nyugisarkot. Egy csendes részt, ahol van egy kis fotel, párna, plüssállatok, ahova kisgyermekünk bemehet bánkódni, levezetni a dühét, kisírni magát. Amikor „helyzet van”, ide akár közösen is elvonulhatunk, és megnyugtathatjuk a kicsit, vagy a nagyobbakat leültethetjük „gondolkodni”. Fontos, hogy ez ne legyen azonos a büntiszékkel, a szobába való száműzetéssel. A nyugisarok legyen egy olyan hely, ahol lenyugodhat, ha ki van borulva, ahol lehet pihenni (pl. ha a túlpörgés miatt válik kezelhetetlenné), ahol akár mesét is lehet olvasni. Legyen ez egy hely, mely megnyugtató, és melyhez idővel kellemes élmények kötődnek.

Maciölelés. A hisztis kisgyermek, aki önmagában és másokban is kárt tehet, amikor magánkívül van, vágyik az érzelmi biztonságra. Egy nagy öleléstől és néhány megnyugtató mondattól (Semmi gond, tudom, hogy most mérges vagy, anya/apa azonban segít neked!) lecsillapodhat. Lehet, hogy elsőre tiltakozik, hiszen a tomboló kisgyermeket nehéz megölelni, mert szabadulni akar, de a hiszti néhány perc alatt elmúlik.

Indulatelterelés. Gyermekünknek nemcsak azt kell megtanítanunk, mit nem csinálunk, amikor dühösek vagyunk (nem csapkodunk, nem harapunk stb.), hanem azt is, mi ilyenkor a helyes viselkedés. Az indulateltereléssel valójában erre tanítjuk meg. Az indulatát levezetheti például párnabokszolással, ugrálással, tapsolással stb. — ezek olyan kifejezési módok, amelyekkel másokat nem bánt, nem okoz kárt, de tökéletesen alkalmasak rá, hogy levezesse a feszültségét.

Figyelmeztető jelek

Aki már megtapasztalta, tudja: a gyermek dühkitörése mindig kellemetlen élmény, van azonban öt olyan figyelmeztető jel, amely súlyosabb pszichológiai gondokra utalhat. Mielőtt azonban megijednénk, fontos megjegyezni: a felsoroltakkal időnként minden gyermek esetében találkozhatunk, akkor nagy a baj, ha kivétel nélkül, szinte minden dühroham alkalmával előfordulnak.

— Agresszió a szülő, tárgyak, esetleg mindkettő iránt. A gyerekeknél nem ritka, hogy meg akarják ütni az édesanyjukat/édesapjukat, mert nem vesz meg nekik valamit, ám ha ez a hisztik többségére jellemező, az destruktív személyiségzavarra utalhat.

— Önmaga bántalmazása. A depressziós gyerekek, illetve azok, akiknél a depresszió a destruktív személyiségzavarral keveredik, sokkal nagyobb valószínűséggel harapják, karmolják magukat, esetleg verik a fejüket a falba, rugdosnak kemény tárgyakat azzal a céllal, hogy sérülést okozzanak maguknak.

— Gyakoriság. Ha a gyermeknek havi tíz-húsz dühkitörése van otthon, vagy napi ötnél több házon kívül, az szintén jelzésértékű.

— Elhúzódó dühkitörések. Egy ötperces hiszti is örökkévalóságnak tűnik, ám ha több mint huszonöt percig tart, súlyos gondok húzódhatnak meg a háttérben. Egészséges gyerekkel is előfordulhat, hogy dühkitörése akár egy órán át is tart, a következő azonban nagyon rövid idejű lesz. Akkor kell gyanakodnunk, ha a dührohamok az esetek 90 százalékában tartanak huszonöt percnél tovább.

— Megnyugvásképtelenség. Szintén jelzésértékű, ha a gyermek képtelen egyedül megnyugodni, ha külső segítségre van szüksége ahhoz, hogy lehiggadjon.

Ha a felsoroltak ismerősek, ajánlatos szakember segítségét kérni, aki megfelelő tanácsadással, vizsgálattal igyekszik feltárni a probléma mélyebben meghúzódó gyökerét.

Legyünk segítők!

Azok számára, akiknek gyermeke éppen hisztikorszakát éli, jó hírünk is van, nevezetesen, hogy ez többnyire csak átmeneti időszak. Ráadásul ha a kicsi azt érzi, megértjük dührohamát — és ezt közvetítjük is felé (Tudom, hogy rossz és nehéz volt ez a helyzet neked.) —, nem büntetjük a kétségbeesését, akkor segítőként és nem támadóként, ellenfélként fog ránk tekinteni, és ő sem harcol tovább.

Szülőként fontos ismernünk gyermekünk személyiségtípusát. Ha ugyanis extrovertált, akkor az nyugtatja meg, ha ölbe vesszük, átöleljük, az introvertált gyereknél viszont meg kell várni, amíg magától csillapodik le, mert ő az ölelgetéstől inkább feszült lesz.